RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2005. szeptember 11., vasárnap
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XIII. évfolyam, 3096. szám
– Nem előrehozott választásokra, hanem a vállalások teljesítésére van szükség – Marosvásárhelyen ülésezett az SZKT és a SZET
– Egy hatékony román eKormányzat kialakítása a cél
Nem előrehozott választásokra, hanem a vállalások teljesítésére van szükség – Marosvásárhelyen ülésezett az SZKT és a SZET
***Az RMDSZ politikai egysége, a belső pluralizmus megőrzése, valamint a kormánykoalíciós együttműködés megerősítésének fontosságát hangsúlyozta Markó Béla miniszterelnök-helyettes szombaton, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) és a Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET) marosvásárhelyi együttes ülésén.
Az RMDSZ döntéshozó testülete a szövetségi elnök politikai tájékoztatója mellett többek között az anyanyelvű oktatás helyzetét, valamint az árvizek következményeinek felszámolásával kapcsolatos teendőket vitatta meg. Az ülés kezdetén a résztvevők egy perces csenddel adóztak az udvarhelyszéki árvizek során elhunytak emléke előtt.
A Szövetség elnöke beszédében úgy értékelte, az elmúlt hónapok egyértelműen bizonyították, hogy az RMDSZ-re kisebbségi helyzete dacára igen jelentős szerep hárul a kormánykoalícióban, mivel álláspontja szerint jelenleg az összes romániai politikai szervezet között az RMDSZ az, amely valóban képes a koalícióra, az együttműködésre. – Az elmúlt tizenöt évben az RMDSZ megtanulta, hogy miként lehet koalícióban dolgozni, hogyan kell együttműködni, úgy, hogy mindeközben céljainkat egy pillanatig sem adjuk fel – jelentette ki Markó Béla, aki mintegy bírálva a koalíciós pártok közötti egyetnemértést, rámutatott: a közelmúlt vitáinak fényében az RMDSZ kormányzati tisztségviselőire, parlamenti képviselőire, de megyei szintű vezetőire is az a fontos feladat hárul, hogy a közösen vállat célkitűzések teljesítése érdekében összefogásra, összehangoltabb politikai cselekvésre ösztönözzék a koalíciós pártokat. Úgy értékelte, a jelenlegi koalíciónak megvannak az eszközei a célkitűzéseik megvalósításához.
– Nekünk most nem az előrehozott választásokra kell gondolnunk, hanem leginkább arra, hogy amit vállaltunk, azt teljesítsük. Ma a koalíció számára nem az az alternatíva, hogy végigvisszük-e ezt a mandátumot, vagy előrehozott választásokat szervezünk, hanem az, hogy jól visszük-e végig a mandátumot, vagy rosszul – hangsúlyozta Markó Béla.
Megvonva az elmúlt nyolc hónap mérlegét a szövetségi elnök úgy értékelte, a sok vita dacára az elégedetlenségek mellett az RMDSZ-nek sok elégtétele is volt. Ezek között említette a székelyföldi úthálózat fejlesztésében tett jelentős eredményeket, valamint azt, hogy az RMDSZ –Románia történetében előzménytelenül – nagykövetet küldhetett egy másik országba. Emlékeztetett arra is, hogy Szilágysomlyón új önálló magyar általános iskola indul, Déván is magyar iskolaközpontot hoztak létre, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum pedig most vált teljesen magyarrá (vagyis a most kezdődő tanévben már nem indult ott román osztály). Markó Béla emellett külön kiemelte: nagy elégtétel volt az is, hogy Aradon, a Megbékélési Park felavatásán felhúzták a magyar, a román és az Európai uniós zászlót.
A Szövetség elnöke ugyanakkor leszögezte, mindezek az eredmények nem fedik el azt, hogy az elmúlt 8 hónap gyakorlatilag meddő konfliktusokkal, vitákkal telt el. – Ez az időszak Erdély számára is az észak-erdélyi autópálya munkálatainak leállítását hozta, miközben ez évben csupán 10 kilométer autópálya épült Romániában. Itt nem vitázni, megállapodásokat felborítani kell, hanem megvalósítani mindazt, amit vállaltunk – figyelmeztetett.
Markó Béla szerint a magyarságon belül is voltak, vannak viták, ám ismét bebizonyosodott, az erdélyi magyarság 15 év elteltével is tudatában van annak, hogy csakis szövetségben, egy egységes szervezet által tud sorsán változtatni. – Vitáink nekünk is voltak, amelyre egyesek szerint talán pontot tettek a választások, és amelyek másoknak csattanós választ adtak. Tudjuk azt, hogy egy egységes szervezet által tudunk előrelépni, de tudjuk azt is, hogy egységet csakis akkor őrizhetjük meg, ha ez a szervezet teret ad a lehető legszélesebb pluralizmusnak, a különböző irányzatoknak és áramlatoknak – hangsúlyozta beszédében Markó Béla, aki szerint az RMDSZ sikere annak köszönhető hogy képessé vált egyszerre egységesen és sokszínűen fellépni nemcsak a romániai, de a magyarországi politikai életben is.
Az őszi kormányzati prioritásokról szólva az elnök a decentralizációs törvénycsomag és a kisebbségi elfogadását és alkalmazását, a tulajdontörvények gyakorlatba ültetésének fokozottabb felügyeletét, és nem utolsó sorban a gazdasági fejlesztési régiók átformálását jelölte meg. Mindez, értékelése szerint, csupán úgy valósítható meg, ha az RMDSZ a következő években is megőrzi eddigi hitét, erejét és szolidaritását, mindazt, amellyel az RMDSZ jelentős politikai erővé válhatott az elmúlt 15 évben.
