RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2006. október 15., vasárnap
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XIV. évfolyam, 3413. szám
A Székely Nemzeti Constitutio 500 éves évfordulóját ünnepelték Agyagfalván
Markó Béla ünnepi beszéde
Székely testvéreim!
Székelyföld lakói!
Tisztelt jelenlévők!
Itt vagyunk, akárcsak ezelőtt ötszáz esztendővel, 1506-ban, vagy ezelőtt százötvennyolc évvel, 1848-ban. Elteltek az évszázadok, megváltozott a világ azóta, és egyre gyorsabban változik nap mint nap, de egyvalami változatlan: a székelység szabadságszeretete.
Ma nemcsak emlékezni gyűltünk össze, hanem tervezni is. Nemcsak a múltról akarunk beszélni, hanem a jövőről is. Nemcsak a hajdani, hanem a majdani székely Constitutiót is meg akarjuk mutatni a világnak. Nemcsak a múltat akarjuk ünnepelni, hanem a ránk váró munkáról is szólnunk kell. Megvalósítható programot kell adnunk a Székelyföldnek. Olyan programot, amely újabb évszázadokra megtart minket magyarként ezen a földön, Erdély földjén, és amely lehetővé teszi, hogy egyenlőségben, méltóságban, tisztességben éljünk együtt más nemzetek fiaival itt, ahol eleink is születtek, éltek, küzdöttek egy biztonságos jövőért.
De ahhoz, hogy egy megtartó programot kidolgozhassunk, szükségünk van a múlt tanulságaira. Szükségünk van a megmaradás receptjére, amelyet jól ismertek mindig is a székelyek, és amelyet nekünk is alkalmaznunk kell. Hiszen ma okkal vagyunk sokszor rosszkedvűek, ha körülnézünk, és azt látjuk, hogy sem Erdély, sem ezen belül Székelyföld nem fejlődik úgy, ahogy kellene, még mindig szegény ez a nép, és az Európai Unió küszöbén állva is azt kell látnunk, hogy sokan talán dűlőúton, szekéren döcögnek be a fényes Európába, és ha nem sikerül változtatnunk a helyzetünkön, akkor mások kiszolgálói leszünk ott is. Nagy eredmény, hogy majdnem félmillió hektárnyi erdőt visszaszereztünk, és hogy javarészt ismét a miénk, amit tőlünk elvettek, de könnyen kicsúszhat a kezünkből a visszakapott tulajdon, ha nem fogunk össze, és nem tudjuk kellőképpen hasznosítani és gyarapítani azt, amink van. Sokan vannak, akik még mindig nem értették meg, hogy a „jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok” nem a nekünk való közmondás, szinte semmiért földet, erdőt, gyermekeink jövendőjét elkótyavetyélni nem szabad. Könnyű ezt mondani, válaszolhatná erre valaki, de ki kezeskedik azért, hogy meg tudunk itt maradni magyarként, és hogy holnap jobban fogunk élni, mint ma!
Ahogy manapság mondani szokták: mi a garancia erre? Senki más, csak mi magunk! Sem Bukarest, sem Budapest, sem Brüsszel tálcán nekünk jólétet, biztonságot, önállóságot nem fog hozni. Ezt csak a székelység vívhatja ki magának! De hogyan? Hiszen kevesen vagyunk, mások többek, gazdagabbak, erősebbek nálunk, mondhatná megint valaki. Nem tudom, miért lenne olyan kevés hat-hétszázezer székely, ha egyet akar, és miért ne lenne nagyon sok másfélmillió romániai magyar, ha összefog!
Erről kell ma beszélnünk, az összefogásról!
Mert lehet panaszkodni, lehet lemondóan legyinteni, de vajon nem éppen az ellenkezőjére tanít-e Agyagfalva példája? A székelyek régebb sem voltak többen, mint most, régebb sem tetszett sokaknak a Székelyföld önállósága, sokan akarták elvenni a székelyek szabadságjogait, meg is tették időnként, de mégis azt kell mondanom, és ne lepődjék meg senki ezen, hogy: a székelység története tulajdonképpen egy sikertörténet, egy folyamatos győzelem a mostoha körülményeken. Hiszen itt Erdély legkeletibb részén mi meg tudtuk őrizni nyelvünket és kultúránkat, és akár csodának is lehetne tekinteni, hogy valamiféle hatalmas nyelvi-kulturális szigetként, távol Budapesttől mi itt megmaradtunk. Fáj is ez eléggé sok nacionalista román politikusnak, pedig most már ideje lenne beletörődniük, hogy vége az asszimilációs álmodozásnak, minket eddig sem lehetett, és ezután már végképp nem lehet beolvasztani. Hiába néznek minket úgy, mint nagy nyitott sebet az ország közepén, hiába próbálnak minket úgymond ,,begyógyítani”, mert ez már nem fog menni. Üzenjük nekik, hogy székelynek lenni nem betegség, hanem öröm és büszkeség! Üzenjük azt is, hogy nagyon is jól érezzük magunkat székelyként. Aki magyar, arra, aki román, arra legyen, lehessen büszke: ilyen jövőt szeretnénk mi ebben az országban, sőt, végül is egész Európában.
A székelység megmaradásának receptje pedig szerintünk egyszerű: egység és önállóság.
