RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2006. február 7., kedd
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XIV. évfolyam, 3211. szám
A koalícióban nincsenek elsőrangú és másodrangú pártok – az RMDSZ nélkül lehetelen kormányozni Romániában
*** az RMDSZ ellenzékbe-vonulását kérik, lényegében saját ellenzékbe vonulásukat javasolják – figyelmeztetett Markó Béla szövetségi elnök kedden, bukaresti sajtóértekezletén a Demokrata Párt RMDSZ-ellenes kijelentéseire utalva. Az elnök leszögezte, az RMDSZ az elmúlt 15 esztendőben a konfrontáció helyett folyamatosan a párbeszéd, az együttműködés révén kívánta érvényesíteni a magyar közösség érdekeit, megoldani problémáit. Csakis ennek tulajdonítható az, hogy ezen a téren sikerült jelentős eredményeket elérni, de, mint ahogyan az egészségügyben, a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban, vagy akár az oktatásban, ugyanúgy az etnikumközi kapcsolatok terén is szükség van a reformra. Szükség van a meglévő törvények javítására, újak elfogadására. Nem értek egyet azokkal, akik azt állítják, hogy ezt a kérdést Románia teljes mértékben megoldotta. Ezért van szükség a kisebbségi törvény elfogadására, amely jelentős mértékben hozzájárulna kisebbségi kérdés reformjának megvalósításához” – nyomatékosította a szövetségi elnök. Frunda György szenátor Európa Tanácsban elfogadott, nemzetről szóló jelentésével kapcsolatban Markó Béla leszögezte, „a kritika, az alaptalan kifogások helyett elismeréssel kellene beszélni Frunda Györgyről, aki most is, mint az elmúlt 15 évben folyamatosan, az emberi jogok tiszteletben tartásáért harcolt, hatékony tevékenységet folytatott a Szövetségben és az európai intézményekben egyaránt.” Az Európa Tanácsban a romániai parlamenti küldöttek pártjuk érdekeit képviselik, a liberálisok a liberális ideológiát, a kereszténydemokraták a maguk ideológiáját, az RMDSZ tisztségviselői a romániai magyarság érdekeit, ami nem ellentétes Románia érdekeivel.
Az Alkotmány módosítását illetően Markó Béla ismételten leszögezte, az RMDSZ eddig sem értett egyet, és ezután sem fog egyetérteni az alkotmány nemzetállamra vonatkozó cikkelyével. Jelenleg egyetlen EU-tagállam alkotmánya sem tartalmaz hasonló kitételeket. A törvények, az Alkotmány módosítása nemhogy lehetősége a pártnak, hanem kötelessége ilyen jellegű tevékenységek indítványozása – mutatott rá. A partnereknek azt tanácsolja a Szövetség elnöke, hogy amennyiben bármilyen jellegű probléma merül fel, előbb egyeztessenek, tárgyaljanak a koalíció többi tagjával, azután fogalmazzák meg álláspontjukat a közvélemény előtt. A fegyelem, mások véleményének elfogadása elengedhetetlen a hatékony együttműködésnél. „Azt csakis mi fogjuk eldönteni, hogy az RMDSZ marad-e vagy sem a koalícióban, amelyben tudomásom szerint nincsenek kiemelten fontos pártok, amelyek utasításokat adnak, és másodrangú politikai szervezetek, mint például az RMDSZ, amelyeknek az utasításokat be kellene tartaniuk” – jelentette ki Markó Béla, hozzátéve: a parlamenti választásokat senki sem nyerte meg 50% fölötti arányban. A szövetségi elnök kijelentette, az a koalíciós partner, amely az RMDSZ koalícióból való kiszorítására törekszik, az saját pártjának ellenzékbe való helyezését éri majd el. „Az RMDSZ nélkül jelen pillanatban elképzelhetetlen a kormányzás Romániában” – vonta le a következtetést a szövetségi elnök.
