RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2005. augusztus 4., csütörtök
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XIII. évfolyam, 3070. szám
Látogatható az Erdélyi Magyar Önkormányzati Portál
Ülésezett az Ügyvezető Elnökség
A Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium hírei
A település fejlődése szempontjából létfontosságú a szászcsávási út rendbetétele.
Az Országos Ifjúsági Hatóság hírei
Látogatható az Erdélyi Magyar Önkormányzati Portál
***www.onkormanyzat.ro címen látogatható mától az Erdélyi Önkormányzati Portál. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Önkormányzati Főosztálya valamint az Önkormányzati Menedzsmentért Alapítvány kezdeményezésére létrejött honlapot sajtótájékoztató keretén belül ismertették ma, 2005. augusztus 4-én, Veress Emőd önkormányzatokért, valamint Kerekes Gábor gazdasági kérdésekért és integrációért felelős ügyvezető alelnökök.
Ez az erdélyi magyar tartalomfejlesztési projektek részét képezi, és a www.csatlakozas.ro után, a második olyan portál, amely a romániai magyar közösség legégetőbb kérdéseiről szól, azokról, amelyek közvetlen jövőnket leginkább befolyásolják – hangsúlyozták a Szövetség ügyvezető alelnökei.
A honlap számos olyan rovatot tartalmaz, amelyek nagymértékben elősegíthetik a közigazgatásban dolgozók tevékenységét. A napi aktualitású Hírek mellett, külön-külön megtalálhatók itt Város-, Vidék- vagy Regionális fejlesztéssel kapcsolatos információk, szakmai anyagok. Az aktuális pályázatokat a Pályázatok foglalja össze, a gazdasági szféra és az önkormányzatok közötti kapcsolatot kívánja elősegíteni az Üzleti ajánlatok rovata. Igen hasznos lehet, többek között, az önkormányzatok számára a folyamatosan bővülő Önkormányzati ABC, vagy a Jogszabályok rovat, amely az igen gyakran módosuló jogszabályok aktuális változatát kívánja elérhetővé tenni, lehetőleg román és magyar nyelven egyaránt. Veress Emőd jelezte, hogy a portál az állampolgárok felé is nyitni kíván, szolgáltató jellegét szeretné erősíteni, ezért a közlejövőben űrlapok, formanyomtatványok is elérhetőek lesznek itt.
Ülésezett az Ügyvezető Elnökség
***2005. augusztus 4-én ülésezett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Ügyvezető Elnöksége. Az ülésen jelen lévő alelnökök beszámoltak az általuk koordinált főosztályok feladatiról és programjairól.
Veress Emőd önkormányzatokért felelős alelnök elmondta, hogy a közigazgatási reformmal kapcsolatos RMDSZ álláspont kialakítása érdekében az Önkormányzati Főosztály konzultáció sorozatot kezdeményez a megyei és területi önkormányzati konferenciákkal. Hozzáfűzte, hogy az RMDSZ parlamenti frakcióinak közigazgatással foglalkozó tagjai, és az Országos Önkormányzati Tanács szakbizottsága augusztus 26-án megvitatja a közigazgatási reform tervezetét, valamint elemzi az erre vonatkozó javaslatokat.
Lakatos András oktatási ügyvezető alelnök tájékoztatta az elnökséget arról, hogy a Romániai Magyar Közoktatási Tanács legutóbbi döntése alapján, az Oktatási Főosztály elkészítette a tankönyvlektorok jegyzékét. A főosztály a mintegy 70 személyt tartalmazó névsort az Erdélyi Tankönyvtanács és az Erdélyi Tankönyvkiadók javaslata alapján állította össze. Lakatos továbbá elmondta, hogy kapcsolatot tart a Nevelési és Kutatási Minisztériumtól kapott jegyzékben szereplő tankönyvkiadókkal, melyek kötelesek az általuk lefordított tankönyvek munkapéldányát az Oktatási Főosztályra eljuttatni. Miután a Főosztály által megbízott lektor a beérkezett anyagot véleményezte, döntés születik arról, hogy a kiadó megkapja-e vagy sem a sorozatnyomásra szóló engedélyt. E folyamat lebonyolításához szükséges anyagi forrásokat a magyarországi Oktatási Minisztérium valamint a Communitas Alapítvány biztosítja. Az oktatási kérdésekért felelős ügyvezető alelnök szükségesnek tartotta kiemelni a lektorálásra felkért tanárok rendkívül pozitív hozzáállását, akik elsősorban erkölcsi kötelességüknek tartották, hogy jó minőségű könyvek kerüljenek a diákok asztalára.
A Magyarországon szerzett oklevelek romániai honosítása kapcsán Lakatos elmondta, hogy a program keretén belül 2005 első felében közel 200 oklevél elismertetésében sikerült közbenjárni. Pénzforrások hiányában a program szünetel, ezért az ügyvezető elnök, a program további finanszírozása érdekében, magyarországi és hazai források felkutatásával bízta meg az oktatási alelnököt. További magyarországi anyagi források megkeresése hárul az oktatási alelnökre a szórványban ingázó diákok és tanárok utazási költségeinek részleges fedezésére.
