RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2005. október 25., kedd
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XIII. évfolyam, 3134. szám
Felhívás
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Ügyvezető Elnöksége, a Communitas Alapítvány és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület a 2005-ös esztendő végén kiadja a 2006. év művelődési Eseménynaptárát. Ennek érdekében felkérjük a civil szervezeteket, hogy 2005. november 30-ig küldjék be a jövő évre tervezett kulturális rendezvényeik adatait.
Ahhoz, hogy rendezvényeik pontosan kerülhessenek be kiadványunkba, a következő adatokra van szükségünk: a sorra kerülő rendezvény időpontja (hónap, nap), a rendezvény megnevezése magyarul és románul, a rendezvény helyszíne (a település neve) magyarul és románul, az egyesület rövidítése magyarul és románul, a programfelelős neve, valamint az egyesület magyar és román neve, postacíme románul (új irányítószám, helység, utca, házszám, megye), telefonszáma (hívószámmal együtt), fax-száma (hívószámmal együtt), e-mail címe, honlapcíme valamint az egyesület elnökének neve.
Az Eseménynaptárt mind magyar, mind román nyelven megjelentetjük, ezért kérjük, fordítsanak figyelmet rendezvényeik román nyelvű fordítására is. A pontosság azért is elengedhetetlen, mert a kiadványt továbbítani fogjuk a belföldi és külföldi civil szervezeteknek és támogatóknak, akik figyelemmel kísérik az Eseménynaptárban megjelent rendezvényeket.
A rendezvények – az idei Eseménynaptárhoz hasonlóan – felkerülnek a www.rmdsz.rohonlapra. Innen tölthető le az a táblázat is, amely tartalmazza a kért adatokat. Ugyanakkor, a lehetőségekhez mérten, digitális vagy hagyományos – 2005-ben készült – fotókat is várunk mellékletként, melyekhez csatoljanak egy rövid ismertetőt, hogy a fénykép milyen dátumon, milyen helyszínen, melyik rendezvényről készült. Ezekből egy digitális fényképalbumot készítünk, melyek illusztrációként is fognak szolgálni a nyomtatásban és a digitális formában megjelenő Eseménynaptárhoz.
Az adatösszesítő táblázat beszerezhető a Megyei és Területi RMDSZ székházakban is, valamint lekérhető e-mailen. A kitöltött táblázatot – a fent említett dátumig – kérjük a megyei és területi RMDSZ-szervezetekhez elküldeni, ahol megyei szinten összesítik a rendezvényeket és továbbítják az Ügyvezető Elnökségnek, vagy a következő címre: 400489 Cluj, Str. Republicii nr. 60., Sebesi Klaudia (Eseménynaptár), e-mail: muvfoo@rmdsz.ro.

