2006

2006. március 16., csütörtök XIV. évfolyam, 3244. szám

RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ

Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája

www.rmdsz.ro                                                                            2006. március 16., csütörtök

elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro                                                       XIV. évfolyam, 3244. szám

– A székelység az elmúlt ezer évben nemcsak önmagát, hanem az egész nemzetet is megvédte

– „Haza és haladás” – Nagy Zsolt miniszter Szatmárnémetiben

– Méltósággal ünnepeltek Hunyad megyében

KÖZLEMÉNY

– eMagyar Pontok avatása a Maros Háló keretében

– Támogatás a pszichiátriai intézetnek

A székelység az elmúlt ezer évben nemcsak önmagát, hanem az egész nemzetet is megvédte

***  A székelység azért tudott megmaradni szülőföldjén, mert a legnehezebb időkben tudott újat, maradandót alkotni, és mert képes volt a szabadságra, az egyenlőségre saját körében is – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes szerdán, a Kézdimárkosfalván tartott március 15-i ünnepségen. Az RMDSZ elnöke a szövetség központi, kézdivásárhelyi ünnepi rendezvénye után látogatott a felsőháromszéki településre, ahol az istentiszteletet követően ünnepi keretek között avatták fel az 1848-as székely honvédek emlékére állított emlékművet. Az eseményen a szövetségi elnök mellett jelen volt Tamás Sándor képviselő, valamint Németh Csaba szenátor is. A magyar kormányt Kis Bálint, a bukaresti magyar nagykövetség katonai attaséja képviselte.

Beszédében a szövetségi elnök rámutatott, a székelység mintegy 1000 esztendőn keresztülsikerrel védte meg nemcsak önmagát, hanem az egész nemzetet, annak ellenére, hogy azóta változtak a határok, és több évtizeden keresztül teljesen elszakítva élt Magyarországtól. Úgy értékelte, a közösség kitartásának, alkotóerejének, és szabadságszeretetének köszönhető, hogy épp a Magyarországtól legtávolabb eső régióban, Erdély legkeletibb részén sikerült tömbben, többségben megmaradni.

A beszédeket követően a szövetségi elnök és Tusa Levente polgármester leleplezte a kőből készült, szimbolikus harangból és öt kopjafából álló műemlék-együttest.

A szövetségi elnök a politikai nézetkülönbségeken túlmutató összefogás fontosságát hangsúlyozta Sepsiszentgyörgyön is, ahol a nemzeti ünnep alkalmából tartott díszelőadáson vett részt. A miniszterelnök-helyettes beszédében Gábor Áron emlékezetes ”lészen ágyú”mondatára utalva rámutatott, eleink nemcsak szándéknyilatkozatokra voltak képesek, hanem azt tudták teljesíteni is, hiszen amit mondtak, abban tudás, bizonyosság és összefogás volt. -. Ezt a példát kell követnünk nekünk is, de ehhez együtt kell maradnunk, ehhez alázattal, szolidárisan kell cselekednünk szögezte le a szövetségi elnök.

„Haza és haladás” – Nagy Zsolt miniszter Szatmárnémetiben

***Haza és haladás – ez az üzenet ma időszerűbb mint valaha, ugyanis a modernizáció lehet csak közösségünk megmaradásának záloga – hangsúlyozta Nagy Zsolt miniszter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a szatmárnémeti március 15-i rendezvényen. A Petőfi-szobornál tartott koszorúzás után a Szatmárnémeti Északi Színházban került sor az ünnepi előadásra. Az eseményt Szabó István, Szatmár megye tanácsának elnöke nyitotta meg.

A miniszter úgy vélte, egy olyan korban, ahol a verseny, a gazdasági erő, a szakértelem, a felelős cselekvés határozza meg egy ország, egy nemzet felemelkedését, nekünk, erdélyi magyaroknak a hagyományaink, szokásaink, szellemi és anyagi értékeink megőrzése mellett, a fejlődésre, fejlesztésre, tudásra kell összpontosítanunk. Egy olyan erdélyi magyar közösséget kell teremtenünk, amely nem ijed meg a világban kialakult versenyhelyzettől, hanem ellenkezőleg, épp ezáltal fokozza teljesítményét – mutatott rá. Nagy Zsolt hangsúlyozta, a magyarság egy nemrég elkezdődött forradalomnak a részese, de ez nem egy hangos, zajos, erőszakos harc, hanem inkább egy átgondolt, csendes forradalom: a haladás, a modernizáció forradalma – mondta a miniszter.

