2004

2004. október 4., hétfő XII. évfolyam, 2826. szám, I. kiadás

RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ

Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája                                             Szerkeszti: Márton Adél-Evelin

           www.rmdsz.ro                                                                        2004. október 4., hétfő

elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro                                               XII. évfolyam, 2826. szám, I. kiadás

Eredményességünk alapfeltétele az összefogás, az egységes fellépés Konstancai Magyar Napok

***Vasárnap, 2004. október 3-án került sor Konstancán a konstancai, braila-i, galat-i magyarok éves találkozójára. Amint azt az esemény házigazdái, szervezői, Pálosi Ferenc, a konstancai RMDSZ szervezet elnöke, a Magyar Köztársaság konstancai tiszteletbeli főkonzulja, valamint Nagy Endre református lelkipásztor elmondták, immár ötödik alkalommal kerül sor erre a találkozóra, amelynek elsődleges célja az, hogy visszavarázsolja a szórványban élő magyarok számára az erdélyi tájakat, a régen elhagyott szülőföld hangulatát.

A magyarság legkeletibb közösségeként számon tartott konstancai, galati, brailai magyar közösség száma meghaladja az ezret, tagjai az egyház segítségével az említett éves találkozón kívül a lehetőségekhez mérten havonta-hetente is találkozhatnak.

A rendezvényen ezúttal meghívottként részt vett Markó Béla szövetségi elnök, az RMDSZ államelnök-jelöltje is, valamint olyan jeles személyiségek, mint Bogár Ferenc, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetségének külügyi attaséja, Vajda Lajos, a Kovászna megyei tanács alelnöke.

A méltán ünnepinek nevezhető rendezvény istentisztelettel kezdődött, melyen Bíró Tivadar, fiatal ploiest-i lelkész hirdette az Igét. Ezt követően Nagy Endre „házigazda”, Konstanca, Galati és Braila református lelkipásztora köszöntötte a vendégeket és az egybegyűlteket. Mint mondta, rendkívüli öröm számára az, hogy immár ötödik alkalommal létrejöhetett Európa legkeletibb magyar gyülekezetének “missziós találkozója”. A református lelkipásztor kifejtette, a szórványban élő magyarságnak az ilyen jellegű események az öröm egy-egy apró cserépdarabját jelentik, cserépdarabokat, melyeket hogyha összerakunk, megállapíthatjuk, hogy a nehézségek ellenére volt értelme életünknek. Nagy Endre ugyanakkor köszönetet mondott a Communitas Alapítványnak is, mely támogatta a rendezvény megszervezését.

„Bár Magyarország határát nem mossa tenger, a magyar nemzet határát, íme mégis érinti, az Önök feladata pedig az, hogy ezeken a határokon kultúránkat, magyarságunkat megőrizzék” – mondta köszöntő beszédében Markó Béla szövetségi elnök, az RMDSZ államelnök-jelöltje. A magyar nemzet sajátosságaira hivatkozva Markó Béla a legendabeli két testvér esetére, a Maros és az Olt történetére utalt. Mint mondta a testvéreket civódásuk miatt édesanyjuk folyóvá változattata, és bár egyikük, az Olt gyors, zaklatott folyású, a Maros pedig lassú, nyugodt, mégis összetalálkoznak, és eggyé válnak, mégpedig valahol itt Fekete-tenger környékén. Ennek tükrében, a szórványban élő magyarságnak nem kell magyaráznom, hogy mennyire fontos az összefogás, az együttcselekvés, hogyha már a történelem kisebbségi sorba taszított – hangsúlyozta Markó.

Ezt követően az RMDSZ államelnök-jelöltje a parlamenti és elnökválasztásokra való felkészülésről szólva kifejtette, a 2004-es választások rendkívül nagy kihívást jelentenek az RMDSZ és a romániai magyarság számára. 1989 után a romániai magyarság jól választott, hiszen a magyar közösség egységes akaratát jelenítette meg az RMDSZ-en keresztül, az évek során pedig a Szövetség szerepvállalásával tekintélyt vívott ki magának és befolyásra tett szert a román politikai életben. Ma már mindenkinek nyilvánvaló az a tény, hogy az RMDSZ-t nem lehet megkerülni, – jelentette ki Markó Béla, valamint hozzátette, az elmúlt időszakban, ha lassan is, de a romániai magyarok helyzetén sokat tudtunk változtatni. Jelen esetben, valamint az elkövetkező időszakban mindenekelőtt a szociális helyzeten kell változtatnunk, az Európai Unió küszöbén arra kell törekednünk, hogy jobb életkörülményeket teremtsünk magunknak, fiataljainknak. Ennek a folyamatnak az alapjait az erdők, termőföldek, ingatlanok visszaszolgáltatásával már letettük – mondta a Szövetség államelnökjelöltje.

Románia Európai Unióhoz való csatlakozásáról szólva kifejtette, ezzel a lépéssel a magyarság egy történelmi álma valósulna meg, hiszen megszűnik a határ Románia és Magyarország között, határon inneni és határon túli magyar között.

Elsődleges célunk az, hogy olyan körülményeket teremtsünk, amelyek lehetővé teszik, hogy fiataljaink itthon, a szülőföldön érvényesülhessenek, ne kényszerüljenek arra, hogy elvándoroljanak. Mindez azonban attól függ, hogy mit sikerül elérnünk a parlamenti választásokon, eredményességünk alapfeltétele pedig az összefogás, az egységes fellépés.

Olyan jövőt, olyan országot szeretnénk, ahol egy magyar is betöltheti az államelnöki tisztséget-, jelentette ki Markó Béla, majd hozzáfűzte, véleménye szerint nekünk magyaroknak a választások első fordulójában saját jelöltünket kell támogatnunk.

A rendezvény keretében a résztvevők nagytöbbsége kézjegyével látta el a Markó Béla államelnök-jelöltségéhez szükséges íveket.