RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Márton Adél-Evelin
www.rmdsz.ro 2004. május 20., csütörtök
elhivbuk@rmdsz. ro XII. évfolyam, 2724. szám
EGYÜTT, SZABADON
Kolozs megye
Kovászna megye
Máramaros megye
Maros megye
Az első demokratikus választások 14. évfordulója
Hibaigazítás – a tegnapi tájékoztatóban megjelent képviselőházi hírhez:
EGYÜTT, SZABADON
***Az alábbiakban közöljük az RMDSZ színekben induló polgármesterjelöltek névsorát, valamint tanácsosjelöltjeinek számát megyék szerint.
Kolozs megye
***Kolozs megyében 23 polgármesterjelölt és összesen 679 helyi tanácsosjelölt indul 47 településen az RMDSZ színeiben.
Aranyosgerenden Görög Júlia, Bálványosváralján Czira Mária, Bánffyhuntadon Török Ferenc, Bonchidán Grúz Miklós, Búzán Czégér István, Désen Kádár László, Egeresen Fekete P. János, Felsőszentmihályon Zeng János, Gyalun Okos Károly, Harasztoson Széll Gyula, Kajántón Kelemen Attila, Kalotaszentkirályon Póka György, Kolozsborsán Kispál Árpád, Körösfőn Antal János, Magyargorbón Kovács István, Magyarkályán Farkas Ferenc, Magyarszováton Szabó Mihály, Ördöngösfüzesen Debreczeni István, Szamosújváron Török Bálint, Szászfenesen Jakab Judit, Széken Sallai János, Tordaszentlászlón Tamás Gebe András, Várfalván pedig Kanyaró Pál az RMDSZ polgármesterjelöltje.
Ajtonyban 4, Alsódetrehemben 19, Apahidán 3, Aranyosegerbegyen 18, Aranyosgerenden 18, Aranyosgyéresen 23, Bálványosváralján 16, Bánffyhunyadon 19, Bonchidán 11, Búzán 14, Désen 25, Egeresen 18, Feketelakon 14, Felsőszentmihályon 19, Gyalun 19, Györgyfalván 16, Harasztoson 13, Kajántón 13, Kalotaszentkirályon 15, Kidén 5, Kisbácson 18, Kolozson 16, Kolozsborsán 9, Kolozsváron 34, Körösfőn 13, Magyargorbón 13, Magyargyerőmonostoron 15, Magyarkályán 14, Magyarkapuson 16, Magyarpalatkán 11, Magyarszováton 13, Magyarvalkón 15, Melegföldvár-Katonán 10, Mikeházán 16, Mócson 16, Nagyesküllőn 2, Oláhzsukon 14, Ördöngösfüzesen 14, Pusztakamaráson 2, Szamosújváron 11, Szászfenesen 19, Széken 14, Szépkenyerűszentmártonban 4, Tordán 26, Tordaszentlászlón 16, Tordatúron 9. Várfalván pedig 17 tanácsosjelöltje van az RMDSZ-nek.
Kovászna megye
***Kovászna megyében 37 polgármesterjelölt és összesen 576 helyi tanácsosjelölt indul 39 településen az RMDSZ színeiben.
Felsőháromszék: Almáson Molnár István, Berecken Dimény Zoltán, Csernátonban Bölöni Dávid, Gelencén Szakács Tibor, Kézdiszentkereszten Jakab Mária Edit, Kézdiszentlelken Szász Szilveszter, Kézdivásárhelyen Török Sándor, Lemhényben Vatány Ferenc, Ozsdolán Finna István, Szentkatolnán Tusa Levente, Torján pedig Kovács András az RMDSZ polgármesterjelöltje.
Háromszék: Árkoson Kocsis Csaba, Barátoson Szántó István, Bardócon Balázsi Dénes, Baróton Antal Mihály, Dálnokon Márton László, Gidófalván Igyártó László Zoltán, Hídvégen Horváth Miklós, Ilyefalván Támpa László Lajos, Komandón Kocsis Béla, Kovásznán Gazda István, Kökösön Sánta Gyula, Maksán Oláh Badi Álmos, Málnáson Kasléder József, Mikóújfalun Nyáguj Vilmos, Nagyajtán Barabás András, Nagybaconban Bardóc Csaba, Nagyborosnyón Bartha László, Rétyen Dálnoki Lajos, Sepsibodokon Fodor István, Sepsibükszádon Pépel József, Sepsikőröspatakon Vancea Lajos, Sepsiszentgyörgyön Albert Álmos, Uzonban Ráduly István, Vargyason Ilkei Ferenc, Zabolán Ádám Attila Péter, Zágonban Kiss József az RMDSZ polgármesterjelöltje.
Felsőháromszék: Almáson 12, Berecken 15, Csernátonban 16, Gelencén 16, Kézdiszentkereszten 14, Kézdiszentlelken 17, Kézdivásárhelyen 24, Lemhényben 15, Ozsdolán 17, Szentkatolnán 14, Torján pedig 16 tanácsosjelöltje van az RMDSZ-nek.
