RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Márton Adél-Evelin
www.rmdsz.ro 2004. szeptember 18., szombat
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XII. évfolyam, 2810. szám
A teljes nyitottság jegyében – TEKT-ülés Marosvásárhelyen
***Az RMDSZ megkezdte az államfőjelölt indításához szükséges aláírásgyűjtést – ezt az RMDSZ vezetői jelentették be pénteken, 2004. szeptember 17-én Marosvásárhelyen, a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának ülését követően. Markó Béla szövetségi elnök, az RMDSZ államelnökjelöltje elmondta, a területi szervezetek megkapták és ki is osztották az aláírásgyűjtő íveket, egyes megyékben pedig már teljes erővel zajlik a gyűjtés. Mint ismeretes, a törvény értelmében mintegy 200.000 aláírásra van szükség a jelöltindításhoz, ám az RMDSZ ennél jóval több aláírást kíván összegyűjteni.
Az RMDSZ nyitása valós és továbbra is érvényes minden magyar személy és szervezet számára – jelentette ki Markó Béla, aki hozzátette, ennek szellemében jelentős módon könnyítettek a jelöltetés feltételein és nagyarányban bővítették a szavazásra jogosultak körét is.
A szövetségi elnök ismételten megerősítette: felhívást intéztek minden érdekelt személyhez és szervezethez, hogy vegyenek részt az RMDSZ által szervezett előválasztásokon. Úgy vélte, a felhívásnak máris megvan az eredménye, hiszen többek között a szatmári polgári egyesület elnöke, Pécsi Ferenc is bejelentette, jelölteti magát az előválasztásokon. Az elnök ugyanakkor meglepődését fejezte ki annak kapcsán, hogy a Magyar Polgári Szövetség vezetői élesen bírálták Pécsi Ferencet az RMDSZ előválasztásain való indulása miatt, amiből azt a következtetést lehet levonni, hogy a polgári szövetség nem gondolta komolyan az általuk sokat hangoztatott közös fellépés szükségességét.
Nagy Zsolt ügyvezető alelnök közölte, a teljes nyitottság jegyében olyan személyek is indulhatnak az előválasztásokon, akik nem rendelkeznek RMDSZ-tagsággal, ez ugyanis utólag is felvehető. Rámutatott: a jelöltállítás nyitottsága abban is megnyilvánul, hogy a 2000-ben tartott előválasztásokhoz képest lényegesen, mintegy duplájára emelkedett azon területi szervezetek száma, amelyekben közvetlen, állóurnás előválasztást szerveznek, ahol pedig közvetett előválasztás lesz, ott jelentősen növelték az elektorok számát. Erre az ügyvezető alelnök példaként az RMDSZ Maros megyei szervezetét hozta fel, ahol 400-ról 600-ra emelték a küldött-számot. – Mindez annak érdekében történt, hogy valóban minden magyar beleszólhasson abba, hogy kik legyenek az RMDSZ és az erdélyi magyarság képviselői a parlamentben – hangsúlyozták a Szövetség vezetői.

