RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2005. december 21., szerda
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XIII. évfolyam, 3179. szám
-. A kormánykoalíció tevékenységével elégedett a Szövetség
-. További hárommillió RON Bihar megyei fejlesztésekre
-. Kormánytámogatás: 18 millió új lej Erdély infrastruktúrájára
-. Fejlesztés a volt kaszárnyák területén
A kormánykoalíció tevékenységével elégedett a Szövetség
***A Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén az RMDSZ már elemezte 2005-ös tevékenységét, bár nehéz év volt, a Szövetség jól teljesített – mondta Markó Béla szövetségi elnök mai bukaresti sajtóértekezlet alkalmával, kiemelve a megpróbáltatások közül az árvizeket, melyekkel maga az RMDSZ is megvívta közvetve is saját harcát.
A kormánykoalíció tevékenységével elégedett a Szövetség – hangsúlyozta Markó Béla, majd hozzáfűzte: a jelenlegi kormánykoalíció munkásságának idején folyatódtak az integrációs folyamatokkal kapcsolatos tevékenységek, és mindennek gyümölcseként egy pozitív ország–jelentést tudhat maga mögött Románia. Ha továbbra is szolidárisan koherensen és hatékonyan dolgozunk akkor a 2007-es európai uniós csatlakozás valóra válik 2007 januárjában. – hangsúlyozta a Szövetség elnöke.
A Szövetség a 2005-ös kormányzás alkalmával tejesítette a választási időszak alatt ígérteket, amikor a fiatalokat bevonta a kormányzás tevékenységeibe – mondta Markó Béla.
A Szövetség elnöke fontos ez évi teljesítménynek nevezte a restituciós jogszabály módosítását, valamint kiegészítését. Ugyankkor kiemelten fontosnak értékelte a decentralizációs törvénycsomag elfogadtatását a közeljövőben
Az kormánykoalíciós tevékenység árnyoldalaként a szövetségi elnök egy koherens infrastrukturális terv hiányát, valamint a kisebbségi törvénytervezet vitatása alkalmával előtérbe kerülő magyarellenes, kisebbségellenes retorikát említette. A kisebbségellenes retorika mindenkinek árt – hangsúlyozta Markó Béla. A Szövetség továbbra is elsődleges prioritásnak tekinti a jelenlegi helyzet megoldását, valamint a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet mindhamarabbi elfogadtatását – mondta a szövetségi elnök.
Ugyanakkor a Szövetsége elnöke elmondta: a mai december 21-i sajtóértekezlet nem annyira a mérlegvonás mind inkább a következő év prioritásainak számbavételét szeretné a középpontba helyezni. A prioritások közül kiemelte a decentralizációs törvénycsomag a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet elfogadtatását, valamint egy koherens infrastrukturális stratégia kidolgozását.
A sajtóértekezleten jelen levő területrendezéssel megbízott miniszter kiemelte: 2005-ben a települések infrastrukturális fejlesztésével, a lakásépítési programok folytatásával, az árvízkárosultak lakásainak újjáépítésével, a földrengések szempontjából magas rizikófaktorú ingatlanok megerősítésével, a területrendezési koncepció kidolgozásával foglalkoztunk 2006 az infrastruktura éve lesz, amikor kiemelt figyelemmel kísérjük a vidéki infrastruktúra fejlesztési lehetőségeit, hiszen községi utak aszfaltozását, valamint hidak, pallók feljavítását tervezzük.Ugyanakkor az 50.000 lakós számát meg nem haladó városok támogatását is előtérbe helyezzük. – hangsúlyozta Borbély László.
Verestóy Attila szenátusi frakcióvezető a decentralizációs törvénycsomag mindhamarabbi elfogadtatását hangsúlyozta, kiemelve, a transzfrontáriális együttműködés, valamint a helyi hatóságok együttműködésének fontosságát.
Márton Árpád képviselőházi frakcióvezető a mai sajtóértekezlet alkalmával a decentralizácó egészségüggyel, kultúrával, valamint oktatással kapcsolatos gyakorlatba ültésének fontosságát hangsúlyozta.
További hárommillió RON Bihar megyei fejlesztésekre
***Útjavításra kétmillió, egyéb infrastrukturális beruházásokra egymillió RON kormánytámogatást kapott Bihar megye a kabinet mai ülésén.