Birtalan József, a Közalkalmazottak Országos Ügynökségének elnöke a közigazgatási decentralizációt érintő törvénycsomag-tervezetről nyilatkozott. A közigazgatási reform első lépéseként január elsejétől érvénybe lépett a prefektusi intézmény működését szabályozó törvény, amelynek nyomán a prefektusok közalkalmazottakká váltak. A tervezet ugyanakkor szorgalmazza a községek társulását, közvetve pedig a községtársulások nagyobb arányú pénzügyi szabadságát. A decentralizációs kerettörvény a tanügyi, egészségügyi intézményeket a helyi tanácsok hatáskörébe vonja, míg a közalkalmazottak helyzetét szabályozó törvény a közintézmények keretében karrier-lehetőséget kínál majd – mondta az ügynökség elnöke
Román-görög ifjúság-politikai egyezmény született
***Román-görög egyezményt írt alá kedden Borbély Károly, az Országos Ifjúsági Hatóság elnöke, illetve Vassio Kollia, a görög Tanügyi- és Vallásügyi Minisztérium ifjúsági államtitkára Bukarestben. „Az együttműködés kiterjed minden olyan területre, mely közvetlen hatással van az ifjúság életére: munkanélküliség, közéleti részvétel, egészségügy, diszkrimináció, esélyegyenlőség, illetve a fiatal családok támogatása. A közös tevékenységek között szerepel: a kormányzati és civil résztvevők közötti tapasztalatcsere, közös képzések szervezése, fiatal vállalkozók közötti kereskedelmi kapcsolatok ösztönzése” – nyilatkozta Borbély Károly.
Markó Béla a Közszolgálati Televízióban
***Kedden, február 7-én 20.15 órától Markó Béla a Román Közszolgálati Televízió Prim Plan című műsorának meghívottja. A Szövetség elnöke és a Demokrata Párt elnöke, Emil Boc, Dan Turturică műsorvezető és Cristian Pârvulescu politikai elemző, a a nemzetről szóló ajánlásról, az ennek kapcsán elhangzott nyilatkozatokról tárgyalnak.
Folytatódik az RMDSZ konzultációsorozata
***Az RMDSZ szenátorai és parlamenti képviselői szerdán délután 17 órakor a Képviselőházban együttes frakcióülésen tanácskoznak az Ügyvezető Elnökséggel. A tanácskozáson témája a parlamenti frakció együttműködése az Ügyvezető Elnökséggel és az RMDSZ más testületeivel.
Borbély László Bukarest főpolgármesterével, valamint a fővárosi kerületek polgármestereivel találkozik
***Adrian Videanuval, Bukarest főpolgármesterével, valamint a fővárosi kerületek polgármestereivel folytat megbeszélését kedden, Bukarestben Borbély László középítkezéssel és területrendezéssel megbízott miniszter.
A Szállításügyi, Középítkezési és Turisztikai Minisztérium székhelyén tartandó megbeszélésen a tárca közvetlenül Bukarestet érintő projektjeiről, többek között a lakóházak hőszigetelését célzó programról lesz szó. Ezzel kapcsolatban Borbély László elmondta, a program értelmében a munkálatok összköltségét 1/3-1/3-1/3 arányban a lakóbizottság, az önkormányzat, illetve az állami költségvetés vállalja fel. – Ezek a programok csak az egyes kerületi vagy fővárosi önkormányzat, valamint a szaktárca összehangolt tevékenységévelvalósíthatók meg, ezért rendkívül fontos a szaktárca és a polgármesteri hivatalok közötti párbeszéd. – összegzett a megbízott miniszter.
