2006

2006. február 18., szombat XIV. évfolyam, 3221. szám

RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ

Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája

www.rmdsz.ro                                                                            2006. február 18., szombat

elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro                                                      XIV. évfolyam, 3221. szám

***Marosvásárhelyen jön létre az erdélyi magyar televízió és rádió

***32 alkotói ösztöndíjat hirdet meg az idén a Communitas Alapítvány

Marosvásárhelyen jön létre az erdélyi magyar televízió és rádió

Ülésezett a Janovics Jenő Alapítvány Kuratóriuma

– A Janovics Jenő Alapítvány Marosvásárhelyen hozza létre az erdélyi magyar televíziót, illetve az erdélyi magyar rádiót – erről az alapítvány kuratóriuma döntött szombati, marosvásárhelyi ülésén. A tervek szerint e két sajtóműhelyből álló magyar médiaközpont már ezév második felétől sugározhat majd.

Az ülésen részt vettek az alapítvány alapítói, Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Takács Csaba ügyvezető elnök, Csép Sándor, Gálfalvi Zsolt és Gáspárik Attila, valamint Nagy Zsolt, az alapítvány kuratóriumának elnöke, Jakab Gábor, Marosi Barna, Nagy Ágnes, Ungvári Zrínyi Imre, Varga Gábor és Vetési László kuratóriumi tagok.  

Nagy Zsolt elmondta, a döntés értelmében a következő időszakban megkezdik a 300 millió forintos céltámogatás felhasználását, mely összeget egy megfelelő marosvásárhelyi ingatlan, valamint a stúdiók létrehozásához szükséges technikai felszerelések megvásárlására fordítják. Ezzel egyidőben megkezdődik a szerkesztőség felépítése, a szakember-gárda toborzása is, annak érdekében, hogy az év második felétől a két médium beindíthassa a sugárzást – mutatott rá.

Nagy Zsolt ugyanakkor közölte, a kuratórium csupán az intézmények létrehozásáról döntött, a Magyar Televízió, illetve a Duna Televízió felajánlásáról tovább folytatják a tárgyalásokat ezek pontosítása végett. Mint ismeretes, a Magyar Televízió, majd ezt követően a Duna Televízió is felajánlotta, hogy napi egyórás műsoridőt biztosít az erdélyi magyar televízió számára.

Az ülésen elhangzott, a médiaközpont létrehozásában kezdetben csupán a meglévő 300 millió forintra támaszkodhatnak, de keresik a lehetőséget további források bevonására is.

A kuratórium elnöke hangsúlyozta, bár a magánkezdeményezésből létrejövő televízió Romániában csak kereskedelmi társaságként működhet, az erdélyi magyar televízió és rádió hangsúlyozottan közszolgálati feladatokat lát majd el.

32 alkotói ösztöndíjat hirdet meg az idén a Communitas Alapítvány

***A Communitas Alapítvány Ösztöndíj-bizottsága ezévben mintegy 32 ösztöndíjat hirdet meg fiatal művészek számára – erről született döntés szombaton, a testület szombati, marosvásárhelyi ülésén. A bizottság ezévben irodalom, zene, színház és képzőművészet (amelyből egy fotóművészet) kategóriában egyenként hét ösztöndíjat, míg a film és televíziós kategóriában négy ösztöndíjat biztosít. A fiatal, tehetséges művészek számára létrehozott alkotói ösztöndíj egy évre szól, értéke havi 6 millió lej lesz. Az ülésen úgy döntöttek, az erre vonatkozó pályázatokat február 20-ig írják ki, ezek leadási határidejét pedig március 17-ére rögzítették. Az első ösztöndíjakat az április 21-én, Marosvásárhelyen, a Bernády Házban tartandó ünnepség keretében nyújtják majd át. A kuratóriumi ülésen jelen volt Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke, valamint az ösztöndíj bizottság tagjai, Kötő József államtitkár, Szilágyi István és Gálfalvi György írók, Márton Árpád festőművész, Csíky Boldizsár zeneszerző, Gáspárik Attila, a Nemzeti Audiovizuális Tanács alelnöke, valamint Xantusz Gábor filmrendező.