Ha ezt a két célt érvényesíteni tudjuk, megmaradunk és gyarapodni fogunk. A múlt erre tanít minket. Kézdiszék, Sepsiszék, Orbaiszék, Csíkszék, Udvarhelyszék, Gyergyószék, Marosszék népe különbözhetett a mindennapokban, faluról falura változhatott még a székelyruha színezése is, de ha kellett, össze tudtak fogni. Sokszínű volt a Székelyföld, és mégis egységes a bajban. Alávetették magukat a közös szabálynak, Constitutiót dolgoztak ki, és engedelmeskedtek neki mindannyian, akkor is, ha éppen nem tetszett ez valamelyiküknek, mert az egység sokszor lemondást is jelent. Egyszer, egyetlenegyszer volt egy nagy megingás az egységben éppen itt Agyagfalván, éppen 1848-ban, amikor a magukat radikálisnak nevezők siettek a harcba, a magukat mérsékelteknek nevezők pedig azt mondták, várjatok még, nem vagyunk felkészülve. Ugye, milyen érdekes: akkor is voltak radikálisok és mérsékeltek. Akkor sem az volt köztük a vita, hogy szembe kell-e fordulni az osztrák elnyomással, hanem hogy miként kell ezt tenni. Végül is mindegy, hogy kinek volt igaza, mert azáltal, hogy nem tudtak összefogni, az egész székelység szenvedett véres vereséget Szászrégennél. De ez a kudarc mindenkit kijózanított, és utána már éppen a székely összefogás tette lehetővé, hogy oly soká égett az ellenállás tüze ebben a régióban, akkor is, amikor máshol már csak pislákolt a szabadságharc lángja.
Lecke volt ez az összefogásról, és bízom benne, hogy ezt a leckét megtanultuk mindörökre, bízom benne, hogy amennyiben egyet akarunk, márpedig egyet akarunk, méltó jövőt a székelység, a magyarság számára, akkor lehetünk éppen radikálisabbak vagy mérsékeltebbek, de össze tudunk fogni.
Az RMDSZ ezt az összefogást ajánlja mindazoknak, akik úgy érzik, hogy közösen kell dolgoznunk a közös jövőért. Civil szervezetekkel, egyházakkal, az értelmiségiekkel, az ifjúsági szervezetekkel, de az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal vagy a Székely Nemzeti Tanáccsal is.
Gyertek, dolgozzatok velünk a Székelyföld autonómiájáért!
Hiszen ez a cél!
Az autonómia!
Miért kell az autonómia, és milyen autonómia kell nekünk?
Mi székelyek az elmúlt évszázadokban azért tudtunk megmaradni, mert nem engedtük, hogy mások döntsenek a fejünk fölött. Ma is ez a megmaradás eszköze. Hogy mi döntsünk arról, ami minket érint: oktatásban, kultúrában, szociális kérdésekben, környezetvédelemben, mezőgazdaságban, erdőgazdálkodásban. Miért kellene Bukarestben osztani a pénzt, miért tudnák ott jobban, hogy melyik utat, melyik iskolát kell a Székelyföldön hamarabb megjavítani, és hogy általában is mi fáj nekünk. A mi fájdalmunkat, a mi gondunkat, a mi örömeinket mi érezzük, mi tudjuk jobban, akkor hát mi akarunk erről dönteni. Ez az autonómia lényege. A mi esetünkben, a Székelyföld esetében pedig minden gazdasági és kulturális feltétel adott a régió területi autonómiájához. Nem az itt élő románok ellen, hanem velük együtt akarjuk megvalósítani a területi autonómiát. Meggyőződésünk, hogy ez nekik is hasznukra válik, nem csak nekünk. Mi nem elzárkózni akarunk, nem határokat akarunk felállítani akkor, amikor egységessé válik egész Európa, hanem a magunk dolgaiban mi akarunk dönteni. És ha ezt akarják a Kárpátokon kívüli román megyék is, azzal is egyetértünk. Legfennebb azt tesszük hozzá, hogy nálunk, ugyancsak nem a román nyelv ellenében, hanem a román nyelv mellett ebben a régióban a magyar nyelvnek is hivatalos nyelvvé kell válnia. Tudjuk, hogy a területi autonómiához törvénymódosítás kell, és tudjuk, hogy ezt egyik napról a másikra nem lehet megvalósítani. De dolgozni fogunk rajta, és tudjuk, hogy ez a románok hosszútávú érdeke is, ez Románia hosszútávú érdeke: együttműködő, önálló magyarság, nem pedig állandó elégedetlenség, állandó etnikumközi feszültség. Ezért bízunk az autonómia megvalósíthatóságában, ezért értünk egyet a székelyföldi polgármesterek nyilatkozatával mindannyian.
Azt is el kell mondanunk itt, hogy a területi autonómia nem jelent semmiféle bezárkózást, mi az ország közös problémáinak megoldásában eddig is szolidárisak voltunk, ezután is együtt fogunk dolgozni a románokkal. De ami minket érint, és csakis minket, abban mi akarunk dönteni!
Hiszen az Európai Unió az együttlét Európája is, végetér évszázados szétszakítottságunk, határok nélkül együtt leszünk Magyarországgal, az ottani magyarokkal. Végre együtt lesz a nemzet!
Ugyanakkor az Európai Unió az autonómiák rendszerét is jelenti. Ki-ki szabadon a maga dolgában, mindenki együtt a közös gondokban! Autonómia és szolidaritás! Ilyen Romániát, ilyen Európát akarunk.
És lesz erőnk ezt megvalósítani, mert eleink ránk hagyták ezt az erőt, ránk hagyták az agyagfalvi Constitutiót, amely betűjében lehet halott, de szellemében élőbb, mint valaha.
Tovább kell vinnünk ezt a szellemet.
Isten minket úgy segéljen!
MARKÓ BÉLA
az RMDSZ elnöke
Agyagfalva,
2006. október 15.