RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2006. március 2., csütörtök
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XIV. évfolyam, 3231. szám
Tartalom
– Megerősített nyelvhasználati jogok Romániában
– I. Erdélyi eMagyar Pontok Konferenciája
– Folytatódik az építkezési folyamat
Európai ifjúsági szervezet tagja a MIÉRT
– EuroTrans pályázati irodák indulnak – Veress Emőd sajtótájékoztatója
– A Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium álláshirdetései
Megerősített nyelvhasználati jogok Romániában
***A Kormány csütörtöki ülésén elfogadta a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartájának ratifikálásáról szóló törvénytervezetet.
Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala által előterjesztett törvénytervezet átveszi az Európa Tanács egyezményéből azokat a pontokat, amelyek a kisebbségi nyelvhasználat szempontjából a romániai nemzeti kisebbségek számára rendkívül fontosak. Az európai dokumentumból kiválasztott jogosítványok megerősítik mind az Alkotmányban, mind pedig a román jogrendszerben rögzített nyelvhasználati jogokat az oktatás, a művelődés, a közigazgatás, az igazságszolgáltatás, a sajtó, a gazdasági kapcsolatok, valamint a határokon átnyúló cserekapcsolatok terén.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes javaslatára eredeti formájában került be az a kitétel, amely biztosítja a kisebbségek nyelvének használatát a közszolgáltatás terén is.
Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtikára rámutatott: „Ez a törvénytervezet az RMDSZ programjában és a Szövetség javaslatára a kormányprogramban is egyaránt szerepel.”
A tervezet elfogadásának fontosságát nyomatékosítja, hogy ebben a félévben Románia látja el az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának soros elnökségét.
A törvénytervezetet a továbbiakban a Parlamentnek is el kell fogadnia.
I. Erdélyi eMagyar Pontok Konferenciája
***Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter, a Progress Alapítvány elnökének részvételével kerül sor szombaton, március 4-én, de. 11 órai kezdettel az I. eMagyar Pontok Konferenciájára, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének székházában (Kolozsvár, Republicii u. 60. sz.). A konferencia értékelni kívánja az elmúlt egy évben, Erdély-szerte létrehozott, 89 eMagyar pontból álló nyilvános internet-hozzáférési helyiség tevékenységét, illetve a további teendőket, fejlesztéseket vetíti előre.
A konferencia keretében kerül sor az Erdélyi Közös Könyvtárkatalógus bemutatására is, amelynek célja a könyvtárak ellátása korszerű könyvtár–informatikai szoftverrel, megkönnyítve ezáltal mind a könyvtárosok, mind az olvasók munkáját.
Folytatódik az építkezési folyamat
Európai ifjúsági szervezet tagja a MIÉRT
***Pozitívan bírálta el az Európai Ifjúsági Szolgáltató Szervezetek Föderációja (European Federation of Youth Service Organisations – EFYSO) az RMDSZ-szel együttműködő ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) tagfelvételi kérelmét. A közgyűlésre a 2006. február 24–26. időszakban, Varsóban került sor.
Borboly Csaba, a MIÉRT elnöke, illetve Kovács Péter, a MIÉRT társelnöke tájékoztatójukban elmondták: az EFYSO fő célja az európai fiatalok közötti kommunikáció elősegítése, hangsúlyt fektetve a valamilyen szempontból hátrányos helyzetben élőkre. Az EFYSO törekvései közé tartozik a szociális és kulturális különbségekre vonatkozó közöny tompítása, valamint a tagok életkörülményeinek és szakmai felkészültségének javítása. Az elnök tájékoztatott arról, hogy a szervezetnek mintegy 2,5 millió tagja van Ausztriában, Dániában, Franciaországban, Németországban, Nagy Britanniában, Írországban, Lengyelországban és Ukrajnában. Kovács Péter hangsúlyozta az európai szintű együttműködések fontosságát, illetve emlékeztetett arra, hogy a MIÉRT kérte felvételét az Európai Néppárt ifjúsági szervezetébe is.
A MIÉRT tagfelvételi kérelme elbírálási folyamatának szerves részét képezte David Lopez EFYSO-elnök háromnapos romániai körútja, amelyre 2005. őszén került sor, és érintette Csíkszereda, Kolozsvár és Nagyvárad városokat. Részletek a szervezetről a www.efyso.org honlapon olvashatók.
