RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2006. március 7., kedd
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XIV. évfolyam, 3235. szám, II. kiadás
– Kutatói ösztöndíjat kezdeményez az RMDSZ
Havonta 100 új lej fiatal kutatóknak
– Japán befektetési lehetőségek Romániában
Kutatói ösztöndíjat kezdeményez az RMDSZ
Havonta 100 új lej fiatal kutatóknak
***Az RMDSZ olyan egyetemistáknak fogja támogatni a tudományos kutatásait, illetve szakdolgozatuk megírását, akik önkéntesként részt vettek a 2004-es választási kampányban, illetve különböző RMDSZ – programok szervezésében.
Az Ügyvezető Elnökség Szórvány, Szociális és Ifjúsági Főosztályának kezdeményezésére, valamint a Communitas Alapítvány támogatásával évente mintegy 30 diák részesül majd támogatásban annak érdekében, hogy szakdolgozatuk elkészítésével megkezdjék szakmai pályafutásukat, illetve, hogy magalapozzák jövőjüket a tudományos életben.
Kovács Péter ügyvezető alelnök úgy értékelte, ebben az életkorban a legkisebb támogatás is döntő fontosságú lehet karrier alakítása szempontjából. Szerinte fontos, hogy lehetőséget teremtsenek a hallgatóknak arra, hogy itthon kutassanak, vagy folytassák kutatásaikat. – Ez a havi 100 új lej értékű összeg egy apró segítség arra, hogy ez valósággá váljon – mondta.
A Főosztály reményei szerint a kutatói ösztöndíj hozzájárul egy fiatal szakembergárda felneveléséhez, de ennek révén olyan tanulmányok, tudományos munkák is születhetnek, amelyek elősegítik az RMDSZ önkormányzati-, illetve kormányzati tisztségviselőinek munkáját.
A kutatási prioritásokat az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége a fiatal kutatókkal közösen határozza majd meg, s ezek között kiemelt fontosságúak a következők: összehasonlító tanulmányok a helyi önkormányzatok működéséről, sajtóelemzés, valamint az internetes közélet elemzése.
A kutatói ösztöndíjjal párhuzamosan az Ügyvezető Elnökség támogatja végzős diákok, önkéntesek idegennyelv-képzését is a sikeres államvizsga érdekében.
Japán befektetési lehetőségek Romániában
***Több, mint 50 japán cég képviselőjével találkozott Winkler Gyula kereskedelmi ügyekkel megbízott miniszter hétfőn, március 6-án Oszakában, a Román-Japán Üzleti Fórumkeretén belül. A cégek mellett a fórumon képviseltette magát az oszakai Kereskedelmi és Iparkamara is.
A megbízott miniszter bemutatta a japán cégeknek a romániai beruházási lehetőségeket. A
A japán vállalatok főként az infrastruktúra, az energia-ipar, pénzügyi– és banki szféra, valamint a turizmus területén lévő befektetési lehetőségek iránt érdeklődtek. Az üzleti fórumon döntés született arról, hogy a Román-Japán Vegyes Bizottság elnöke, számos japán üzletemberrel együtt, látogatást tesznek Romániába annak érdekében, hogy a fent említett területekre konkrét befektetési javaslatokat tegyenek.
Az Oszakai Kereskedelmi és Iparkamara alelnökével folytatott tárgyalások során a két fél elemezte annak lehetőségét, hogy együttműködési projekteket kezdeményezzenek az információ-technológia, a turizmus, és a biotechnológia területein.

