2005

2005. június 1., szerda XIII. évfolyam, 3018. szám

RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ

 Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája                                        

           www.rmdsz.ro                                                                  2005. június 1., szerda

elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro                                            XIII. évfolyam, 3018. szám

Aktuális és előzetes híreink:

TIBCO – Rendezvények a romániai magyar közösség pavilonjában

Az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) és Európai Demokraták Európai Parlamenti Képviselőcsoportja (EPP-ED) Bürójának gyűlése Bukarestben

A Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium hírei

A Szállítási, Középítkezési, és Turisztikai Minisztérium hírei:

Az Országos Ifjúsági Hatóság hírei

Képviselőházi tájékoztató

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség területi szervezeteinek hírei

Aktuális és előzetes híreink:

***A kisebbségi törvény tervezete már eljutott a szenátus emberjogi, illetve közigazgatási bizottságának asztalára, ahonnan a plénum elé kerül, ősztől pedig a képviselőházi megvitatása következik –ismertette az RMDSZ kormányzati tisztségviselőivel és parlamenti frakcióinak képviselőivel tartott szokásos kétheti megbeszélésen Markó Béla. A miniszterelnök-helyettes beszámolt arról, hogy a jogszabály elfogadtatása várhatóan nem lesz könnyű, mint ahogyan a koalíciós partnerekkel folytatott egyeztetéseken sem volt az.

Markó Béla az EU alkotmányát elutasító franciaországi népszavazás után előállt helyzetre is kitért; ezt Calin Popescu Tariceanu kormányfő – a külügyminiszter, az uniós főtárgyaló, illetve az integrációs tárca vezetőjének jelenlétében – május 31-én a romániai parlamenti pártok vezetőivel közösen elemezte. Az RMDSZ elnöke elmondta, a kormánypalotában tartott tanácskozáson konszenzus alakult ki arról, hogy a referendum után Romániának fokoznia kell integrációs erőfeszítéseit, mert félő, hogy a várhatóan beinduló euroszkeptikus hullám kihat az ország uniós csatlakozására is.

A miniszterelnök-helyettes arról is tájékoztatott, hogy a belügyi tárcánál készül a decentralizációs törvénycsomag; a jogszabály megalkotásához hozzájáruló RMDSZ-es javaslatokat Seres Dénes és Antal Árpád képviselők dolgozzák ki.

TIBCO – Rendezvények a romániai magyar közösség pavilonjában

Június 1, szerda

17 óra – A romániai magyar közösség pavilonjának ünnepélyes megnyitója

Köszöntő beszédet mond Markó Béla, miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke

18 óra – A végvári (Temes megye) Csűrdöngölő néptánc együttes műsora

Június 2., csütörtök

15 óra – A végvári (Temes megye) Csűrdöngölő néptánc együttes műsora

Június 3., péntek

11 óra – Interetnikus tapasztalatcsere a romániai kisebbségek részvételével

A hagyományos népi mesterségek hasznosítási lehetőségei az EU integráció feltételei között.

Moderátor: Buzogány Árpád néprajzkutató

Június 4., szombat

18 óra – A kászonaltízi (Hargita megye) hagyományőrző néptánc együttes műsora

Az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) és Európai Demokraták Európai Parlamenti Képviselőcsoportja (EPP-ED) Bürójának gyűlése Bukarestben

***2005. június 2–3-án Bukarestben kerül sor az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) és Európai Demokraták Európai Parlamenti Képviselőcsoportja (EPP-ED) Bürójának gyűlésére. Az eseményen Európa legnagyobb politikai családjának vezető tagjai, HansGert Poettering európai parlamenti képviselő, az EPP-ED frakció elnöke, Wilfried Martens az EPP elnöke, az EPP romániai testvérpártjai, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Kereszténydemokrata Néppárt (PPCD) vezetői, valamint fontos nemzetközi intézmények képviselői vesznek részt.

