RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Márton Adél-Evelin
www.rmdsz.ro 2004. november 2., kedd
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XII. évfolyam, 2853. szám., II. kiadás
A romániai parlamenti választások elé – „Nekünk Mohács kell?”
Komlóssy József nyílt leveléből
***Komlóssy József, a Közép-európai Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Védelméért Alapítvány (SENCE) alelnöke, az Európai Népcsoportok Föderális Uniójának (FUEV) volt elnöke hivatalunkba eljuttatott nyílt levelében annak fontosságára figyelmeztet, hogy a november 28-án sorra kerülő választásokon minden szavazatra jogosult személy részt vegyen a választásokon.
A jelenleg Svájcban élő Komlóssy József, aki a SENCE alelnökeként is szívén viseli a közép-európai kisebbségek sorsát, saját szavait idézve – “másfél évtizede legjobb tudása szerint szolgálja az egyetemes magyarság érdekeit, mindenekelőtt a nemzetközi” fórumokon – levelében hangsúlyozza: rendkívül fontos az, hogy a romániai magyarságnak parlamenti képviselete legyen az elkövetkező négy esztendőben is.
A dokumentum szerzője rámutat: „amikor Románia Európa Uniós tagságával, mint a közeljövő reális lehetőségével számolunk, különleges fontossággal bír az, hogy a magyar népközösségnek milyen lehetőségei vannak arra, hogy legitim képviselőin keresztül – miként a szlovákiai magyarok- aktívan részt vegyen nemzetközi téren is a magyarság érdekeinek a megjelenítésében. Ennek, pedig ha nem is feltétele, de igenis egyik legfontosabb elemét képezi az, hogy a magyar népközösség a küszöbön álló romániai választásokat követően tagja marad-e a román parlamentnek vagy sem.”
Komlóssy József ugyanakkor kifejti, komolyan meg kell szívlelnie a romániai magyarságnak, az RMDSZ-nek azt a német közmondást, mely a következőt üzeni: „külön utakon haladni, de egyesült erővel fellépni”. Ahogyan ezt a Szövetség is számtalanszor hangsúlyozta, a levél írója rámutat: a választások sikeres kimenetele, további parlamenti képviseletünk, ezáltal pedig jogaink körének szélesítése érdekében a novemberi választásokon a romániai magyarságnak, a fentebb említett elvet követve, egységesen kell fellépnie. Amennyiben nem így járunk el, fennáll annak a veszélye, hogy a romániai magyar közösség elveszíti legitim képviseletét – mutat rá Komlóssy.
Komlóssy József levelét csatolva küldjük.
A romániai parlamenti választások elé
Mottóként, Ady Endre szavait idézem: Nekünk Mohács kell?
Közel másfél évtizede annak, hogy Közép- és Kelet-Európában bekövetkezett politikai változások a Kárpát-medencei magyarság számára úgy kulturális, gazdasági mint politikai téren a korábbiakban soha nem remélt lehetőségek útjait nyitották meg.
Nem vagyok hivatott arra, hogy minden egyes, a magyarok által is lakott országokban nagyító alá téve kielemezzem, miként sáfárkodtak honfitársaink a körülményeik adta lehetőségekkel, politikai éleslátásukkal, elhivatottságuktól s lelkiismeretüktől vezérelve a mindennapi aprólékos munkával milyen eredménnyel sikerült tágítaniuk egyik vagy másik országban lehetőségeik kapuit.
Nálunk magyaroknál immáron évszázados hagyománya van annak, hogy sikertelenségeink okait többek között mások rosszindulatának, szerencsétlen körülmények összejátszásának tudjuk be. Tesszük ezt anélkül, hogy mindenekelőtt önmagunkba nézvén kielemeznénk kudarcaink valós okait, és hajlandók lennénk levonni a tanulságokat. Ha pedig egy másik nép eredményes, akkor rögtön elhangzik a „könnyű nekik” kezdetű strófa. Minden lehető módon tudatosítanunk kell honfitársainkkal azt a tényt, hogy a soron következő romániai parlamenti választások kimenetele sorsdöntő jelentőséggel fog bírni nem csupán az erdélyi magyar népközösség, de közvetve az egész Kárpát-medencei magyarság számára is. Pontosan ezért a választások kimeneteléért valamilyen formában és szinten mindannyiunkat felelősség terhel.
