2006

2006. július 18., kedd XIV. évfolyam, 3346. szám

RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ

Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája

www.rmdsz.ro                                                                            2006. július 18., kedd

elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro                                                    XIV. évfolyam, 3346. szám

– A svájci kormány 1,13 millió dollárral támogatja A romániai export fejlődésének fenntartása elnevezésű programot

– Közlemény

– Korodi Attila a Natura 2000 hálózat kialakításáról tárgyalt

A svájci kormány 1,13 millió dollárral támogatja A romániai export fejlődésének fenntartása elnevezésű programot

***A Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium, a Genfi Nemzetközi Kereskedelmi Központ (Svájc), valamint a Gazdasági Együttműködési Titkárság (Svájc) képviselői július 18-án, kedden, Bukarestben aláírták azt az Együttműködési Egyezményt, amelynek értelmében a svájci kormány 1,13 millió dollárral támogatja A romániai export fejlődésének fenntartása elnevezésű projektet. A beruházást, amelyet a Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium kezdeményezett, a kivitel versenyképességének növelését és fenntartását célozza meg. Az induló projekt által a kisebb cégek is részt vehetnek a Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium költségvetésből finanszírozott programjaiban – nyilatkozta az egyezmény aláírását követően Winkler Gyula kereskedelmi ügyekkel megbízott miniszter.

A román fél hozzájárulása a projekthez 318.000 dollár. A három éves program gyakorlatba ültetése idén kezdődik meg.

KÖZLEMÉNY

A Székelyudvarhelyi Városi RMDSZ a következőket hozza a közvélemény tudomására:

A szervezet választmánya, július 14-én megtartott ülésén elemezte a Csíkszeredai Törvényszék döntése után kialakult helyzetet, mely szerint nem igazolta szabó Gyula városi tanácsosi mandátumát, ezzel továbbra is lehetetlenné téve a Tanács működését.

Tekintettel a városban uralkodó állapotokra, a melegvíz szolgáltatás hiányára, a közszolgáltatási vállalat működésének akadályoztatására, a hulladéktározó építése körül egyéni érdekek mentén kialakult vitákra, a strand, uszoda hiányára, az infrastruktúra egyre rosszabb állapotára, az utóbbi hónapokban meghonosított egyszemélyes vezetési módszerekre, a választmány szorgalmazza az előrehozott választások mielőbbi megszervezését, a demokratikus rend visszaállítását Székelyudvarhelyen.

A Városi RMDSZ Szervezet kész a megmérettetésre, olyan tanácsos-jelölteket javasolva, akik hisznek a demokráciában, a demokratikus intézmények szükségességében, szakmailag felkészültek és a város érdekében dolgoznak.

Ladányi László Zsolt

alelnök

Korodi Attila a Natura 2000 hálózat kialakításáról tárgyalt

***A Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium szakember-csoportja, Korodi Attila, európai integrációért felelős államtitkár vezetésével, július 18-án, kedden, Brüsszelben megbeszélést folytatott Miko Ladislav-val, az Európai Bizottság Természet- és Környezet-megőrzési Igazgatóság vezetőjével. A találkozó célja a két fél tevékenységének összehangolása a romániai „Natura 2000” területek kijelölésében.

Korodi Attila bemutatta a Natura 2000 Hálózatot megvalósító intézményi keretet, valamint a résztvevő intézmények szerepét és hatáskörüket a rendszerben.

A találkozó alkalmával sor került a Natura 2000 hálózat kijelölésekor alkalmazott eljárások egyes elemeinek pontosítására, a tárgyalások napirendjén a Natura 2000 hálózat által védett területek tulajdonosainak fizetendő kárpótlások problémája is szerepelt.

A Natura 2000 egy európai szintű, védett területeket átfogó hálózat, mely a természeti örökség megőrzésének legfontosabb eszköze az Európai Unióban. A csatlakozással egyidejűleg, Románia nagymértékben hozzájárul az EU biodiverzitásának gazdagításához. Az európai közösség két biorégióval gazdagodik – a sztyeppével és a Fekete Tengerrel – Európa legnagyobb nedves területével –, a Duna Deltával, valamint több mint 33000 állatfajjal és kb. 3700 fajta növénnyel.