RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2006. november 16., Csütörtök
elhivbuk@rmdsz.ro XIV. évfolyam, 3442. szám
Markó Béla miniszterelnök-helyettes beszéde a második magyar-román együttes kormányülés megnyitóján
Tisztelt miniszterelnök urak!
Tisztelt kollégák!
Amikor ezen a rövid köszöntőn elgondolkoztam, legelőször is arra kellett rájönnöm, hogy Románia és Magyarország kapcsolatában számunkra, romániai magyarok számára ma még nincsenek pusztán formai kérdések, ma még mindennek mélyebb üzenete van. Például annak is, hogy én itt milyen nyelven beszélek. Annak az országnak a hivatalos nyelvén-e, amelynek kormányában miniszterelnök-helyettes vagyok, vagy pedig anyanyelvemen, amely egyben a vendéglátó ország hivatalos nyelve is. Végül is úgy döntöttem, hogy míg ezelőtt egy évvel Bukarestben románul beszéltem, most Budapesten magyarul fogok szólni Önökhöz.
Tisztelt miniszterelnök urak!
Tisztelt kollégák!
Az ilyen megoldások természetesen nem igazán radikálisak, egyik oldalon is, a másikon is úgy tűnhet, hogy a kecske és a káposzta összebékítésével kísérletezem, ami a dolgok természeténél fogva soha nem sikerülhet.
Pedig ma ennek a két országnak éppen ez a nagy történelmi esély kínálkozik: a versengés helyett az összefogás, az Európai Uniós lehetőségek közös kihasználása. Hiszen olyan pillanatban kerül sor erre a román-magyar kormányülésre, amikor alig másfél hónap választja el Romániát az Európai Uniós tagságtól, és a belépés után valóban határok nélkül együtt lehetünk mindannyian. Repülőgépen jöttünk ide, és meg kell mondanom Önöknek, onnan fentről ma sem látszik semmiféle határ. Nem változik meg a folyók színe kékről zöldre, vagy zöldről kékre, nem lehet észrevenni, hogy mikor léptük át a határt. Kevés idő múlva így lesz ez politikailag is, eltűnnek majd a határőrök és a vámosok. Romániai magyarként ez nekünk külön öröm, külön elégtétel, az Európai Uniós csatlakozásnak egy külön hozadéka ez számunkra, ezért is támogattuk annyira egyértelműen országunk integrációját, és ezért is méltányoljuk annyira Magyarország támogatását ebben a törekvésünkben.
A természetben tehát ma sincsen határ, a politikában pedig el fog tűnni. A kérdés az, hogy a fejünkből, vagyis a szemléletünkből is eltűnnek-e mielőbb a határok. Erre van ma nagy szükség, erre szolgálhatnak eszközül az ilyen kezdeményezések is, mint ez az immár másodszor sorra kerülő kormányülés. Hiszen az Unió értelme, a nagy európai szövetkezés célja éppen az, hogy amire külön-külön nem vagyunk képesek, azt együtt megcselekedjük. Márpedig ma már sem környezetvédelmet, sem infrastrukturális fejlesztést, sem hosszútávú gazdaságfejlesztési stratégiákat, sem korszerű európai oktatást nem lehet együttműködés nélkül elképzelni. Mi több – horribile dictu! – még kinek-kinek a nemzeti identitása, a nemzeti méltósága is nagyobb biztonságban lesz szerintem egy szolidaritáson és nem konfrontáción alapuló Európában.
Szeretném ezúttal is hangsúlyozni, hogy, nekünk, romániai magyaroknak ez alapvető érdekünk. Nekünk akkor jó, ha Románia és Magyarország stratégiai partnerséget épít ki ebben a térségben. Az utóbbi időben mintha ritkábban használnánk ezt a kifejezést, pedig nem kellene megfeledkezni róla: stratégiai partnerség!
Ahhoz, hogy mindezt felismerjük, természetesen nem kell újból feltalálnunk a spanyolviaszt. Eleink is jól tudták ezt, legfennebb nem sikerült érvényesíteniük. Romániában is, már nyolcvanöt esztendeje, 1921-ben megfogalmazta ezt híres kiáltványában, a Kiáltó szóban Kós Károly:
,, Mi, kétmillió dolgozó, adózó, anyagi és kultúrértékeket produkáló polgár felséges gyarapodása vagyunk Romániának. De mi, kétmillió, nem dolgozó, improduktív gyűlölködő belső ellenség: borzalmas rákfenéje vagyunk Romániának.
Nyíltan és őszintén valljuk azonban: inkább vagyunk lojálisak, mint rebellisek, inkább építők, mint rombolók, inkább nyílt barátok, mint titkos ellenségek.’’
Kós Károly már akkor az autonómiát látta a két etnikum közti tartós együttélés feltételének.
De bárki bármit gondoljon erről, egyvalami bizonyos: jó megoldásokat csak együtt alakíthatunk ki, és az a feladatunk, hogy együttműködés által felerősítsük egymás energiáit.
Ugyanakkor a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk: azt hinni, hogy már minden visszafordíthatatlan. Ma Európának ebben a részében még mindig számos problémával kell szembenéznünk, akár általában a demokrácia intézményeinek működéséről, akár ezen belül többség és kisebbség viszonyáról van szó. A közösen elindított folyamatok csak akkor válnak irreverzibilissé, ha nap mint nap ezen munkálkodunk. Ha a fejünkből, a szemléletünkből, a gondolkodásunkból is eltűnnek a határok.
Kívánom, hogy ennek érdekében a két kormány a politikai szándék kinyilatkoztatásán túl hozzon ma is, az elkövetkezőkben is minél több fontos döntést, és maradéktalanul hajtsuk is végre azokat.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Budapest,
2006. november 16.MARKÓ BÉLA
*
Híreink olvashatók és visszakereshetők az RMDSZ honlapján: www.rmdsz.ro (RMDSZ Tájékoztató)