RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2006. június 27., Kedd
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XIV. évfolyam, 3328. szám
Tartalom
– Mérleget készít az RMDSZ
– A Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium külképviseleti attaséinak éves találkozója Bukarestben
– Készülhetnek az „elektronikus” útlevelek
– A Képviselőház elutasította az RMDSZ törvénykezdeményezését
A betegnyugdíjasok szociális helyzetének javítása
– Nabucco-terv: Románián is áthalad az új gázvezeték
– „Karrier: Start” – sajtótájékoztató az RMDSZ Ügyvezető Elnökségen
– Trabanttal az Unióba!
Mérleget készít az RMDSZ
*** – A helyi és megyei önkormányzatok két éves tevékenységének mérlegkészítésére kerül sor szombaton, július 1-jén, Marosvásárhelyen, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén – jelentette be Markó Béla szövetségi elnök keddi, bukaresti sajtóértekezletén.
Ennek kapcsán hangsúlyozta, a Szövetség számára rendkívül fontos a decentralizációs törvénycsomag, ugyanis a közigazgatási reformot célzó jogszabályok lehetővé teszik a dekoncentrált intézmények megyei önkormányzatoknak való alárendelését.
A decentralizáció lehetővé teszi, hogy a helyi- és megyei önkormányzatok vezetői ésszerű döntéseket hozzanak a települések, területi egységek sajátosságainak megfelelően. „A megyei önkormányzatoknak, és nem Bukarestnek a feladata dönteni a közösség sajátos kérdéseiről”- nyomatékosította a szövetségi elnök.
Markó Béla szerint a dekoncentrált intézményeknek, a jelenleg különféle minisztériumoknak alárendelt igazgatóságoknak is rövid időn belül a megyei önkormányzatok hatáskörébe kellene kerülniük, csupán a felügyeleti, ellenőrzési feladatkörrel rendelkező intézmények lennének a központi közigazgatásnak alárendelve.
Ennek kapcsán a szövetségi elnök üdvözölte a Demokrata Párt döntését, mely szerint támogatni kívánják az RMDSZ egyik alapvető célkitűzését, a decentralizáció mielőbbi megvalósítását.
Markó Béla helyes döntésnek nevezte a Konzervatív Párt hétvégi döntését, miszerint ha feltételek mellett is, de Románia EU-csatlakozása előtt nem lépnek ki a kormánykoalícióból.
Leszögezte, a következő időszakban kizárólag a csatlakozási feltételek megvalósítására kell összpontosítani, egyik politikai párt sem kockáztathatja Románia Európai Unióhoz való csatlakozását. A koalíciós megállapodás újratárgyalását illetően, Markó Béla kijelentette: a protokollumban foglaltakat mindenek előtt tiszteletben kell tartani, így elkerülhetőek a már korábban is tapasztalt nézeteltérések.
A Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium külképviseleti attaséinak éves találkozója Bukarestben
*** 2006 június 27. és 28. között kerül sor a Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium külképviseleti attaséinak éves találkozójára Bukarestben. Az esemény megnyitója kedden, a Parlament épületében, több rangos tisztségviselő köszöntő szavaival kezdődött.
Winkler Gyula kereskedelemi ügyekkel megbízott miniszter, a rangos esemény házigazdája megnyitó beszédében méltatta a több, mint száz külképviseleti attasé munkáját, és további eredményes munkára bíztatta őket.
Winkler Gyula beszédében felhívta a jelen levő 133 gazdasági attasé figyelmét arra, hogy az egész ország reális gazdasági helyzetét kell szem előtt tartani, és elsőrendű prioritásuk a román termékek ismertetése és népszerűsítése a külföldi piacokon.
Ugyanakkor attaséink fontos feladata, hogy a külképviseleti munkapontokból információval is segítsék a román exportőr cégeket, hogy azok minél pontosabban és gyorsabban tudják felmérni a külföldi piacok igényeit, illetve exportajánlataik meg tudjanak felelni az illető piacok elvárásainak.
