2005

2005. december 7., szerda XIII. évfolyam, 3166 szám

RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ

 Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája                                        

www.rmdsz.ro                                                                               2005. december 7., szerda

elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro                                                         XIII. évfolyam, 3166 szám

Mérlegkészítés előtt az RMDSZ

– Német segítség a ratifikációs folyamatban

Mérlegkészítés előtt az RMDSZ

***Mérleget készít szombaton, Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén az RMDSZ – jelentette be Markó Béla szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes szerdán, bukaresti sajtótájékoztatóján. Véleménye szerint tartalmas kiértékelőre lehet számítani, hiszen 2005-ben a kormánykoalíció jelentős eredményeket ért el, annak ellenére, hogy ezeket nem sikerült kellőképpen a közvélemény tudomására hozni. Az eredmények közül a legjelentősebb Románia csatlakozási szerződésének aláírása, valamint az, hogy az őszi ország-jelentésben is elismerték az ország fejlődését. Természetesen még van tennivaló, de a jelek szerint megvan a valós esélye annak, hogy Románia 2007. január elsejétől az Európai Unió tagjává váljon.

Az RMDSZ volt az első szervezet, amely határozottan állást foglalt és tett is a kommunista rendszer ideje alatt elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása terén. Idén a kormány felelősséget vállalt a parlament előtt a vagyon-visszaszolgátatásra vonatkozó törvénycsomagért, amely a teljes visszaszolgáltatás mellett a kárpótlás jogi feltételeit is megteremti – értékelte Markó Béla az elmúlt időszak megvalósításait.

Egy másik jelentős eredmény az, hogy az RMDSZ-nek a kormányzati eszközök segítségével sikerült székelyföldi utakat javítani, és végül, de nem utolsó sorban a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet kidolgozását, annak kormány általi elfogadását sorolta az év eredményei közé.

Természetesen vannak kudarcok is, folytatta a szövetségi elnök, mondván, hogy jelen pillanatban sincs az országnak egy, az infrastrukturális fejlesztésre vonatkozó stratégiája, illetve az oktatási korszerűsítését elősegítő stratégia is várat magára – tette hozzá.

Ami az egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat illeti, Markó Béla elmondta, hogy tulajdonképpen nincs alapvető nézetkülönbség a koalíciós pártok között. Arra azonban felhívta a figyelmet, hogy a partnereknek meg kell érteniük azt, hogy egy működőképes koalíció feltétele a kompromisszumkészség, és azt is, hogy a kompromisszumot nem kell kudarcként felfogni.

A kisebbségi törvény kapcsán a szövetségi elnök jelezte, hogy a tervezet körüli nézeteltérések nemhogy megszűntek volna, inkább mélyültek az utóbbi időben.

Rendkívül nagy a tét nem csak az RMDSZ-nek, hanem az egész román társadalomnak, mindazoknak, akik az elmúlt időszakban egy fontos terv megvalósítását vállalták és tettek is érte: az etnikumközi kérdés megoldása az együttműködés és a párbeszéd útján.

Rövid visszatekintőjében a szövetségi elnök emlékeztetett, hogy 1999-ben, az oktatási törvény módosítását sötét előrejelzések előzték meg, a sok vita ellenére azonban a törvény érvényben van, és mindenki láthatja, hogy nem keltett feszültséget, hanem jótékony hatással van az együttélésre. Hasonló helyzet alakult ki 2001-ben is, a közigazgatási törvény módosításakor is. A jogszabály többek között a kétnyelvű helységnévtáblák kifüggesztését és az anyanyelv használatát írja elő a közigazgatásban, és íme: ma már ez is természetes – emlékeztetett Markó Béla, felkérve mindazokat, akik most bírálják a kisebbségi törvényt, hogy előbb végezzenek önkritikát, tekintsenek vissza ez elmúlt időszak döntéseire, és csupán ezután foglaljanak állást a kulturális autonómia jogi kereteit megteremtő tervezetről.

Két lehetőség van: vagy teret engedünk az ultranacionalistáknak, vagy folytatjuk a korábban elkezdett együttműködést. Markó Béla szerint a koalíciós partnerek engedték magukat befolyásolni az ellenzék által, és aggodalmát fejezte ki egyes koalíciós politikusok utóbbi időben tanúsított magatartása miatt.

A szövetségi elnök a sajtótájékoztatón felolvasta a 4 pártelnök által októberben aláírt egyezmény kisebbségi törvényre vonatkozó cikkelyét, amely kimondja, hogy a koalíciós partnerek a Képviselőházban a tervezet kormány által elfogadott változatát szavazzák meg. Ezért nem érti Markó Béla a Demokrata Párt magatartását, annál is inkább, hogy a Velencei Bizottság által megfogalmazott véleményezés alapján az RMDSZ szakemberei már kidolgozták a módosító javaslatokat ahhoz a tervezethez, amely a koalíciós tárgyalások kompromisszumos megállapodásának eredménye.

Újságírói kérdésre válaszolva a szövetségi elnök üdvözölte az európai parlamenti képviselők álláspontját a törvénytervezettel kapcsolatban. Ez azt mutatja, hogy a kulturális autonómia elismerését az Európai Unió is fontosnak tekinti, ezt bizonyítja Ollie Rehn európai főbiztos legutóbbi nyilatkozata, valamint az is, hogy a Moscovici jelentés külügyi bizottságában elfogadott jelentésben is szerepel a kisebbségi törvény elfogadásának szükségessége.

Német segítség a ratifikációs folyamatban

***Korodi Attila, a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium európai integrációért felelős államtitkára szerdán, december 7-én találkozott Günther Krichbaummal, a Bundestag (Német Parlament Alsó Háza) Keresztény Demokrata Unió – Keresztény Szociális Unió frakciójának Romániáért felelős jelentéstevőjével. A küldött tájékozódási látogatásának célja: felgyorsítani Románia csatlakozási szerződésének ratifikálási folyamatát.

Günther Krichbaum és Korodi Attila a környezetvédelem olyan érzékeny kérdéseiről tárgyalt, amelyek benne voltak az Európai Bizottság által kibocsátott, 2005 október-novemberi országjelentésben. Emellett az RMDSZ által kinevezett államtitkár ismertette a csatlakozási szerződésben foglalt feltételek teljesítése terén novemberben elért hazai eredményeket.

A találkozón részt vett Ioan Gerhes, az Országos Környezetvédelmi Hatóság elnöke, Liliana Bara, a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium Európai Integrációs osztályának igazgatója.