RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Márton Adél-Evelin
www.rmdsz.ro 2005. január 21., péntek
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XIII. évfolyam, 2912. szám, II. kiadás
OT-ülés Marosvásárhelyen – Folytatódtak a meghallgatások
***Az RMDSZ számára rendkívül sikeres volt az államtitkárok kiválasztását célzó folyamat, mert ezáltal valóban szakmailag és politikailag egyaránt felkészült személyeket sikerült kiválasztani e tisztségekre – jelentette ki Markó Béla államminiszter pénteken, Marosvásárhelyen az RMDSZ Operatív Tanácsának ülése után tartott sajtóértekezleten.
Az RMDSZ elnöke elmondta, a testület ezúttal is folytatta az államtitkári tisztségekre jelölt személyek meghallgatását. Úgy vélte, a látszólag hosszadalmas folyamat igen hasznosnak bizonyult, mivel ezáltal az egy-egy tisztségre javasolt három, négy jelölt közül olyan személyeket választhattak ki, akik valóban megfelelnek majd a kormányzással járó szakmai kihívásoknak. Markó Béla nagy eredménynek nevezte azt is, hogy a nagy tapasztalattal rendelkező politikusok mellett, számos fiatal szakembert sikerült államtitkári tisztségbe jutatni. Elmondása szerint – az eddigi gyakorlattal összhangban – az RMDSZ ezáltal is lehetőséget kívánt biztosítani a fiataloknak, hogy fontos, nagy felelősségű tisztségeket töltsenek be akár az állam vezetésében is.
Markó jelentős előrelépésnek tekinti azt is, hogy az RMDSZ Niculescu Tóni személyében államtitkárt nevezett ki a külügyminisztériumban.
Az államminiszter közölte, hétfőn és kedden Calin Popescu Tariceanu miniszterelnökkel közösen hivatalos látogatást tesz Brüsszelben, ahol az Európai Uniós illetékeseivel találkoznak.
A kormánypártok közötti együttműködésről szólva a szövetségi elnök reményét fejezte ki, hogy a jövő hét folyamán elfogadják a koalíció működési szabályzatát, amelynek meglátása szerint mindenek előtt a kormánypártok közötti konzultációs és döntéshozó fórumok felépítését és működését kell rögzítenie.

