2006

2006. március 25., szombat XIV. évfolyam, 3253. szám

RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ

Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája

www.rmdsz.ro                                                                            2006. március 25., szombat

elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro                                                   XIV. évfolyam, 3253. szám

Fórum a Magyar Egyetemért

***A Babes-Bolyai Egyetemen mielőbb létre kell hozni az önálló magyar karokat és tanszékeket, ezt azonban nem a BBTE szétválasztásával kell végrehajtani. Ugyanakkor a magyar közösségnek szüksége van egy önálló, állami magyar egyetemre – hangzott el a Fórum a Magyar Egyetemért tanácskozás konklúziójaként. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Bolyai Kezdeményező Bizottság, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet, az Országos Magyar Diákszövetség és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség közös rendezvényén az erdélyi magyar egyetemi oktatók, egyházi vezetők valamint a Szövetség tisztségviselői voltak jelen. Az RMDSZ-t Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, Kötő József oktatásügyi államtitkár, valamint Eckstein Kovács Péter, Sógor Csaba szenátorok, Asztalos Ferenc, Király András, Máthé András Levente, Sóki Béla képviselők, valamint Lakatos András oktatási kérdésekért felelős ügyvezető alelnök és László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke képviselte.

A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében szombaton megtartott fórumon egyetértés volt abban is, hogy az önálló karok és az önálló egyetem létrehozását párhuzamos folyamatnak kell tekinteni.

Mivel a tanácskozáson résztvevő magyar egyetemi oktatók a rendszerben történő gondolkodást és cselekvést sürgették, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Markó Béla arra figyelmeztetett, hogy ebben a rendszerben a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet is be kell kapcsolni.

A szövetségi elnök hangsúlyozta, hogy a célokat illetően a résztvevők között lényeges nézetkülönbségek nincsenek, legfeljebb az alkalmazandó eszközökről kell további egyeztetést és vitát folytatni. – A mai délelőtt azt bizonyította, hogy le lehet ülni, különböző álláspontokat lehet szembesíteni, és kiderül, hogy azok nincsenek is olyan távol egymástól. Ebben a pillanatban alapvető célokban megegyezünk – szögezte le Markó. Véleménye szerint ebben egyetértenek mindazok, akik oktatókként dolgoznak, azok, akik egyetemi hallgatókként haszonélvezői ennek az oktatásnak, egyetértenek az egyházak, egyetért az RMDSZ, a Bolyai Kezdeményező Bizottság, valamint a jelenlévő szervezetek. – Ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden tekintetben ugyanazt gondoljuk, de azt igen, hogy ugyanazt akarjuk. A célokat, következetesen, rendelkezésünkre álló eszközökkel követnünk kell, és azokat meg kell valósítanunk – fogalmazott a Szövetség politikusa.

Markó Béla a párbeszéd fontosságára is felhívta a figyelmet: nem elég, ha a politika párbeszédet folytat a politikával, egyháznak egyházzal, magyarnak magyarral, magyar oktatónak magyar oktatóval, magyar oktatónak román oktatóval, egyáltalán mindannyiuknak, a lehető legszélesebb körben meg kell próbálnunk megváltoztatni azt a közeget, amellyel adott esetben szemben állunk. Az RMDSZ elnöke szerint van létalapja Erdélyben az önálló magyar egyetemnek, de ennek a külföldi felkészüléshez hasonló tudást kínáló, versenyképes magyar egyemnek kell lennie.