Méltósággal ünnepeltek Hunyad megyében

***Hunyad megyében is nyugodtan és méltóságteljes körülmények között ünnepelt március 15-én a magyarság. A rendezvények szerdán délelőtt Piskin, a római katolikus templom kertjében lévő ’48-as hősök emlékművénél kezdődtek, ahol ünnepi beszédet mondott Winkler Gyula kereskedelmi ügyekkel megbízott miniszter.

A tárcavezető, aki egyben a Hunyad megyei RMDSZ elnöki tisztségét is betölti, úgy értékelte, a többség és kisebbség kapcsolata jó irányba halad. Winkler Gyula tárcavezető fontosnak nevezte, hogy nyíltan és együtt tudja a magyarság megünnepelni március tizenötödikét. Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök üzenetét Bogár Ferenc, a magyar nagykövetség külgazdasági attaséja tolmácsolta a jelenlevőknek.

Az ünnepségek Vajdahunyadon, a református templom előtt, a Petőfi szobornál folytatódtak, ahol a 6-os iskola magyar tagozatának diákjai ünnepi előadást mutattak be. Déván a Téglás Gábor iskolacsoport aulájában a több száz tanár, diák és szülő előtt ünnepi műsorral emlékeztek az 1848-as forradalomra. Ezt követően megkoszorúzták a ’48-as hősök emlékművét. A koszorúzási ünnepségeken a miniszter mellett jelen volt Dézsi Attila Hunyad megyei alprefektus is.

KÖZLEMÉNY

2006. március 18-án, szombaton délelőtt 10 órára a marosvásárhelyi Kultúrpalotába összehívom a Szövetségi Képviselők Tanácsa és a Szövetségi Egyeztető Tanács együttes ülését.

Az SZKT és a SZET állandó bizottságai a következő napirendet javasolják:

1.A szövetségi elnök politikai tájékoztatója;

2.Jelentés az RMDSZ helyzetéről. Az Ügyvezető Elnökség beszámolója;

3.Jelentés a 2005. évi költségvetés végrehajtásáról. A 2006. évi költségvetés jóváhagyása;

4.Kérdések, interpellációk;

5.Különfélék.

Az Egyeztető Kerekasztal reggel 9 órakor ülésezik.

MARKÓ BÉLA

szövetségi elnök

2006. március 1.

eMagyar Pontok avatása a Maros Háló keretében

***Március 17-én újabb eMagyar Pontok felavatására kerül sor, ezúttal a Maros megyei Nyárádgálfalván és Erdőszentgyörgyön. Az esemény Nyárádgálfalván, a helyi kultúrházban március 17-én, pénteken de. 11 órakor, míg Erdőszentgyörgyön 13 órai kezdettel kerül sor a Bodor Péter Művelődési Egyesület székházában. Az eMagyar Pontok annak a Maros Hálónak a részét képezik, amely keretében eddig a Progress Alapítvány a magyarországi Informatikai és Hírközlési Minisztérium, illetve a Puskás Tivadar Közalapítvány támogatásával (a most felavatásra kerülőkkel együtt) 8 nyilvános hozzáférési pontot hozott létre, s amelynek keretében további mintegy tíz pont jön létre 2006 folyamán.

A két eMagyar Pont felavatásán részt vesz Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter, a Progress Alapítvány elnöke, Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei elnöke, valamint helyi vezetők, önkormányzati és civil szervezeti képviselők.

Támogatás a pszichiátriai intézetnek

***A kormány egyik csütörtöki határozata alapján 1,7 millió új lej támogatást kap a Bihar megyei Rézbányaváros (Nucet) helyi tanácsa a településen működő szociális otthon fenntartására – nyilatkozta Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes, akinek közbenjárása jelentősen hozzájárult a határozat megszületéséhez.

Az RMDSZ Bihar megyei államtitkára elmondta: a pénzt, amelyet a kormány tartalékalapjából utalnak ki, a pszichiátriai intézet működési költségeinek fedezésére fordítják, mivel ennek biztosítása meghaladja a Bihar Megyei Tanács anyagi lehetőségeit. A 178 ágyas intézmény az ország legnagyobb ma is működő orvosi-szociális központja.