RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Márton Adél-Evelin
www.rmdsz.ro 2005. január 30., vasárnap
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XIII. évfolyam, 2920. szám
Ülésezett az Országos Önkormányzati Tanács – Ilyés Gyula a testület új elnöke
***Az elmúlt év a politikai eszközteremtés éve volt: a helyhatósági és parlamenti választásokon való sikeres szereplése, valamint a hangsúlyos kormányzati jelenléte révén az RMDSZ-nek sikerült megteremteni a romániai magyar közösség életének javítására alkalmas eszközöket – hangsúlyozta Markó Béla miniszterelnök-helyettes szombaton, az Országos Önkormányzati Tanács kolozsvári ülésén. A helyi és megyei önkormányzati képviselőket, polgármestereket tömörítő testület tanácskozásán főként az önkormányzatokat érintő decentralizációról, az önkormányzatok működését szabályozó jogszabályok módosításáról, a tulajdonkérdések további rendezéséről, valamint a regionális fejlesztés kérdéseiről volt szó. A szövetségi elnök mellett a rendezvényen jelen volt Takács Csaba ügyvezető elnök, Nagy Zsolt informatikai és távközlési miniszter, Borbély László területrendezési miniszter, Demeter János, az Országos Önkormányzati Tanács elnöke is. A testület az ülés során Ilyés Gyulát választotta meg új elnökévé.
Politikai helyzetelemzésében Markó Béla rámutatott: a következő évek nagy célkitűzése a valós önkormányzatiság megteremtése lesz. Erre most reális esély van – mutatott rá – mivel a közösen kidolgozott kormányprogramban tételesen szerepel a decentralizáció kérdése. Úgy vélte, az RMDSZ önkormányzati képviselőire is jelentős szerep hárul abban a törvényalkotási, és módosítási folyamatban, amely főként a kultúra, az oktatás, az egészségügy, a közigazgatás, a rendfenntartás és a szociális védelem átfogó decentralizációját irányozza majd elő. –Az önkormányzati vezetők, parlamenti képviselők és a kormány magyar tagjainak közös feladata, hogy az Európai Uniós csatlakozás folyamatában javakat, minél több eszközt biztosítsunk a magyar közösség számára – ehhez azonban összehangolt cselekvésre, összefogásra van szükség – szögezte le a szövetségi elnök. Markó úgy értékelte, nehéz munka vár az RMDSZ-re a gazdasági fejlesztési régiók átalakítása tekintetében is. – Ehhez átfogó elemzéseket, koncepciót kell kidolgozni, de ami legalább ilyen fontos: meg kell győznünk az Európai Uniót is a régiók átalakításának szükségességéről – hangsúlyozta Markó, aki még rámutatott: az önkormányzatok hatáskörének, súlyának növekedésével egyre nagyobb szerep jut az Országos Önkormányzati Tanács munkájának is.
A szövetség elnöke elmondta, hogy a tanácskozáson rendkívül pragmatikus hozzászólások hangzottak el az önkormányzati hatáskörökről, költségvetési kérdésekről, valamint a sürgős törvénymódosítási kérésekről. Hozzátette: ez utóbbiakra azért van szükség, mert jelenleg olyan törvényes előírások vannak érvényben Romániában, amelyek akadályozzák az önkormányzatok munkáját.
Az állampolgárok vagyonbevallásáról szóló kormányfői bejelentéssel kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva Markó leszögezte, az RMDSZ a fizetésből élő közemberek számára nem, csak a köztisztségeket vállalók esetében tartja indokoltnak és kötelezőnek a vagyonbevallást.
„Az erdélyi magyarság hatékony érdekképviselete érdekében, egyaránt szükség van az erős önkormányzatokra, az erős parlamenti és kormányzati képviseletre” – mutatott rá Takács Csaba ügyvezető elnök is. Úgy értékelte, helyi szinten kidolgozott pontos cselekvési tervekre és összehangolt munkára van szükség az RMDSZ programjának megvalósításához. – Téves az a nézet, miszerint egy jó választási eredmény önmagában elegendő a hatékony érdekképviseletre: csupán az erős területi szervezetek, cselekvő önkormányzatok biztosíthatják az ehhez szükséges politikai erőt – szögezte le.
Nagy Zsolt informatikai és távközlési miniszter a helyhatósági és a parlamenti választásokat értékelve úgy vélte, az elért eredményeken túl, a választások nagy hozadéka volt, hogy a dinamikus kampány révén a Szövetségnek sikerült közelebb kerülni a magyar választókhoz. Borbély László területrendezési miniszter, a magyarok lakta megyékben tervezett nagyméretű infrastrukturális beruházások megvalósításához kérte az önkormányzatok segítségét.
A résztvevők meghallgatták Demeter János leköszönő elnök tevékenységi beszámolóját majd az ülés végén Ilyés Gyulát választották a testület új elnökévé, így Szatmárnémeti polgármestere egyben az Operatív Tanács tagjává is vált.

