2006

2006. május 31., szerda XIV. évfolyam, 3305. szám, II. kiadás

RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ

Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája

www.rmdsz.ro                                                                                2006. május 31., szerda

elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro                                          XIV. évfolyam, 3305. szám, II. kiadás

-Gazdagodó kovásznai községek

– 2 millió euró a Gyimesekbe árvízvédelemre

– Markó Béla szövetségi elnök a Partiumban

Gazdagodó kovásznai községek

***Szinte 100 kilométer erdei út kerül önkormányzati tulajdonba Kovászna megyében, a hozzájuk tartozó 58,5 négyzetkilométer területtel együtt. Az erre vonatkozó határozatot szerdai ülésén fogadta el a Kormány. Az utakat a határozat érvénybe lépésétől számított 30 napon belül adja át a Romsilva – Országos Erdészeti Hivatal az érintett önkormányzatoknak, helyi tanácsi igazgatásba.

A Nagybacon, Bodok és Illyefalva községhez tartozó erdőterületek többségi része a Murgó Közbirtokosság tulajdona. A társulás azért kérte az erdei utak önkormányzati tulajdonba vételét, hogy ezáltal SAPARD-alapokat is megpályázhassanak az utak rendbetételére – majd karbantartására. A 3.5 fejezetben meghatározott uniós pénzeket felhasználhatják magán- vagy köztulajdonban lévő erdei utak építésére és korszerűsítésére, figyelmeztető jelzések felfestésére.

2 millió euró a Gyimesekbe árvízvédelemre

***A Román Kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy a tavalyi árvízkárok felszámolására fordítható PHARE összegekből 2 millió eurót utal a Tatros folyó felső folyásán végzett helyreállítási munkálatokra, az árvízvédelmi rendszer felújítására.

A döntés előkészítési folyamatában a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium javasolta az árvízvédelmi rendszerek felújítását célzó munkálatok jegyzékét. A 2 millió eurót a szaktárca a Tatros Hargita megyei részén a vízgyűjtő területén folyó patakok medrének helyreállítására használja a következő három évben.

Az Európai Bizottsággal kötött megállapodás alapján Romániának lehetősége volt összegeket elkülöníteni árvízkárok helyreállítására a PHARE 2005 programból. Az összeg egy része árvízvédelmi rendszerek helyreállítására fordítható – ebből a keretből fedezi a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium a Gyimesfelsőlok és Gyimesközéplok területén tervezett munkálatok költségeit.

„Éveken keresztül ebben a két községben csak a megyei tanács fordított pénzeket partrendezésre – nyilatkozta Korodi Attila, a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium államtitkára. – Eljött az ideje, és sikerült elérni, hogy a központi kormányzat is kivegye részét a partrendezési beruházásokból. Sok munka áll a döntés mögött, és komoly beruházásoknak lesznek szemtanúi az ott lakók” – fogalmazott az államtitkár.

Markó Béla szövetségi elnök a Partiumban

***Markó Béla szövetségi elnök június 3-án, szombaton részt vesz és beszédet mond Szalontán a 300 hajdú telepítésének tiszteletére állított emlékmű felavatásán. Az eseményre Bocskai István adománylevelének 400. évfordulója alkalmából tartandó szalontai városnapok keretében kerül sor. Ezt követően a miniszterelnök-helyettes délután jelen lesz az RMDSZ közbenjárására felújított margittai magyar óvoda felavatásán, majd megtekinti a szintén korszerűsített iskolát, valamint a Nemzeti Lakásügynökség által épített tömbházakat. Vasárnap, 11 órakor az RMDSZ elnöke Nagyváradon részt vesz a rogériuszi református templomban tartandó pünkösdi istentiszteleten.