RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Márton Adél-Evelin
www.rmdsz.ro 2005. január 22., szombat
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XIII. évfolyam, 2913. szám
Kizárólag szoros együttműködéssel érhetjük el közös céljainkat
***Az elkövetkező időszakban a prefektúra intézménye, valamint a megyei tanácsok és helyi önkormányzatok közötti folyamatos konzultációra és tapasztalatcserére van szükség, hiszen csak így valósíthatjuk meg az RMDSZ választási programjában vállalt célkitűzéseinket – fogalmazott Markó Béla szövetségi elnök a szombaton, január 22-én, Kolozsváron, az Ügyvezető Elnökség székházában megtartott találkozón.
A megbeszélésen jelen volt az RMDSZ által jelölt 4 prefektus és 8 alprefektus, az RMDSZ megyei tanács elnökei és alelnökei, illetve az Ügyvezető Elnökség részéről Takács Csaba ügyvezető elnök, Nagy Zsolt ügyvezető elnökhelyettes, valamint Kerekes Gábor, Kovács Péter, Kötő József és Szép Gyula ügyvezető alelnökök.
A találkozón elhangzott: az RMDSZ választási programjában a prefektusi tisztség hatáskörének csökkentését szorgalmazta, ezt a kormányprogram is megerősíti, hiszen a prefektus feladata elsősorban a törvényesség felügyelete, illetve az önkormányzatokkal való partneri együttműködés és azok támogatása, nem a politikai nyomásgyakorlás, ezt az álláspontját a Szövetség a továbbiakban is fenntartja.
A közvetlen beszélgetés keretében a résztvevők megfogalmazták javaslataikat a prefektúra intézményét, illetve a megyei és helyi önkormányzatokat érintő sürgős tennivalókra vonatkozóan. Prioritásként merült fel a közigazgatási és pénzügyi decentralizáció folytatása mellett olyan ágazatok önkormányzati hatáskörbe utalása, mint az oktatás, egészségügy és mezőgazdaság.
A találkozót követő sajtótájékoztatón Markó Béla szövetségi elnök ismertette a sajtó képviselőivel a találkozó legfontosabb következtetését, a prefektusok, alprefektusok, illetve a megyei és helyi önkormányzatok közötti együttműködés szükségességét, illetve elmondta: a maihoz hasonló találkozókat rendszeressé tesszük a hatékony konzultáció és egymás segítése érdekében.