A találkozón jelen volt, és beszédet mondott Markó Béla miniszterelnök-helyettes, Ioan Codruţ Şeres gazdasági és kereskedelmi miniszter, Mihai Răzvan Ungureanu külügyminiszter, Theodor Stolojan elnöki tanácsos, valamint különböző állami intézmények képviselői.
Készülhetnek az „elektronikus” útlevelek
*** A Képviselőház keddi ülésén módosítások nélkül jóváhagyta azt a törvénytervezetet, amely az elektronikus adathordozókat tartalmazó útlevelek kibocsátásához szükséges adatok feldolgozását szabályozza. Ennek következtében 2007. január elsejétől készülhetnek az útiokmányok, amelyek elektronikus adathordozón is tartalmazzák a tulajdonos élettani adatait: ujj- és arclenyomatát – nyilatkozta Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes.
Az államtitkár emlékeztetett: az ún. elektronikus útlevelek bevezetése az Európai Unió Tanácsának 2004/2252-es Szabályzata értelmében minden tagállamban kötelező, több országban már be is vezették. Románia két évvel ezelőtt a Schengeni Ütemtervben vállalta az elvárás teljesítését. Szintén a Szabályzat szerint, az adatok védelméért az útleveleket egyetlen intézménynek kell előállítania, ezt a megbízatást Romániában továbbra is az Állami Protokollalap teljesíti.
Az előírás szerint az útiokmányba foglalt chip tartalmazza azokat az adatokat, amelyek felnőttkorban nem változnak, ilyen alapvetően az arcszerkezet és az ujjlenyomat. Az elektronikus útlevél egyébként külalakjában nem tér majd el jelentősen a régitől: mérete 125×88 mm; 32 oldalas; száma az oldalakba bele lesz ütve, a polikarbonát lapba pedig lézerrel lesz beégetve. A turistaútlevél színe ezentúl is meggypiros, a szolgálati okmány színe továbbra is kék, a diplomáciai útlevél pedig fekete borítójú lesz.
A 25 év felettiek elektronikus útlevele 10 évig lesz érvényes, 14 éves kor felettieknek 5 évre, annál kisebb gyerekeknek pedig 3 évre adnak ezentúl útlevelet. Ugyanakkor, sürgősségi esetben három nap alatt ideiglenes útlevelet állíthatnak ki. Ez egy évre érvényes és mindenki csak egyszer igényelheti – mondta az államtitkár, hangsúlyozva, hogy a jelenleg használatos útlevelek továbbra is érvényben maradnak lejártukig, ezeket fokozatosan vonják majd ki a forgalomból.
Az igénylő adatait a megyei kirendeltségeken veszik fel, majd zárt elektronikai rendszeren keresztül küldik a fővárosba, ahol felviszik azokat az adathordozóra, amelyet beépítenek az útlevélbe, egy többrétegű polikarbonát lapba. Az okmány átvételekor a tulajdonosnak lehetősége nyílik az adatok ellenőrzésére – mondta Cseke Attila.
A Képviselőház elutasította az RMDSZ törvénykezdeményezését
A betegnyugdíjasok szociális helyzetének javítása
*** A Képviselőház keddi ülésén tárgyalta Kerekes Károly Maros megyei parlamenti képviselő azon törvénykezdeményezését, mely szerint a III. fokú betegnyugdíjasok esetében is lehetőség nyílna minden 12 hónap ledolgozott időt követően a betegnyugdíjak újraszámítására.
A kedvező szakbizottsági elbírálás ellenére a végszavazás nem hozta meg a várt eredményt, ugyanis jelen esetben nem az ellenzék, hanem a két koalíciós párt – a Demokrata és a Nemzeti Liberális Párt – buktatta meg a törvényt.