Az ülés felszólalói egyaránt az őszi kormányzati, parlamenti prioritásairól szóltak. Lakatos Péter úgy értékelte, a kormányzat elsőrendű feladata a jövő évi állami költségvetés stratégiai céljainak kidolgozása. Mint mondta, e tekintetben már volt egy egyeztetés a partnerekkel, ám e tekintetben is vannak nézetbeli különbségek. Kerekes Gábor is a nagy beruházási projektek költségvetési finanszírozásának fontosságát emelte ki. Úgy vélte, az autópálya-építés mellett kiemeltebb figyelmet kell szentelni az ipari parkok, és légikikötők fejlesztésére is.
Borbély László szerint az új tulajdontörvény révén ma a legközelebb állunk a javak teljes visszaszolgáltatásához. A megbízott miniszter rendkívül fontosnak értékelte a tervezett román-magyar közös kormányülést.
Az ülés további felében a testület az anyanyelvű oktatás helyzetét, valamint az árvizek következményeinek felszámolásával kapcsolatos teendőket vitatta meg.
Elhangzott, bár sok hiányosság tapasztalható az anyanyelvű oktatásban, jelentős eredmény, hogy az elmúlt 15 évben sikerült egy önálló magyar iskolahálózatot létrehozni. Az RMDSZ, a továbbiakban is kiemelt figyelmet fordít a szórványiskolák létrehozására, ennek szemléletes példája a szeptember 12-én indítandó dévai magyar középiskola felépítése is. Ennek kapcsán az RMDSZ vezetői nehezményezték azt, hogy jelentősen csökkentek a magyar kormány támogatásai, ennek következménye az is, hogy a dévai iskola épületét sem tudták teljes egészében felépíteni. Takács Csaba ügyvezető elnök rámutatott, a Communitas Alapítvány jelentős anyagi erőfeszítéssel próbálta kompenzálni a magyarországi támogatások csökkenését, ám ez sem volt elég. A hosszú távú tervezés legnagyobb hátráltatója jelenleg a magyar támogatási rendszer – szögezte le az ügyvezető elnök, aki egyben a magyar tankönyvpiacon kialakult súlyos hiányosságokra is felhívta a figyelmet. – Az RMDSZ-nek ott kell lenni e a kormányban, ott ahol az oktatással kapcsolatos döntéseket meghozzák. Ez az egyetlen lehetőségarra, hogy az egyébként fejlődő magyar nyelvű oktatásban tapasztalt hiányosságokat felszámolhassák – mutattak rá az ülésen.
Az árvízhelyzetről szóló jelentést, Borbély László középítkezési miniszter és Takács Csaba terjesztették elő. Az előterjesztésen jelen volt az árvízkárokat szenvedett több udvarhelyiszéki település polgármestere is.
Borbély László elmondta, a legfrissebb adatok szerint országszerte mintegy 900 házat kell teljesen újjáépíteni, a tárca tervei szerint havonta 200 ház felépítésébe kezdenek bele, ez az ütem azonban idővel gyorsulni fog. A megbízott miniszter elmondta, az idő rövidsége miatt sok helyen építőanyagokkal segítik a rászorultakat.
A felszólalók az RMDSZ kormányzati részvételéből adódó eszközök fontosságát hangsúlyozták az árvízkárok felszámolásában, úgy értékelve, jelentős mértékben ennek köszönhető, hogy a kormány hathatós és gyors támogatást biztosított az udvarhelyszéki árvízkárosultaknak.
Egy hatékony román eKormányzat kialakítása a cél
***2005. szeptember 9-én, a 10. berlini Miniszteri Konferencián Nagy Zsolt távközlési és információs technológiai miniszter találkozott Paul Timmersel az Európai Bizottság eGovernment Főosztályának igazgatójával.
A megbeszélés során Nagy Zsolt távközlési és információs technológiai miniszter bemutatta a romániai eGovernment fejlesztésének alapját képező eddigi megvalósításokat és elképzeléseket, hangsúlyozva: célunk egy hatékony román közigazgatás kialakítása. Románia elsődleges szempontja a meglévő elektronikus közigazgatási megoldások olyan irányú fejlesztése és kiterjesztése, amelyek az európai uniós tagországok hasonló területen elért pozitív eredményeire támaszkodnak – mondta Nagy Zsolt. Paul Timmers teljes támogatásáról biztosította Romániát, hangsúlyozva: elsődleges cél Románia kétoldalú kapcsolatainak elősegítése és erősítése azokkal a tagállamokkal, amelyek sikeresen alkalmazzák az eKormányzat megoldásokat.
Ezt követően távközlési és információs technológiai miniszter megbeszélést folytatott Christian Rupp-al, az ausztriai eGovernment program vezetőjével. A találkozó során elhatározták, hogy Románia és Ausztria a jövőben szorosabban együttműködnek az eGovernment területén, a szaktárcák közötti szakmai egyeztetések által.
„A legfontosabb következtetés amelyre jutottam az, hogy egy hatékonyabb román adminisztráció a minisztériumok közötti szorosabb együttműködések eredményeképpen jöhet létre. Alkalmam volt látni rendkívül hatékony technikai megoldásokat, de ennél fontosabb látni azt az eljárást, ahogy ezeket a megoldásokat beazonosítják és alkalmazzák. Romániában jelen pillanatban az aktuális lakossági igények, a lehetséges eGovernment megoldások és a központi és helyi közigazgatás konkrét szükségleteinek egybehangolására kell összpontosítsunk” – nyilatkozta Nagy Zsolt.

