RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2006. január 12., csütörtök
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XIV. évfolyam, 3189. szám, II. kiadás
Nemzetközi hitelek a környezetvédelem felzárkóztatására
***Románia kormánya 1,4 milliárd euro értékben vehet fel hitelt a következő négy évben környezetvédelmi projektekre, miután a Kormány ma, január 12-én jóváhagyta az erre vonatkozó memorandumot. Ezáltal a Pénzügyminisztérium megbízást kapott, hogy ekkora értékű hitel felvételéről tárgyaljon nemzetközi pénzintézetekkel.
Korodi Attila környezetvédelmi államtitkár szerint a hitelkeretből megvalósított beruházások között szerepel környezetbarát ülepítők építése, a Temes, illetve Szatmár megyei regionális hulladéktároló kialakítása, a vízhálózat fejlesztése a Körösök vízgyűjtő területén, több árvízvédelmi munkálat, valamint erősen szennyezett városok (Zalatna és Kiskapus) környékének rehabilitálása.
A környezetvédelem felzárkóztatásának folyamatában a legnagyobbak azok a befektetések lesznek, amelyeket Románia a háztartási, és főleg a veszélyes hulladékok kezelésére, a zagytározók építésére fordít, de a talajerózió megállítása és az iparilag szennyezett területek helyreállítása is jelentős összegeket emészt majd fel.
Az uniós normákhoz való igazodás költségét az előcsatlakozási alapok és a továbbiakban majd tagországként kiutalt támogatások csak részben fedezik, ezért van szükség jelentős összegű hitelek felvételére.
Felmérések szerint, Bihar megyében a legsürgősebb környezetvédelmi beruházások közé tartozik a Körösök vízgyűjtő területén az ivóvíz- és csatornahálózat kiépítése, így erre fordítják majd a Pénzügyminisztérium 1,4 milliárd eurós hitelkeretének egy részét – nyilatkozta Cseke Attila, az RMDSZ Bihar megyei államtitkára.
A térségben Margittán, Nagyszalontán, Érmihályfalván, Élesden, Vaskohszikláson és Belényesen, illetve a környező településeken biztosíthatják az állandó ivóvíz-ellátást és kiépítik a csatornahálózatot. Azon kívül lehetőség nyílik a régi, elavult vezetékek kicserélésére, nyomáskiegyenlítő víztározók és szennyvíztisztító állomások építésére is. Ez a mintegy 75 millió euro összértékű beruházás annál is jelentősebb, mivel a megye több településén jelenleg csak naponta 2-3 órán át van vezetékes víz – mondta az államtitkár.

