RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Márton Adél-Evelin
www.rmdsz.ro 2004. szeptember 17., péntek
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XII. évfolyam, 2809. szám
Támogatás a magyarul oktató egyetemi tanároknak
Nagy Zsolt a „Free Press Romania” Alapítvány meghívottja
Támogatás a magyarul oktató egyetemi tanároknak
***A Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára igen fontos kérdés az, hogy Magyarország hogyan támogatja a romániai magyarság kulturális, tudományos vagy sajtó intézményeit – hangzott el az Iskola Alapítvány Kuratóriumának mai, 2004. szeptember 17-i ülését követő sajtótájékoztatón, amelyen Kelemen Hunor, az Iskola Alapítvány elnöke mellett, részt vett Markó Béla szövetségi elnök, a Románia Magyar Demokrata Szövetség államelnök jelöltje is. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az Iskola Alapítvány, az RMDSZ kezdeményezésére, támogatási programot indított el, amelynek keretén belül a főiskolai, egyetemi oktatásban magyarul oktatók ösztöndíjban részesülnek. E program keretén belül mintegy 500, állami egyetemen vagy főiskolán – így a kolozsvári Babes-BolyaiTudományegyetemen, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, a marosvásárhelyi Színművészeti Főiskolán, a bukaresti Hungarológián, valamint a Brassói Egyetemen – magyarul tanító főiskolai vagy egyetemi oktató, a magyar kormány révén, részesülni fog havi 10.000 forint értékű támogatásban. A Szövetség elnöke elmondta, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ezt a programot igen fontosnak tartja, mert ez hozzájárulhat a szülőföldön való érvényesülés megerősítéséhez, az itthon való tanuláshoz, az értelmiségnek itt, Erdélyben való boldogulásához. A Szövetség e program által is hozzá szeretne járulni ahhoz, hogy azok is, akiknek nem nagy a jövedelmük, itt tervezzék meg jövőjüket. Ezen álláspontját erősítette meg a Szövetség akkor is, amikor egyetértett a tanügyi alkalmazottak sztrájkját, és támogatta a tanárok, tanítok bérének megemelését.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség azonban mindamellett, hogy pozitívumként értékeli az oktatóknak juttatott támogatást, aggasztónak tartja, hogy nem kapott megnyugtató információkat, a magyarországi költségvetéssel kapcsolatosan, ami a határon túli magyar támogatásokat illeti. Úgy tűnik, hogy a szükségesnél kisebb összegeket terveznek az Illyés Alapítványban, az Új Kézfogás Alapítványban, vagy a Sapientia Egyetem esetében is. Markó Béla elismerte, hogy a magyar kormány döntése, hogy mit támogat és mit nem, de a Szövetség szerint nem lehet előbb koncepciókat kialakítani, intézményeket beindítani, ahhoz, hogy menet közben kiderüljön, hogy a beígért perspektívák nincsenek meg. Menet közben nem lehet azt mondani, hogy hiányzik ezekre a pénz. Az RMDSZ elnökeként azt kérte Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnöktől, hogy vizsgálják meg újra a kérdést, és térjenek vissza legalább a tavaly tervezett költségvetési összegekre.
Kelemen Hunor, az Iskola Alapítvány elnöke tájékoztatót tartott a státustörvény biztosította oktatási-nevelési támogatások jelenlegi helyzetéről is. Elmondta, hogy 120.000 jogosult igényelte a támogatást, jelen pillanatban az igénylők 60 százaléka már átvehette a 20.000 forintnak lejben megfelelő pénzösszeget, az elkövetkező időszakban, remélhetőleg október közepéig, pedig az igénylők hátralevő része is megkapja a magyar kormány által kiutalt pénzösszeget.
Kelemen beszámolt arról is, hogy beindult annak a programnak is a lebonyolítása, melynek célja egy 26 lakásból és konferenciateremből álló tanári tömbháznak a felépítése. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség ezzel a Kolozsváron tanító, fiatal tanárokat szeretné lakáshoz juttatni, elősegítve ezáltal, hogy könnyebben megtelepedhessenek Kolozsváron azok, aki itt szeretnének egyetemi karriert építeni. Az építkezés első fázisa, az alapok letétele szeptember végére befejeződik, az építkezést, az időjárás függvényében még az idén, vagy jövő tavasszal folytatják – összegzett Kelemen Hunor.
Nagy Zsolt a „Free Press Romania” Alapítvány meghívottja
*** A romániai magyar média szerepvállalása a választásokban címmel a nagyváradi „Free Press Romania” Alapítvány, rangos előadók bevonásával, két napos szemináriumot szervez 2004. szeptember 17–18. között Nagyváradon.
A Dacia Continental szállodában sorra kerülő szemináriumon előadást tart Nagy Zsolt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető alelnöke, az Országos Kampánystáb vezetője is. A szeptember 18-án, szombaton 12.30 órakor kezdődő előadásában a Szövetség politikusa főként az RMDSZ és a romániai (magyar) média viszonyát illetve a média kampányszerepét taglalja.