Itt és most szeretném kiragadni egy olyan népcsoport példáját, amelynek elődei sorsáról a nagyhatalmak a fejük felett hasonló módon ítélkeztek miként azt tették a magyarság esetében is. Lássuk mégis mire vitték ők, a dél-tiroliak az elmúlt évtizedek során. E sorok olvasói közül egyik vagy másik rendezvény alkalmával minden bizonnyal már többen hallottak, vagy ha nem, akkor esetleg valahol olvastak Dél-Tirolról. Tirolnak a Brenner hágótól délre fekvő részét az I. Világháborút követően csatolták mindenekelőtt stratégiai célok megvalósítása érdekében Olaszországhoz. Ez a Székelyföld területének alig felét kitevő térség az elmúlt évtizedek során Olaszország egyik leggazdagabb, leggyorsabban fejlődő tartománya lett. Eredményeit mindenekelőtt saját leányainak és fiainak köszönheti. Azoknak, akik élniakarásukat elsősorban azzal bizonyították be, hogy „leszaporodták” a közéjük kiváltként Mussolini idejében betelepített olaszokat. Évtizedeket vett igénybe, amíg a dél-tiroliak a mindennapi, szívós munkájukkal megvalósítottak azt a regionális önkormányzati rendszert vagy más néven területi autonómiát, amely ma példaértékű megoldásként van számon tartva Európában. Az, hogy a dél-tiroliak a mai Európai viszonyok adta keretek között ezt az “ideálisnak tekinthető megoldást” megtudták teremteni több okra vezethető vissza.
Az Dél-Tirolban is természetes, hogy a végcéljaik elérése érdekében a politikusok népcsoportjuk pillanatnyi helyzetét és vele a jövőjük biztosításának lehetőségeit, valamint annak a módjait mindenkor különbözőképpen ítélték meg. Következésképpen más és más taktikai lépéseket tettek, vagy eszközöket alkalmaztak. Pontosan ezért évtizedeken át a dél-tiroliak egy és ugyanazon időben több politikai hangszeren játszottak. A politikai csoportosulásaik sokszínűségük megőrzése mellett, a parlamenti választások alkalmával kizárólag a Tiroli Néppárt ernyője alatt indultak, mert csakis így lehettek sikeresek. Pontosan ezért eredményeik alapján a térségben mindenkor kiszámítható politikai erőt alkotnak. A „dél-tiroli modell” egyedülálló sikerének még egy nagyon lényeges alkotóeleme van. Ez pedig az a tény, hogy a bécsi kormányok politikai irányvonaluktól függetlenül nem csupán bilaterális, de nemzetközi síkon is mindenkor félreérthetetlenül és határozottan kiállottak a dél-tiroli célkitűzések megvalósításának jogossága mellett.
A belső politikai küzdelmektől természetszerűen a dél-tiroli népközösség sem mentes, de politikai vezetőit szinte minden esetben szerencsésen választotta meg. Ezek a politikusok úgy Rómában, mint a nemzetközi szervezetekben eredményesen képviselték az egész dél-tiroli népközösség érdekeit.
A küszöbön álló romániai választások kapcsán jelen eszmefuttatásom során két magyar példát szeretnék megemlíteni. Magyarországnak 1920-ban történt felosztását követően az északi és a déli nemzetrészek két különböző értékrendet hordozó kultúrkör fennhatósága alá kerültek. Amíg az elmúlt évtized során az egyik országban az érvényesülési lehetőségek alapjait meghatározó politizálásoknak a mindennapi életben is kézzel fogható, sikeres eredményeit tapasztalhatjuk, addig a másik országban – kiváltként az elmúlt évtized során – a magyar népcsoportnak szinte minden vonatkozásban a leépülése következett be. Bármennyire is furcsán hangzik, de Meciar kormánya idején életbe lépett azon törvény, ami szabályozta a parlamentbe történő bejutás alsó küszöbének meghatározását, pozitív eredménnyel járt a magyar népcsoport politikai lehetőségeinek alakításában. A meciari törvény eredményeként határozta el a három magyar párt, az Együttélés, az MKDSZ és a Liberális Párt az 1998-ban megtartott közös pártkongresszuson, hogy koalícióra lépnek egymással. Egy évre rá, 1999-ben kidolgozták az MKP-nek, mint egységes jobbközép pártnak az ideológiáját. Majd pedig rendkívül sikeresen becsatlakoztatták az MKP-t az Európai Néppártok (EPP) népes családjába. Ha megvizsgáljuk, hogy a választások tükrében a koalíció megalakítása mit eredményezett, akkor a következőkre jutunk. A magyarság abszolút számaránya – a korábbi választáshoz (1998-hoz) viszonyítva a legutóbbiig kb. 10 ezer fővel csökkent. Mégis a 2002-es parlamenti választások azt eredményezték, hogy az MKP a korábbi évekhez viszonyítva a magyarság abszolút számarányán felül kapott szavazatokat, ami az MKP-ra leadott szavazatok közel 10%-át tette ki. Ma a szlovák parlamentben 16 magyar képviselő ül, s a szlovák parlament elnökhelyettese is magyar ember, Bugár Béla személyében. Ez a tény minden vonatkozásban önmagáért beszél. Meggyőződésem szerint ez év június 13-án Szlovákiában első ízben megtartott Európa Parlamenti választások tanulságai a számok tükrében ugyancsak megszívlelendők. A magyarok 20%-os választói részvétellel kereken 92 ezer voksot kaptak, míg a szlovák néppárti szavazatok száma mintegy 125.000 volt. Ha történetesen csak a dunaszerdahelyi járásnak – melynek lakossága döntő többségében magyar – nem 17%-a, hanem 80%-a megy el szavazni, akkor ma Brüsszelben nem két, hanem három magyar képviselő ül a néppárti frakcióban. Ezzel az aránnyal elvileg megelőzhették volna a szlovák testvérpárt képviselőinek a számát is. A fentebb leírtak bizonyítják, hogy egy népcsoportnak a mindennapi apró, de céltudatos munkával manapság milyen lehetőségei vannak arra, hogy számarányán felüli mértékben is erősíthesse a politikai döntéshozatali szerepét. Ezzel, mint politikai párt nem csupán a saját népcsoportjának, de országa jövőjének formálására is hátassal tud lenni.
