RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2006. január 31, kedd
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XIV. évfolyam, 3205. szám, II. kiadás
Tavasztól újraindul az autópálya-építés
***A kormány a héten tárgyalja a Brassó-Bors autópálya megépítésére vonatkozó szerződést – nyilatkozta kedden Brassóban Borbély László középítkezéssel ésterületrendezéssel megbízott miniszter. A tárcavezető közölte, hogy 2006-ban az autópálya-építési munkálatokra szánt összeget 100 millió euróról 500 millió euróra is növelheti a kabinet.
Brassói látogatásán a megbízott miniszter felhívta az önkormányzati tisztségviselők figyelmét, hogy amennyiben nem készülnek fejlesztési tervek, előkészített tanulmányok akkor az illető önkormányzatok nem jutnak majd támogatásokhoz. Megerősítette, 2oo6 az infrastruktúra éve lesz és több pénz jut az infrastruktúrát érintő beruházásokra. Mint mondta, egy héttel ezelőtt fogadta el a kormány azt a memorandumot, amelynek értelmében a következő 3 évben majdnem 1 milliárd euróval jut több az általam irányított szaktárcaprogramjaira. Az észak-erdélyi autópálya kapcsán tovább haladnak a munkálatok, éslezárultak a tárgyalások a céggel
A tárgyalások lezárása után a kormányt jegyzékben tájékoztatják a román fél jelentős összegű, 126 millió eurós megtakarításáról. A kiegészítést a Román Kereskedelmi Bank privatizációjából bejövő összegből, valamint kereskedelmi hitelekből teremthetik elő. Az észak-erdélyi autópálya építési munkálatait mielőbb újrakezdik az időjárás függvényében, és nemsokára lezárul az idei munkaütem kidolgozása – tette hozzá Borbély László.