EuroTrans pályázati irodák indulnak – Veress Emőd sajtótájékoztatója
***A Szülőföld Alap támogatásával kezdték el működésüket három helyszínen 2006. március 1.-től az EuroTrans önkormányzati és vidékfejlesztési pályázati irodák – jelentette be Veress Emőd önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnök csütörtöki, kolozsvári sajtótájékoztatóján. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető alelnöke elmondta, a Kolozsvárott, Csíkszeredában és Zilahon működő irodák feladata a vidéki önkormányzatok tájékoztatása, ám ezen túlmenően terepmunka elvégzése, ötletek, fejlesztési tervek, prioritások begyűjtése lesz.
Az önkormányzatok a regionális operatív programban, környezetvédelmi operatív programban, vidékfejlesztés operatív programban pályázhatnak majd, de szerepük lehet a humán erőforrás fejlesztésben is. Mindebben nyújthatnak hathatós segítséget az EuroTrans Alapítvány pályázati irodái – összegzett a Szövetség ügyvezető alelnöke.
A helyi választottak jogállását szabályozó törvény módosításáról Veress Emőd önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnök kijelentette: „A politikai migráció akkora méreteket öltött, hogy szükséges e jelenségnek valamilyen módon történő megakadályozása”. Egyetértett azzal, hogy a törvénynek vannak kifogasolható pontjai.
Több, az önkormányzatok munkáját segítő kiadvány megjelentetését, valamint szakmai rendezvény lebonyolítását tervezi a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Önkormányzati Főosztálya. Az ügyvezető alelnök elmondta, hogy az önkormányzatoknak szólnak a főosztály rendezvényei is, így az áprilisban Sepsiszentgyörgyön sorra kerülő Közigazgatási informatikusok találkozója, a májusban esedékes EU kihívások, felkészülés című konferencia, valamint a júniusban, Nagybányára tervezett Urbanisztika, területrendezés konferencia – összegzett Veress Emőd.
A Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium álláshirdetései
***A 2006 évi 1. számú Sürgősségi Kormányrendelet alapján a Gazdasági és Kereskedelmi Minisztériumban az adminisztratív struktúrák átalakítása értelmében, a Gazdasági Versenyképesség Növelése Operacionális Program Irányító Hatóságainak kibővítése érdekében a következő köztisztviselői állások kerülnek meghirdetésre:
1 felső szakmai fokozattal rendelkező tanácsadói állás (post consilier clasa I, grad profesional superior)
–1 asszisztens fokozattal rendelkező szakértői állás (post expert clasa I, grad profesional asistent)
–3 kezdő szakérői állás (posturi expert clasa I, grad profesional debutant)
A jelentkezési feltételek a következők:
Felső szakmai fokozattal rendelkező tanácsadói állás esetében:
–Felsőfokú gazdasági (pénzügyi, banki szakosodás) és technikai egyetemi szakvégzettség – sikeres államvizsgát igazoló okirat
–Szükséges szolgálati idő: 5 év
–Magas szintű angol nyelvismeret
–Számítógépes ismeretek
Asszisztensi fokozattal rendelkező szakértői állás esetében:
–Felsőfokú gazdasági (pénzügyi, banki szakosodás) és technikai egyetemi szakvégzettség – sikeres államvizsgát igazoló okirat
– Szükséges szolgálati idő: 1év
– Magas szintű angol nyelvismeret
– Számítógépes ismeretek
Kezdő szakértői állások esetében:
–Felsőfokú gazdasági (pénzügyi, banki szakosodás) és technikai egyetemi szakvégzettség – sikeres államvizsgát igazoló okirat
– Magas szintű angol nyelvismeret
– Számítógépes ismeretek
A vizsgák időpontja:
Az írásbeli vizsgára 2006 március 13-án, de. 10 órától kerül sor, ezt követően 2006 március 14-én 12 órától kerül sor az interjúra. Mindkettő helyszíne a Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium székhelye.(Calea Victoriei nr. 152 Bucuresti).
A beiratkozási határidő 2006. március 10.
Részletes információk (szükséges iratok, határidők ): a 021- 202.53.45 telefonszámon, illetve a Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium honlapján – www.minind.ro találhatóak.
A köztisztviselők alapfizetése kiegészül egy 75%-os, EU által biztosított pótlékkal.