A szlovákiai, felvidéki példa mellett legyen több mint csak intő példa számunkra mindaz, amit a bácska-bánáti, más szóval a vajdasági magyarok politizálása az elmúlt évtized során eredményezett. A minden téren való megosztottság következménye olyan pozícióbeli, erkölcsi és nem utolsó sorban gazdasági leépülést okozott a magyar népcsoport esetében, aminek veszteséglistája egyszerűen katasztrofális. Mindehhez járulnak manapság a szerb nacionalizmus immáron hónapok óta tartó sorozatos kilengései.
Az olvasók nagyobb része számára jól ismert a közelmúlt helyhatósági választásainak kimenetele Romániában s azon belül Erdélyben. Teljes meggyőződéssel adok igazat Kelemen Attila képviselő úrnak, amikor a legutóbbi helyhatósági választásokat követően azt állította:
„Marosvásárhely polgármesteri széke nem 2004-ben veszett el a magyarság számára, hanem 2000-ben“, amikor is egy maroknyi csoport szűklátókörűségétől és egyéni ambícióitól vezérelve sokszorosát vitte el azoknak a magyar szavazatoknak, amelyek elegendőek lettek volna ahhoz, hogy a magyar polgármesterjelölt újraválasztását biztosítsa. De hasonló „széles látókört” bizonyító politikusi döntéseknek lehettünk korábban tanúi – pártállástól függetlenül – Budapesten is.
A Magyarország határain kívül rekesztett kulturális, valamint történelmi értékeit tekintve legjelentősebb magyar népközösség nem engedheti meg önmagának, de az egyetemes magyarság érdekeit szem előtt tartva sem, hogy szellemi erőit bármilyen céltól vezérelve a küszöbön álló parlamenti választások előtt megosszák.
Mint a sokszínűségnek a – pluralizmusnak – elkötelezett híve, osztom a német mondás igazságát: „Getrennt marschieren, aber gemeinsam schlagen”! Mármint értelemszerűen: külön utakon haladni, de egyesült erővel fellépni. Ha a küszöbön álló romániai parlamenti választások alkalmával a magyarok nem ezt az elvet követik, akkor igen nagy az esélye annak, hogy az erdélyi magyar népközösség elveszti legitim parlamenti képviseletét. Az pedig közvetve és közvetlenül az egész közösségnek olyan sokrétű leépülését fogja eredményezni, hogy kérdésessé válhat, hogy az erdélyi magyar népközösség mikor és milyen formában tud ismét talpra állni.
Ma, amikor Románia Európai Uniós tagságával, mint a közeljövő reális lehetőségével számolunk, különleges fontossággal bír az, hogy a magyar népközösségnek milyen lehetőségei vannak arra, hogy legitim képviselőin keresztül – miként a szlovákiai magyarok – aktívan részt vegyen nemzetközi téren is a magyarság érdekeinek a megjelenítésében. Ennek pedig, ha nem is feltétele, de igenis egyik legfontosabb elemét képezi az, hogy a magyar népközösség a küszöbön álló romániai választásokat követően tagja marad-e a román parlamentnek vagy sem.
Igen tisztelt honfitársaim. Mint székely-magyarnak engedjék meg nekem, hogy tisztelettel kérjem e sorok olvasóit és rajtuk keresztül a baráti körüket, menjenek el szavazni. Ezt mint olyan ember kérem önöktől, aki immáron másfél évtizede legjobb tudása szerint szolgálja az egyetemes magyarság érdekeit, mindenekelőtt a nemzetközi fórumokon.
Illyés Gyula szavaival élve zárom soraimat: „minden magyar felelős minden magyarért”.
Komlóssy József
Tíz éven át a FUEV, ma a SENCE alelnöke
A magyar Európa Tanács delegáció kisebbségi szakértője