A gyűlésen részt vesznek a román kormánykoalíció pártjainak képviselői, a romániai civil szervezetek, valamint az Európai Bizottság romániai küldöttségének képviselői is.

Az EPP-ED csoportot az Európai Unió 25 tagállamából származó, 268 európai parlamenti tag alkotja. Részletesebb információkat erről a www.epp-ed.org honlapon találhatnak. A rendezvény programját csatolva küldjük.

A gyűlés során a résztvevők elemzik Románia politikai helyzetét, az Európai Unióhoz való csatlakozási előkészületeket, a kormány felelősségvállalását, bekapcsolódását a gazdasági és társadalmi reformok megvalósítását illetően, a nemzetközi kereskedelmet érintő kérdéseket. A tárgyalások eredményeit, következtetéseit, pénteken június 3-án 11 óra 30 perctől sajtóértekezlet keretében ismertetik a média képviselőivel. A tárgyalásokat, valamint a sajtóértekezletet szinkrontolmács-rendszer igénybevételével végigkövethetik az érdeklődők.

A sajtósok előzetes akkreditálása június 2-án reggel 8 órakor a bukaresti Hilton Hotel halljában berendezett EPP-ED Info Desknél kezdődik.(sajtóigazolvány szükséges!)A gyűlés június 2-án reggel 9 órától nyitott a sajtó képviselői, beleértve fotósok és tévések számára egyaránt.

Interjúkat csütörtökön, június 2-án 14. 30 és 15. 30 között lehet készíteni. Amennyiben interjút kívánnak készíteni az EPP-ED csoport valamely tagjával, forduljanakKnut Goeltz- hez (Tel: + 32 479 97 21 44) a szükséges intézkedések érdekében. A rendezvényt záró sajtóértekezlet pénteken, június 3-án 11:30tól kezdődik.

Ha bármilyen más információra van szükségük, kérjük, forduljanak a lehető legrövidebb időn belül az alábbi személyekhez:

Robert A. Fitzhenry, tel. +32 475 49 33 56 – az EPP-ED sajtóirodájának igazgatója,

– Antoine Ripoll tel: +32 475 85 62 90 – és Mina Dermendjieva, Tel. +32 485 29 24 11, az EPP-ED sajtótanácsosai.

A Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium hírei

***Traian Băsescu román államfő és Winkler Gyula kereskedelmi ügyekkel megbízott miniszter és május 31. és június 3. között hivatalos látogatáson vesznek részt Japánban. Ma június elsején a Román –Japán Kereskedelmi Fórum keretén belül Traian Băsescu a Nemzetközi AICHI 2005 Kiállításon hivatalosan megnyitotta a Román Napokat. A Román – Japán Kereskedelmi Fórum megrendezésében aktívan részt vett Gheorghe Copos üzleti környezettel és a kis- és középvállalkozásokkal kapcsolatos tevékenységet koordináló államminiszter, valamint Gheorghe Flutur mezőgazdasági, erdészeti és vidékfejlesztési miniszter valamint a román kormány más hivatalainak, ügynökségeinek képviselői. A Fórum moderátorai Ferdinand Nagy államtitkár és Winkler Gyula kereskedelmi ügyekkel megbízott miniszter. A Fórumon Winkler Gyula Románia az Aichi–i Nemzetközi Kiállításon való jelenlétéről nyilatkozva elmondta: Románia számára elsődleges Japánnal jó kereskedelmi viszonyokat fenntartani, és a most zajló esemény jó alkalom a román – japán kulturális, kereskedelmi, és technológiai kapcsolatok megerősítésre.

A Fórumon több mint 90 japán cég vett részt, köztük: Toyota, Koyo Seiko, Sumitomo Electric Industries, Yazaki, Itochu, Mitsubishi Heavy Industries,. Ugyanakkor Romániába befektetni akaró japán bankok és más Kereskedelmi hivatalok is elküldték képviselőiket a Fórumra.