Kiírták első hét idei pályázatukat a Communitas Alapítvány szaktestületei
***A Communitas Alapítvány Szórvány-, Sajtó-, Utazástámogatási-, Művelődési- és Ifjúsági Szaktestületei a 2006. évre a következő témakörökben várják a pályázók jelentkezését: Szórványközösségek támogatása; Szórványban folyó oktatási tevékenységek támogatása; Szórványgondozó lelkészek utazási költségeinek résztámogatása; Sajtótámogatás; Oktatók, kutatók tudományos tanácskozásokra, fesztiválokra, művészeti mesterkurzusokra való kiutazásának résztámogatása; Művelődési tevékenységek támogatása; Az ifjúság közéleti tevékenységének támogatása.
A pályázati felhívások megtalálhatók az RMDSZ honlapján – www.rmdsz.ro -, (ugyanitt lehet letölteni az űrlapokat is), vagy a teljes pályázati anyag beszerezhető a Communitas Alapítvány Titkárságán (hétfőn és csütörtökön 11–17 óra között), az RMDSZ területi szervezeteinél, illetve kérhető e-mail-en, a communitas@rmdsz.ro címen.
Az idei pályázati lehetőségekről tájékozódtak a Hargita megyei ifjúsági szervezetek képviselői
***Február 4-én, Székelyudvarhelyen tanácskoztak a csíki, gyergyói és urdvarhelyszéki ifjúsági tanácsok képviselői.
A találkozón jelen volt Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács alelnöke, valamintSzabó Kázmér, a Kárpát Medencei Agora Információs iroda munkatársa is. A megbeszélésen Csedő Zsófia, az Országos Ifjúsági Hatóság képviselője az igazgatóság terveiről tájékoztatott. Elsőként a rövidesen meghirdetésre kerülő megyei pályázati kiírásokat mutatta be, majd ahomoródfürdői táborban szükséges beruházások helyzetére tért ki. Benedek Árpád Csaba, az udvarhelyszéki ifjúsági tanács képviselője hangsúlyozta, a megyei szintű programokat együttes erővel kell a továbbiakban megszervezni. Becze István, a CSTIT alelnöke elmondta: Csíkszeredában az ifjúsági tanács által működtetett központ várhatóan megkapja az Országos Ifjúsági Hatóság „Ifjúsági Központja” címet. A program keretében a Hatóság több város ifjúsági szervezetével együttműködve hozzájárul a működési költségekhez.
Ülésezett a Hargita Megyei Egyeztető Tanács és a Székelyföldi Frakció
***2006. február 3-án, pénteken, Székelyudvarhelyen tartotta soros ülését a Hargita Megyei Egyeztető Tanács. Az ülésen Udvarhelyszék részéről részt vett Dr. Verestóy Attila, Sófalvi László, Ladányi László, Antal István, Asztalos Ferenc, Bunta Levente, Csáka József, Csíkszék részéről Ráduly Róbert Kálmán, Borboly Csaba, Hajdú Áron, Kelemen Hunor, Gyergyószék részéről Petres Sándor, Becsek Garda Dezső, Hodgyai Géza, Barti Tihamér.
A tanácskozáson a Hargita megyei RMDSZ-szervezetek sajátos problémáiról, kiemelten a Székelyudvarhely Municípiumi Tanács helyzetéről, a Székelyföldi gazdasági-fejlesztési régió létrehozásának lehetőségeiről, a csíki magánjavak visszaszolgáltatásának helyzetéről, valamint a Babes–Bolyai Tudományegyetem keretében tervezett három magyar tannyelvű kar létrehozásának lehetőségeiről volt szó.
Szintén 3-án, illetve 4-én ülésezett a Székelyföldi Frakció Zeteváralján. A megbeszélésen a Székelyföldi politikai helyzetet, a fejlesztési régiók kérdéskörét, valamint a székelyföldi mezőgazdaság helyzetét tekintették át. Az ülésen részt vett Tánczos Barna, az Állami Birtokok Ügynökségének elnök – vezérigazgatója, Borboly Csaba, Hargita megye Tanácsának alelnöke, valamint Sándor László, Zetelaka polgármestere.

