RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Márton Adél-Evelin
www.rmdsz.ro 2005. május 15., vasárnap
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XIII. évfolyam, 3005. szám
Még pár nap az Omega-koncertig!
Közönségtalálkozók Marosvásárhelyen, Szovátán és Gyergyószentmiklóson
A Szállítási, Középítkezési és Turisztikai Minisztérium hírei
Borbély László területrendezési miniszter tegnap, pénteken, Segesváron találkozott a megyei jogú városok főépítészeinek szövetségével
Niculescu Tóni az ET Varsói csúcstalálkozóján
Még pár nap az Omega-koncertig!
Közönségtalálkozók Marosvásárhelyen, Szovátán és Gyergyószentmiklóson
***Öt nap van hátra a május 21-i, marosvásárhelyi Omega-koncertig, a legendás együttes azonban már két nappal azelőtt megkezdi székelyföldi körútját.
Szepessy László, az RMDSZ Elnöki Hivatalának igazgatója, az erdélyi koncert szervezője elmondta, a napokban véglegesített programnak megfelelően a látogatás csütörtökön, május 19-én, Marosvásárhelyen kezdődik, ahol az együttes tagjai, délelőtt 11 órakor, a Kultúrpalota Tükörtermében tartanak sajtótájékoztatóval egybekötött közönségtalálkozót. Ezt követően a délután folyamán a közismert zenészek látogatást tesznek Parajdon, ahol megtekintik a régió nevezetes turisztikai látványosságát, a parajdi sóbányát. Csütörtök este már Szovátán lesz az Omega: a csapat este 8 órakor, a Szováta szállóban találkozik a rajongókkal. Szepessy László közlése szerint a körút másnap, május 20-án Gyegyószentmiklóson folytatódik, ahol az együttes este 7 órakor a helyi Muskátli vendéglőben tart hasonló közönségtalálkozót. Ezt megelőzően, a délután folyamán a zenészek rövid kirándulást tesznek Gyergyószárhegyen, a Gyilkos-tónál, valamint a Békási-szorosban.
A koncert napján, május 21-én, szombaton az Omega már Marosvásárhelyen lesz, ahol a csapat déli 12 órakor, a Szövetségi Elnöki Irodában találkozik Markó Béla miniszterelnök-helyettessel, az RMDSZ elnökével. Addigra már minden készen áll majd az este 8 órakor, a Ligeti Stadionban tartandó ingyenes szuperkoncertre, amelyre legkevesebb ötvenezer embert várnak.
A Szállítási, Középítkezési és Turisztikai Minisztérium hírei
Borbély László területrendezési miniszter tegnap, pénteken, Segesváron találkozott a megyei jogú városok főépítészeinek szövetségével.
A középítkezési és területrendezési szaktárca vezetője Segesváron leszögezte, hogy Romániában, ebben a pillanatban van városrendészet, területrendezés, de senki sem foglalkozik a területfejlesztéssel.
Borbély László hozzátette: a tanácskozáson jelenlevők egyetértettek azzal, hogy nem lehet egy egységes koncepciót kidolgozni addig, amíg a helyi közösségek kidolgozzák a saját stratégiájukat, és emellett létezik egy ettől különálló országos stratégia.
A minisztérium a maga részéről segíti a szakmai szervezeteket, hogy tudjanak fejlődniés egy egységes koherens stratégiát, kidolgozni. A tárca segíti a különböző területrendezési tervek végrehajtását, és kiemelten támogatja a megyei jogú városoknak azt a tervezetét, amely az úgynevezett megyei jogú városok melletti zónát is bevonja a fejlesztésbe – nyilatkozta Borbély László
A miniszter az elmondottakhoz hozzátette azt is a megbeszélések során, hogy Marosvásárhely a következő napokban egy 1,5 milliárd lejes kormánytámogatásban részesül azért, hogy a város melletti zónát kialakítsa. A város együtt kell fejlődjön a település mellettikisebb helységekkel és erre is egy egységes koncepciót kell kidolgozni a lehető leghamarabb– mondta Borbély László miniszter Segesváron.
Niculescu Tóni az ET Varsói csúcstalálkozóján
***Idén Varsóban, Lengyelország fővárosában kerül sor az Európa Tanács (ET) csúcstalálkozójára május 16. és 17-én. Európa történelmének szempontjából szimbolikus jelentőséggel bíró lengyel fővárosban megszervezett Európa Tanácsi csúcstalálkozón a tagállamok legmagasabb politikai méltóságai vesznek részt. A rendezvényen Romániát többek között Niculescu Tóni külügyi államtitkár képviseli.
A találkozó kitűzött céljai között az ET alapelveinek, az emberi jogok, a pluralista demokrácia és a jog primátusának megerősítése, a társadalmi problémák megoldási lehetőségeinek keresése, az európai polgárok életminőségének védelme szerepel.
Ugyanakkor a résztvevők egyfajta „páneurópai” politikai párbeszéd kialakítását, elmélyítését tervezik, kormányközi, parlamenti valamint regionális és helyi szinteken, továbbá sürgetik az Emberi Jogok Európai Bíróságának reformját.
A „summit” keretében olyan kérdésekben is állást foglalnak majd a jelenlevő tagállamok képviselői, mint például az emberkereskedelem, a terrorizmus, a nemzeti kisebbségek védelme, a pénzmosás, a korrupció, gyermekek elleni erőszak, stb.

