2005

2005. július 10., vasárnap XIII. évfolyam, 3050. szám

RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ

Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája                                        

www.rmdsz.ro                                                                  2005. július 10., vasárnap

elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro               XIII. évfolyam, 3050. szám

A II. Kárpát-medencei Ifjúság és az Európai Unió című Diákszeminárium hírei

***Július 7-én este, a tusnádfürdői szemináriumi kötetlen beszélgetés alkalmával Kelemen Hunor és Márton Árpád képviselők, valamint Niculescu Antal külügyi államtitkár az Alkotmánybíróságnak az igazságügyi reformcsomaggal kapcsolatos döntése nyomán előállt helyzetet kommentálták.

Az egy órába sűrített, azonban tartalmas beszélgetés során talán elsőként hangzott el az a konklúzió, hogy a most zajló események veszélyeztetik Románia 2007-es EU csatlakozását. A kialakult helyzetben néhány hónapig is elhúzódhat, amíg Romániának új kormánya lesz. Ebben az időszakban minden minisztériumban leállnak azok a tevékenységek, amelyek az integrációt segítették volna elő, tehát jelentős késéssel lesz kénytelen indulni a következő kormány. – hangsúlyozták a Szövetség politikusai.

„Az EU részéről még nem reagálták le a román kormányválságot, és előreláthatóan nem is fogják.” – jelentette be a II. Kárpát-Medencei Ifjúság és az Európai Unió Diákszemináriumon Niculescu Antal külügyi államtitkár péntek reggel. Jelenleg 11 terület van, amire sárgalapot kaphatunk – folytatta Niculescu. Szerinte az új kormányesemények függvényében Románia csak 2008-ban fog az Európai Unióhoz csatlakozni.

Péntek késő esti óráiban Borbély László megbízott miniszter a tusnádfürdői

II. Kárpát-medencei Ifjúság és az Európai Unió című Diákszemináriumon tartott előadásában szintén az aktuális eseményeket kommentálta. Az RMDSZ fontosnak tartja a koalíciós partnereivel való szolidaritást – mondta Borbély László. Ugyanakkor kiemelte a Szövetség számára nagyon fontos a politikai stabilitás és Románia Európai Uniós integrációja. Továbbá ismertette a fiataloknak szóló lakásprogramok részleteit is.