RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2006. május 9., kedd
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XIV. évfolyam, 3287. szám
– Intenzív párbeszéd az egyházakkal és a civil szervezetekkel
Markó Béla bukaresti sajtótájékoztatója
– Winkler Gyula Jordániában tárgyal
– Falvak-közti virtusvetélkedőt szervez az RMDSZ
Erdély legerősebb falva kerestetik!
Intenzív párbeszéd az egyházakkal és a civil szervezetekkel
Markó Béla bukaresti sajtótájékoztatója
***– Tevékenységekben gazdag hétvégét zárt az RMDSZ – készítette el az elmúlt napok mérlegét Markó Béla szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes keddi, bukaresti sajtóértekezleten. Az eddigi gyakorlathoz hűen, a Szövetség folyamatos párbeszédet folytat az erdélyi civil szféra képviselőivel, az egyházak vezetőivel. Ennek jegyében zajlott le szombaton Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban tartott pedagógus találkozó, valamint az Ügyvezető Elnökség Szórvány, Szociális és Ifjúsági Főosztálya által rendezett, a testnevelő tanárok országos találkozójára. Hétfőn délelőtt kezdődött, szintén Marosvásárhelyen a „Mindenki más, mindenki egyenlő” ifjúsági program, majd később, Kolozsváron az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői találkoztak az RMDSZ képviselőivel. Az eseményekről beszámolva, Markó Béla hangsúlyozta: az RMDSZ célja a hatékony együttműködés kialakítása az erdélyi civil szférával, még akkor is, ha ez a kezdeményezés nem annyira látványos-hangzatos, mint mások folyamatos veszekedése.
Európa napjának az együttélés, a tolerancia, a szolidaritás üzenetét kell hordoznia, Robert Schumann volt francia külügyminiszter is ezen elvek alapján fogalmazta meg azt a nyilatkozatot, amely a mai egyesült Európa megalakulását alapozta meg.
A Szociáldemokrata Párt és a Nagy-Románia Párt között létrejött protokollum kapcsán elmondta, nem érti az SZDP döntését, hiszen ezidáig egy politikai alakulat sem vállalta egy ilyen együttműködés felelősségét a szélsőséges Nagy-Románia Párttal. Markó Béla szerint, a ennek az egyezménynek negatív üzenete lesz mind a hazai, mind a külföldi politikai életben, ugyanakkor a szociáldemokraták megkérdőjelezik saját pártjuk reformjának sikerét is.
Ugyan toleranciáról beszélt az Európa napja kapcsán, a szövetségi elnök szerint a szélsőséges irányzatokkal szemben intoleránsoknak kell lennünk, és politikai eszközökkel kell ezeket visszaszorítani.
Markó Béla elégedettségének adott hangot annak kapcsán, hogy hosszabb szünet után tegnap este ismét összeült a koalíciós egyezető tanács, ahol törvénytervezetekről, különféle intézmények vezetőinek kinevezéséről tárgyaltak. A szövetségi elnök reményét fejezte ki, hogy sikerül megerősíteni a koalíció egységét. Ugyanakkor komoly tévedésnek minősítette a Demokrata Párt azon döntését, miszerint, előzetes koalíciós egyeztetés nélkül a Szociáldemokratáknak ítélték a Nép Ügyvédje intézmény vezetői tisztségét. A szövetségi elnök szükségesnek tartja az ellenzék jelenlétét az állami intézményekben, de nem ért egyett azzal, hogy többségben legyenek az ellenzéki képviselők a vezetőségben.
Arra a kérdésre válaszolva Markó Béla a kudarc-történetnek nevezte az MPSZ aláírásgyűjtési kezdeményezését. „Miközben az RMDSZ másfél hónap alatt az államelnökjelölt indításhoz 250.000 aláírást szerzett, addig az MPSZ képviselőinek több mint fél év alatt a pártbejegyzéshez szükséges 25.000 aláírásnak is csak 70%-át sikerült összegyűjtenie.” Lehet, hogy egyeseket zavar, hogy csak a többi politikai pártban vannak viták, összetűzések, és az az érdekük, hogy ugyanezt tegyék az RMDSZ-ben is. Az erdélyi magyarság körében nincs feszültség, az RMDSZ pedig továbbra is az előtte álló feladatok megoldására kíván összpontosítani – szögezte le.
Winkler Gyula Jordániában tárgyal
***A Románia és Jordánia közötti kétoldalú kereskedelem fejlesztéséről, a gazdasági együttműködés fejlesztési lehetőségeiről tárgyalt hétfőn a jordániai Ammanban Winkler Gyula kereskedelmi ügyekkel megbízott miniszter. A tárcavezető kétnapos hivatalos látogatása során részt vett a Rebuild Iraq 2006 elnevezésű konferencián. Jordániában legkiemelkedőbb a banki, a biztosítási és a befektetési szolgáltatói ágazatok fejlődése, de húzóágazatnak számít az információ-technológia, az építőipar és ez utóbbihoz közvetlenül kapcsolódó ipari területek növekedése is. Egyre növekszik a kereslet a dinamikusan fejlődő idegenforgalmi szolgáltatások iránt.
A miniszter hétfőn találkozott és megbeszélést folytatott Jordánia ipari és gazdasági miniszterével, Sharif Al Zu’bi-val, kedden pedig az ország energiaügyekért felelős miniszterével, Azmi Khreisat-tal találkozott.
Falvak-közti virtusvetélkedőt szervez az RMDSZ
Erdély legerősebb falva kerestetik!
***Május 26–28. között, a Kovászna megyei Uzon községben szervezik meg az Erdély legerősebb falva elnevezésű vetélkedősorozatot. A három napos rendezvényt az RMDSZ Ügyvezető Elnökség Szórvány, Szociális és Ifjúsági Főosztálya, Uzon Község Polgármesteri Hivatala és Önkormányzata, valamint a Magyar Technikai és Tömegsportok Országos Szövetsége szervezi. Kovács Péter ügyvezető alelnök elmondta, a verseny megmozgatja a résztvevő falvak teljes lakosságát, felidézi a hagyományos falusi virtusokat, valamint segít a baráti kapcsolatok kialakításában a résztvevő személyek és települések között. Dr. Ráduly István Uzon polgármestere ismertette először elméletben, majd gyakorlatban is a próbákat, amelyek a következők: rönkhajítás, sodrófa hajítás, gumi külső hajítás/gurítás, petrencés rúd tartás, bikaszarv tekerés, zsák cipelés, ruháskosár cipelés, kamionhúzás, szekérhúzás, farkas tartás, rúdviadal, söröshordó pakolás, tejeskanna cipelés, talicskatolás és vízátmérés.
Jelentkezni május 22-ig lehet az RMDSZ Ügyvezető Elnökségen (0264-593109) és az Uzoni polgármesteri hivatalnál (0267-331546) 16 fős csapatokkal. (A csapatokból 10 ember versenyez majd, egy ilyen csapat összetétele 6 férfi és 4 nő.)
„A sport és a szabadidős tevékenység által érünk el legkönnyebben a helyi magyar közösségekhez – az „Erdély legerősebb falva” virtusvetélkedőnek is ez a célja” – összegezte Kovács.