Nabucco-terv: Románián is áthalad az új gázvezeték
*** Közös szándéknyilatkozatot írtak alá az érintett országok képviselői hétfőn, Bécsben a Nabucco – projekt megvalósításáról, azaz egy új gázszállító csővezeték-rendszer kiépítésről Törökország és Ausztria között, Bulgárián, Románián és Magyarországon át. A tervek szerint 2008-ban kezdenék meg a mintegy 3400 kilométeres vezeték építését, amelynek költségét 4,6-5 milliárd euróra becsülik. A tervek szerint 2011-től évi 8 és 13 milliárd köbméter gázt szállítanának a Kaszpi-tenger térségéből Európába, majd 2020-tól 25,5 és 31 milliárd köbméter közötti mennyiségre nőne a vezetéken keresztül szállított mennyiség. A Tanácskozáson az országot Winkler Gyula kereskedelmi ügyekkel megbízott miniszter képviselte.
A földgázvezeték építése a tervek szerint 2010-ben fejeződik be, és két évtizeden keresztül működtetik majd. Befejezte után lehetővé tenné, hogy a Közép-Kelet valamint a Kaszpi régió olyan termelői, mint Irán vagy Türkmenisztán földgázt szállítson Nyugat-Európába, valamint a vezeték-menti országokba. Ez jelentősen csökkenthetné az orosz olajtól történő függőséget. A Nabucco – projekt az EU Transz-Európai Energiahálózat program része.
„Karrier: Start” – sajtótájékoztató az RMDSZ Ügyvezető Elnökségen
*** Álláskeresőknek szóló kiadványról tart sajtótájékoztatót Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, a kiadvány felelős szerkesztője és Barna Katalin, az E – Meló Munkaközvetítő Iroda vezetője az RMDSZ Ügyvezető Elnökség, Majális utca (Republicii) 60. szám alatti székházában.
A június 28-án 13.00 órától kezdődő sajtóértekezleten bemutatásra kerül az RMDSZ Ügyvezető Elnökség Szórvány, Szociális és Ifjúsági Főosztálya által kiadott sorozat negyedik füzete, valamint szó lesz az országos, ingyenes terjesztéssel kapcsolatos információkról is. A sorozat jelen kiadványa a Főosztály és az E-Meló Munkaközvetítő Iroda közös gondozásában jelent meg.
A „Karrier: Start” a fiatal álláskeresőknek szól, de annak is hasznos lehet, akinek már van munkahelye, de állást szeretne változtatni. A „Karrier: Start” hasznos tippeket ad az önéletrajzírástól kezdődően a szándéklevélről, ajánlólevélről, munkainterjúról, önkéntességről, nyári munkáról, diákmunkáról és munkavállalásról is.
Trabanttal az Unióba!
*** Egy Trabantot nyerhetsz, ha részt veszel az a MIÉRT és partnerszervezetei által 2006. július 6-12. között, Tusnádfürdőn megszervezett Ifjúság és az Európai Unió diákszemináriumon.
A működőképes „autót” a diáktábor versenyein legjobban szereplő csapat nyeri majd – így akár te lehetsz az utolsó gépkocsivezető, aki Trabanttal lép be az Európai Unióba.
A harmadik alkalommal megszervezett Ifjúság és az Európai Unió diákszeminárium központi témája a Karrierépítés az EU-ban, amely mellett még számos érdekes téma várja a résztvevőket.
A színvonalas előadások, szekcióülések, csoportfoglalkozások mellett a szabadidő eltöltése is változatosan történik. Lehetőséged lesz különböző sportvetélkedőkön, vad vízi evezésen, koncerteken és humoresten részt venni, de nem hiányzik a paintball sem. Jelentkezni 2006. június 30-ig lehet. Részvételi díj az első 200 jelentkező számára (szállás és ellátás biztosítása) 43 RON, melyet a jelentkezés előtt kell kifizetni bankszámlán keresztül (RO07RNCB2900000151780001), vagy a megyei irodáknál (lásd a honlapon). További jelentkezők számára részvételi díj 10 RON (sátorhely biztosítása). A jelentkezési űrlapon fel kell tüntetni a kifizetést igazoló nyugta számát. A jelentkezési űrlapot a www.eutabor.miert.ro honlapról lehet letölteni, illetve a honlapon online is be lehet jelentkezni. A kitöltött jelentkezési űrlapokat a biborka@miert.ro drótposta címre vagy a 0266-371266-os faxszámra kell beküldeni.
Bővebb információk a www.eutabor.miert.ro honlapon találhatók.