Az RMDSZ államtitkára, Cseke Attila elmondta: az általa támogatott kormányhatározatok a Bihar megyei infrastrukturális fejlesztéseket szolgálják. Az egyik határozat a hegyi turizmus fejlődésének elősegítését célozza: a Hegyköztótelek–Siter–Sitervölgy közötti út javítása révén a térség befektetőket vonzhat és így a lakók jobban kihasználhatják a faluturizmus lehetőségeit. Az út egy részén a burkolat javításra szorul, másik része azonban eddig csupán kövezett volt, nehézkessé téve ezáltal a közlekedést.
A másik ma hozott döntés értelmében a kormány tartalékalapjából egymillió RON-t utalnak át négy Bihar megyei község számlájára. Margitta 300.000, Paptamási 400.000, Kereki 100.000, Szalárd pedig 200.000 RON támogatásban részesül infrastrukturális beruházásainak befejezésére – mondta az államtitkár.
Kormánytámogatás: 18 millió új lej Erdély infrastruktúrájára
***A mai, december 21-i kormányülésen újabb összegeket különítettek el a tartalékalapból erdélyi magyar települések támogatására. Az RMDSZ-kezdeményezésre ma kiutalt összesen több mint 18 millió RON-t 6 megyébe utalják. A közigazgatási egységek infrastrukturális fejlesztésére, javítási munkálatokra fordíthatják a pénzt.
A Szatmár megyei települések infrastrukturális fejlesztésére a kormány 2, 83 millió lej RON-t fordít. Az összeg átutalása révén elérhető a már elkezdett beruházások állagmegőrzése és folytatása. A pénzen 22 közigazgatási egység osztozik, Erdőd városa és 21 község: Bikszád, Bogdánd, Batiz, Érkávás, Oláhcsaholy, Borválaszút, Doba, Hadad, Sárköz, Aranyosmeggyes, Pálfalva, Mezőpetri, Szaniszló, Tasnádszántó, Szopor, Tartolc, Túrterebes, Turc, Szamosborhíd, Szatmárhegy és Vámfalu.
Máramaros megye 6,45 millió RON támogatásban részesül. Ebből megyei utakat újítanak fel Feketepatak–Balázsszeg között, Koltó és Erdőszáda felé, valamint községi hidakat javítanak Szivágyon és árvízvédelmi munkálatokat végeznek Égerhát környékén.
Beszterce-Naszód megyének 3 millió RON-t hagytak jóvá a mai kormányülésen. Az összegből Besztercén, Naszódon és 33 községben folytatják a már megkezdett munkálatokat: ivóvíz- és csatornahálózat, gázvezetékek, közvilágítás kiépítését. Emellett Naszódon és 21 községben orvosi rendelőket és templomokat újítanak fel.
Hargita megye több településének infrastrukturális fejlesztésére ma a kormány 2,58 millió RON-t hagyott jóvá. Ebből újabb beruházásokat sikerülhet befejezni, főleg utak és hidak javítását. Ezek között van a nagygalambfalvi híd, az Olt hídja Zsögödfürdőnél, a gyergyóremetei Maros-híd, valamint a Felsőboldogfalva községhez tartozó három híd (Hodgyán, Ocfalván és Árvátfalván).
Fejlesztés a volt kaszárnyák területén
***A kormány mai ülésén fogadta el azt a határozatot, amellyel a Beszterce-Naszód megyei Somkerék község köztulajdonába utalják a 844-es jelzésű ingatlant. A Védelmi Minisztérium az RMDSZ közbenjárására adta át a volt kaszárnya területét: a több mint 30 hektáros erdőt a rajta lévő kétemeletes épülettel együtt. A község a turizmus fellendítésére szeretné kihasználni a területet, amelyen a helyi tanács határozata szerint pihenőövezetet alakítanak majd ki.
A Maros megyei Marosbogáton vállalkozásokat indítanának be azon a 18.671 négyzetméteres területen, amelyet RMDSZ-kezdeményezésre ad át a Védelmi Minisztérium a helyi tanácsnak.
Mindkét terület átadására 60 napon belül kerül sor, a felek közötti protokollum aláírásával.