A Szállítási, Középítkezési, és Turisztikai Minisztérium hírei:

***45 cég jelentette be, hogy szándékában áll részt venni az árvízsújtott területeken levőházak újjáépítését célzó minisztériumi programban.

A Szállítási, Középítkezési, és Turisztikai Minisztériumhoz 45 cég terjesztett be szándéknyilatkozatot, akik kinyilvánították, hogy érdekükben áll részt venni az árvízsújtott területeken levő házak újjáépítésében. A pályázati feltételek teljesítését, a bejegyzést, a műszakipénzügyi teljesítőképességet igazoló dokumentumok és a szándéknyilatkozatok leadási határideje 2005. május 31, 12, 00 óra volt.

Az előválogatást követően az érintett cégek 2005. június 3-ig megkapják a meghívót a versenytárgyaláson, majd 2005. június 7-én 14 óráig ezek a társaságok, be kell nyújtsák aműszaki- pénzügyi ajánlatokat a pályázati feltételeknek megfelelően.

A zárt ajánlatokat június 7-én nyitják fel a határidő lejárta után, a versenyen részt vevő cégek képviselőinek jelenlétében.

Az Országos Ifjúsági Hatóság hírei

***Az Országos Ifjúsági Hatóság (OIH) “Reménysugár” segélyezési akció keretén belül Borbély Károly elnök vezetésével megkezdődik az összegyűjtőt segélyek szétosztása az árvíz által sújtott települések gyermekeinek. A látogatás programja szerint pénteken, június 3-án reggel Borbély Károly Temes megye prefektusával találkozik, ezután 13 óra körül a TVR1 forgatócsoportjával együtt az OIH elnöke Fénybe érkezik (Foeni), ahol a községi iskolában megkezdődik a segélyek szétosztása. A délután folyamán az akció Óteleken és Torontálkeresztesen folytatódik.

Képviselőházi tájékoztató

***Kerekes Károly Maros megyei képviselő ma törvénytervezetet nyújtott be, mely a nyugdíjtörvény, valamint a nyugdíjátszámítást szabályozó sürgősségi kormányrendelet módosítására vonatkozik. A jogszabálytervezet célja a nyugdíjátszámítási folyamat által teremtett méltánytalanságok kiküszöbölése.

Az orvosolni kívánt helyzet abból adódik, hogy 1950 és 1960 között a jövedelmeket nem jegyezték munkakönyvbe, emiatt igazoló dokumentumok hiányában az átszámításkor a minimálbért veszik figyelembe.

A minimálbér figyelembevétele igazságtalan, nem felel meg a valóságnak, főként a felsőfokú végzettségűek esetében. Következésképpen e kategória átszámított nyugdíja 5–10%-al kevesebb lehet, mint az őt valójában megillető összeg. E méltánytalanság megszüntetése úgy lehetséges, hogy minimálbér helyett a foglalkozási ágazat szerinti átlag bruttó jövedelmet vegyék figyelembe. Másfelől a nyugdíjátszámításból származó lépcsőzetes kifizetés is méltánytalan, diszkriminatív helyzetet teremt, amelyet a 2005. márciustól kezdődő visszamenőleges – a nyugdíjátszámítás időpontjától független – kifizetés által lehetne kiküszöbölni.

A képviselő kérte, hogy a törvénytervezetet sürgősségi eljárásban vitassák meg

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség területi szervezeteinek hírei

Arad megyei körúton Király András

***A körösközi szervezetek képviselőivel és a régió önkormányzatainak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget képviselő tagjaival találkozik június 4-én, szombaton 11 órakor Nagyzerénden Király András, az Arad megyei RMDSZ elnöke, parlamenti képviselő. A tanácskozás napirendjén a kisebbségi törvénybe foglaltak, valamint a közigazgatási módosítási javaslatai és a tulajdontörvények szerepelnek.