Uniós pályázaton keresztül Kalotaszentkirály megkapta az Európai Falu címet – erről ugyancsak Lakatos András tájékoztatta az elnökséget. Takács Csaba ügyvezető elnök javaslatára az Ügyvezető Elnökség Gazdasági Főosztálya az elkövetkezőkben megvizsgálja, hogy miként lehet ezt a lehetőséget minél hatékonyabban kihasználni. Ennek kapcsán Kerekes Gábor gazdasági kérdésekért felelős ügyvezető alelnök beszámolt arról, hogy az RMDSZ és a Magyar Állam Gazdasági és Közlekedési Minisztériuma között létrejött keretegyezmény eredményeként 2005 őszén indul Kalotaszegen a „Falusi vendéglátók” képzése. A helyek száma korlátozott, hiszen azok a falusi turizmusból élő emberek, akik a képzésben részesülnek, Magyarország országos képzési jegyzékében szereplő, az Európai Unió által akkreditált, falusi vendéglátó szakmunkás bizonyítványt kapnak. A tanfolyam a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) és annak alelnöke, Dr. Hanusz Árpád hozzájárulásával jön létre.
A Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium hírei
***Demeter Attila a Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium államtitkára 2005 aug. 5.-én Borszéken a Vila Borsec gyógyszálló alapkőletételi ünnepségén vesz részt.
A magyarországi Muntero-Invest Kft és a borszéki Önkormányzat megvalósíthatósági tanulmányok alapján kezdték el a Borszék projektet, melynek első lépése egy 86 szobás gyógyszálló kerül felépítése. A projekt hosszú távú célja a borszéki gyógy-turizmus fellendítése, munkahelyek teremtése, a gazdaság élénkítő hatásával a borszéki emberek életkörülményeinek javítása. György László, a Muntero-Invest Kft igazgatója szerint a 3 milliárd Ft-os beruházás nem egy egyoldalú befektetés, hanem széles rétegek aktív közreműködését is igénybe veszi. A gyógyszállót a tervek előrehaladásának függvényében 2007 tavaszára kívánják üzembe helyezni.
A Borszéki napok alkalmával megrendezendő alapkőletételi ünnepség után az államtitkár Borszék város tisztségviselőivel, a Romaqua töltőüzem vezetőségével, valamint helyi szakemberekkel találkozik.
A település fejlődése szempontjából létfontosságú a szászcsávási út rendbetétele
Dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke, Szabó Lóránd, a Maros Megyei Önkormányzat útügyi szakemberének kíséretében, Mikefalva községbe látogatott, ahol Szilágyi Sándor polgármester társaságában helyszínen mérték fel a Kis–Küküllő áradása által okozott kárt. A híd és az út megrongálódott állapota immár 10 éve képez közlekedési gondokat a szászcsávásiak számára, mivel szinte minden évben a medréből kilépő folyó elönti, és járhatatlanná teszi az utat. Tarthatatlan ez az állapot. Az idei áradások alkalmával a falut ugyan nem érte a kiömlő folyó, viszont úgy ellehetetlenítette a közlekedést, hogy sem a mentő, sem a kenyérszállító autó nem tudott bemenni a faluba. Márpedig Szászcsávás kulturális és bortermelői hagyományaira alapozva, a településnek komoly fejlődési távlatai nyílnak, amit föltétlenül támogatni kell. Sürgősen meg kell javítani az utat, majd el kell kezdeni a folyómeder rendezését, és fel kell újítani a hidat – mondta Kelemen Atilla. Ugyanakkor kiemelte: Kértem a Megyei Önkormányzat elnökét, hogy az árvízkárokra leosztott támogatásokból kezdjék el a híd és az út rehabilitációját, illetve a magam részéről mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a várakozási listán lévő Mikefalva községet prioritásként kezelje a SAPARD ügynökség.
Dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke és Szabó Lóránd, a Maros Megyei Önkormányzat útügyi szakembere kíséretében áttekintették a mikefalvi Polgármesteri Hivatal előkészített projektjeit – a DC76–os számú désfalvi út és a DC75–ös szászcsávási út rehabilitációs terveit, valamint a Polgármesteri Hivatal székházának a tatarozására és korszerűsítésére vonatkozó projektet. Az RMDSZ megyei elnöke ígéretet tett, hogy az illetékes hatóságoknál közbenjár az elkészített tervek támogatása érdekében.
Szilágyi Sándor a helyszínen mutatta meg a szeptemberre tervezett szarvasmarha kiállítás helyét, valamint segítséget kért a parlamenti mezőgazdasági szakbizottság elnöki tisztségét betöltő Kelemen Atillától, hogy karolja fel a kezdeményezést.
Az Országos Ifjúsági Hatóság hírei
***Augusztus 2.-án Borbély Károly, az Országos Ifjúsági Hatóság elnöke folytatta a tengerparti táborok ellenőrzését. Az Eforie Sud és Május 2 üdülőhelyeken már megkezdte nyaralását 300 árvízkárosult gyerek Bakó és Vrancea megyékből. „A táborok nagyon jó feltételeket biztosítanak, úgy a szállóhely tisztaságát, mint az étkezést illetően. A kísérő tanárok is elégedettek, amint kiderült a beszélgetésünkből. A gyerekek vetítéseken, versenyeken vesznek részt, sikerélményekben van részük” – foglalta össze megfigyeléseit a Hatóság vezetője.

