RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Márton Adél-Evelin
www.rmdsz.ro 2004. október 20., szerda
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XII. évfolyam, 2840. szám., II. kiadás
KÖZLEMÉNY
Megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy a Magyar Polgári Szövetség bejelentette a Központi Választási Irodánál: indulni kíván a választásokon.
Bejelentésükkel ennek a politikai mozgalomnak a kezdeményezői súlyosan becsapják a romániai magyar közvéleményt, és veszélybe sodorják a magyarság parlamenti képviseletét. Mostanáig lehettünk jóhiszeműek, hogy a Magyar Polgári Szövetség szervezői más véleményen vannak ugyan, de hozzánk hasonlóan keresik a legjobb megoldást a magyarság gondjainak-bajainak orvoslására. Ma már nyilvánvaló számunkra, hogy nem erről van szó: ennek a csoportosulásnak a még megmaradt tagjai mindenáron meg akarják akadályozni, hogy az RMDSZ bejusson a parlamentbe, miközben jól tudják, hogy az általuk bejegyzett szervezet még a közelébe sem kerülhet a bejutási küszöbnek. Legutóbbi tettükkel egyértelműen bebizonyították, hogy nem építeni, hanem rontani akarnak. Az őszi választásokon ugyanis – ezt minden magyar ember tudja – vagy az RMDSZ-t juttatjuk be közösen a szenátusba és a képviselőházba, vagy nem lesz magyar képviselet a román parlamentben. Ma már nincsen más alternatíva.
Szeretnénk a következő tényeket a közvélemény tudomására hozni:
1. A Magyar Polgári Szövetség vezetői az elmúlt hónapokban többször is azt nyilatkozták, hogy nem fognak külön indulni a parlamenti választásokon, és nem sodorják veszélybe ezáltal a magyarság parlamenti képviseletét. Most kiderült, hogy hazudtak.
2. Tudomásunk van arról, hogy ennek a szervezetnek az elnöke, illetve más vezetői tárgyalásokat folytattak az elmúlt hetekben a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a Demokrata Párt (PD) és a Népi Akció (AP) politikusaival. A Nemzeti Liberális Pártnak, majd a Demokrata Pártnak is felajánlották, hogy amennyiben helyet kapnak a listákon, biztosítják a székelység szavazatainak többségét, sőt, országosan körülbelül 4% szavazattöbbséget ígértek ezeknek a pártoknak. Az ajánlatot mindkét párt visszautasította, hiszen hamar rájöttek, hogy amit a Magyar Polgári Szövetség ígér, annak semmi alapja nincsen. Ezek után a Népi Akció pártját keresték meg ugyanezek az emberek, és nekik már óvatosabban „csak” 2%-ot ígértek, ha listára teszik őket. Ám itt sem volt sikerük, ajánlatukat ez a párt is visszautasította. Meg kell kérdeznünk: ki hatalmazta fel a Magyar Polgári Szövetséget, hogy a székelység, illetve az egész magyarság szavazatait áruba bocsássák román pártoknak?
3. Tudomásunk szerint ezzel a magatartással ezek az emberek ma már az eredetileg velük rokonszenvező néhány magyarországi politikus támogatását is elvesztették. Mostanra nyilvánvaló lett, hogy csupán román ultranacionalista érdekeket szolgálnak, azoknak az érdekeit, akik mindenáron ki akarják szorítani – akárcsak a kommunista diktatúra idején – a magyarságot a közéletből.
4. Az RMDSZ meghallgatta az elmúlt hónapokban a bírálatokat, és teljes nyitást hajtott végre: minden magyar részt vehetett az előválasztásokon, és minden magyar jelöltethette magát. A Magyar Polgári Szövetség számos tagja válaszolt a hívásra, és közülük többen ott vannak befutó helyen az RMDSZ listáin. A közvetlen és közvetett előválasztásokon résztvevő többszázezer ember akaratát tapossa sárba, aki ennek ellenére magyarként külön akar indulni a választásokon.
5. Ismételten felajánljuk a Magyar Polgári Szövetségnek: támogassa az RMDSZ listáit, többek közt azokat a kollégákat, akik ebből a csoportosulásból kerültek ki. Mi az egység érdekében eddig is nyitottak voltunk, ezután is nyitottak leszünk, de a magyarság jövőjét kockára tenni nem engedhetjük.
6. Felkérjük civil szervezeteinket, történelmi egyházainkat, mindazokat, akikkel az elmúlt hónapokban folyamatosan párbeszédet folytattunk, hogy ők se engedjék tönkretenni mindazt, amit eddig elértünk, és amit ezután elérhetnénk.
7. Ha nem lesz magyar képviselet a Román Parlamentben, ez annyit jelent, hogy nem tudjuk megvédeni, amit eddig elértünk, ultranacionalista román képviselők és szenátorok kezére játsszuk a Székelyföldet és más régiókat is, és védtelenül maradnak önkormányzataink, egyházaink, iskoláink, minden intézményünk. Nem lesz autonómiánk, nem lesznek jogaink, más körülmények között ugyan, de újra kezdődik az 1989 előtti magyartalanítás, a Székelyföld elrománosítása, a magyarok szegénységbe taszítása és szülőföldjükről való elűzése.
Az RMDSZ mindent meg fog tenni azért, hogy a magyar közösség minden tagja tudomást szerezzen a helyzet súlyosságáról. Aki ma a Magyar Polgári Szövetséget támogatja, az az elrománosításra, a magyarellenes politikára, az erdélyi magyarság jövőjének szétrombolására szavaz.
Kolozsvár, 2004. október 20.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Ügyvezető Elnöksége

