RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2006. május 31., szerda
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XIV. évfolyam, 3305. szám
– Markó Béla szövetségi elnök a Partiumban
– Előrelépés a kisebbségi törvény bizottsági vitája során
– A jövő kihívásai a távközlésben
– Urbanisztikai konferencia Nagybányán
A műemlékvédelem törvényes kereteiről – szakember tolmácsolásában
Markó Béla szövetségi elnök a Partiumban
***Markó Béla szövetségi elnök július 3-án, szombaton részt vesz és beszédet mond Szalontán, a 300 hajdú telepítésének tiszteletére állított emlékmű felavatásán. Az eseményre Bocskai István adománylevelének 400. évfordulója alkalmából tartandó szalontai városnapok keretében kerül sor. Ezt követően a miniszterelnök-helyettes délután jelen lesz az RMDSZ közbenjárására felújított margittai magyar óvoda felavatásán, majd megtekinti a szintén korszerűsített iskolát, valamint a Nemzeti Lakásügynökség által épített tömbházakat. Vasárnap, 11 órakor az RMDSZ elnöke Nagyváradon részt vesz a rogériuszi református templomban tartandó pünkösdi istentiszteleten.
Előrelépés a kisebbségi törvény bizottsági vitája során
***Közel két hónapos szünet után a Képviselőház alapfokon megkeresett három szakbizottsága újabb két bekezdést fogadott el tegnap a kisebbségi törvénytervezetből. A bizottsági tagok módosították a vallási felekezetek anyanyelvi, egyházi oktatási intézmények létrehozásához való jogát szabályzó szövegrészt. Eszerint a törvény által elismert vallási felekezeteknek joguk van a hívek anyanyelvén oktató tanintézményeket létrehozni, szervezni és azok működését biztosítani, amelyhez állami vagy helyi költségvetési támogatásban részesülhetnek.
A másik, végül eredeti formájában elfogadott bekezdés szerint a szülőknek vagy a törvényes gyámoknak jogukban áll, hogy kiskorú gyermekeiknek szabadon megválasszák az oktatás nyelvét és típusát. A törvénytervezet vitája akkor akadt el, amikor a honatyák eljutottak addig a bekezdésig, amely szerint a nemzeti kisebbségek nyelvén működő egyetem előtti oktatási intézményekben a román nyelv és irodalom kivételével anyanyelven tanulhatnak minden tantárgyat.
A jövő kihívásai a távközlésben
***2006. május 31-én Nagy Zsolt, távközlési és információs technológiai miniszter részt vett a Nine O’Clock fővárosi napilap által szervezett „Telecommunications – the Challenge of the Future” című bukaresti konferencián.
– A távközlés területén a vidéki lakosság képezi a növekedés garanciáját, hiszen ott van vásárlóerő, és ugyanolyan szolgáltatások szükségeltetnek, mint városon – nyilatkozta Nagy Zsolt. A miniszter ismertette azokat a kihívásokat, amelyeknek meg kell felelniük úgy a mobiltelefon szolgáltatóknak, mind pedig a felhasználóknak. A távközlési piac jellemzői közül a miniszter kiemelte az új technológiák megjelenését, a közönség igényének a növekedését, valamint az új technológiai realitásokhoz való felzárkózás szükségességét.
„A telefonszolgáltatás egyike azoknak a területeknek, ahol elképesztő gyorsasággal íródik a történelem. A fogyasztók komplex szolgáltatásokat várnak, gyors internetet, amely egy időben lehetővé teszi a kommunikációt, az informálódást és a szórakozást. Azok a technológiák, amelyek pár évvel ezelőtt még elérhetetlennek tűntek, ma már a mindennapi élet részei. A telefonszolgáltatók megtanítottak arra, hogy ami a jövőt illeti, semmi sem lepjen meg” – jelentette ki a miniszter.
Urbanisztikai konferencia Nagybányán
A műemlékvédelem törvényes kereteiről – szakember tolmácsolásában
***A műemlékvédelem törvényes kereteiről, a jelenlegi hivatali rendszerről tart előadást a nagybányai urbanisztikai konferencián Mihály Zita, a csíkszeredai Műemlékvédelmi Hivatal képviselője.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Ügyvezető Elnökégének Önkormányzati Főosztálya szervezésében, pénteken, 2006. június 2-án sorra kerülő konferencián Mihály Zita a műemlékvédelem sokrétűségéről, e tevékenység többszereplős forgatókönyvéről valamint szereplőiről tart előadást.

