RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Márton Adél-Evelin
www.rmdsz.ro 2005. április 11., hétfő
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XIII. évfolyam, 2976. szám
Az RMDSZ meghívására az OMEGA Erdélyben koncertezik!
***Május 19-én és 21-én a Magyarország legendás rock-zenekara, az Omega az RMDSZ meghívására Erdélyben koncertezik.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke április 9-én, Budapesten találkozott Kóbor Jánossal és Benkő Lászlóval, az OMEGA együttes tagjaival. A megbeszélésen, amelyen jelen volt Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója és Molnár Csaba az együttes menedzsere, végleges megállapodást kötöttek a koncertek ügyében. A döntés értelmében az együttes május 19-én Csíkszeredában, a Főtéren, 21-én pedig a marosvásárhelyi stadionban tart ingyenes, szabadtéri koncertet. A több tízezer látogató számára több romániai jelenlétű magyar vállalat és az RMDSZ teszi lehetővé a koncerteket.
Markó Béla kifejtette, kiemelt jelentőségűnek tartja a zenekar erdélyi fellépéseit, annál is inkább, mivel az OMEGA még soha nem lépett fel Románia magyarok által lakott területein. A szövetségi elnök bejelentette, a tavaly elkezdett, immár hagyománnyá váló koncertsorozatot folytatva az RMDSZ ezután minden évben szervez hasonló nagyságú és színvonalú produkciókat erdélyi helyszíneken.
Az Omega-koncertre százötvenezer embert várnak Erdély különböző részeiből és Magyarországról.
Kóbor János, az együttes frontembere kijelentette: biztos benne, hogy a májusi koncertek örökre emlékezetesek maradnak minden résztvevő számára. „Nagyon várjuk a találkozást” – tette hozzá.