Háromszék: Árkoson 11, Barátoson 14, Bardócon 16, Baróton 19, Bölönben 14, Dálnokon 11, Előpatakon 8, Gidófalván 14, Hídvégen 7, Ilyefalván 12, Komandón 11, Kovásznán 21, Kökösön 14, Maksán 11, Málnáson 11, Mikóújfalun 14, Nagyajtán 14, Nagybaconban 16, Nagyborosnyón 16, Rétyen 14, Sepsibodokon 13, Sepsibükszádon 14, Sepsikőröspatakon 14, Sepsiszentgyörgyön 26, Uzonban 16, Vargyason 14, Zabolán 16, Zágonban pedig 19 tanácsosjelöltje van az RMDSZ-nek.
Máramaros megye
*** Máramaros megyében 6 polgármesterjelölt és összesen 270 helyi tanácsosjelölt indul 17 településen az RMDSZ színeiben.
Erzsébetbányán Dragomán Gusztáv, Koltón Incze Zoltán, Nagybányán Ludescher István, Színérváralján Székely Miklós, Felsőrónán Bodnaruk Alajos, Hosszúmezőn pedig Csatári József az RMDSZ polgármesterjelöltje.
Égerháton 4, Erzsébetbányán 14, Felsőbányán 19, Kapnikbányán 18, Koltón 13, Kővárhosszúfalun 14, Kővárremetén 11, Misztótfalun 19, Nagybányán 28, Sülelmed 18, Szinérváralján 21, Aknasugatagon 10, Felsőrónán 11, Felsővisón 21, Hosszúmezőn 10, Máramarosszigeten 23, Pálosremetén pedig 16 tanácsosjelöltje van az RMDSZ-nek.
Maros megye
*** Maros megyében 57 polgármesterjelölt és összesen 1102 helyi tanácsosjelölt indul 78 településen az RMDSZ színeiben.
Ádámoson Sípos József, Ákosfalván Osváth Csaba, Backamadarason Csíki József, Balavásáron Sagyebó István, Bátoson Vízi János, Beresztelkén Brassai István, Bonyhán Dézsi János, Cintoson Balogh Balázs, Csíkfalván Balogh István, Dícsőszentmártonban Szabó Albert, Erdőszentgyörgyön Tar András, Fehéregyházán Hegyi Mózes, Gernyeszegen Incze Jenő, Gödemesterházán Nagy Zsolt, Görgényszentimrén Kiss Tibor István, Gyulakután Gáll Sándor, Havadon Veress Gergely Domokos, Jedden Balizs Lajos, Kerelőszentpálon Simon István, Kibéden Dósa Sándor, Koronkán Nagy Márton, Küküllőszéplakon Bancsi András, Lukafalván (Dózsa György) Iszlai Tibor, Magyarbükkösön Ballai György Attila, Magyarón Kocsis Albert, Makkfalván Zsigmond Vencel, Marosbogáton Bartha László, Marosfelfaluban Kovács János, Maroskecén Csegöldi Nicolae Zsolt, Maroskeresztúron Moldován József, Marosludason Ferenczi Levente, Marossárpatakon Ercsei György, Marosszentgyörgyön Vízi József, Marosvásárhelyen dr. Kelemen Atilla, Marosvécsen Ördög Ferencz, Mezőbándon Bartha Domokos, Mezőbodonban Varó Levente, Mezőcsáváson Szabó József Levente, Mezőmadarason Dávid Gyula Árpád, Mezőpaniton Bartha Mihály, Mikefalván Szilágyi Sándor, Nagyernyében Jánosi Ferenc, Nyárádgálfalván Karácsony Károly, Nyárádkarácsonban Ferenczi György, Nyárádmagyaróson Kacsó Antal, Nyárádremetén Gál Lajos, Nyárádszeredában Dászkel László, Radnóton Demeter Erzsébet Jolán, Sóváradon Madaras Árpád, Szászbogácson Kiss Anna, Szászrégenben Nagy András, Székelyberén Majlát Károly, Székelyhodoson Orbán Sándor, Székelyvéckén Szőcs Lajos, Szovátán Péter Ferenc, Vajdaszentiványon Dani József, Vámosgálfalván pedig Végh József az RMDSZ polgármesterjelöltje.
Ádámoson 18, Ákosfalván 16, Alsóbölkényen 3, Alsóidecsen 1, Backamadarason 13, Balavásáron 15, Bátoson 13, Beresztelkén 13, Bonyhán 16, Cintoson 13, Csíkfalván 13, Dícsőszentmártonban 23, Erdőszentgyörgyön 18, Faragón 3, Fehéregyházán 18, Gernyeszegen 17, Gödemesterházán 7, Görgényszentimrén 15, Gyulakután 18, Havadon 13, Héjasfalván 16, Jedden 16, Kerelőszentpálon 16, Kibéden 13, Kóródszentmártonban 9, Koronkán 15, Kutyfalván 8, Küküllőszéplakon 13, Lukafalván (Dózsa György) 13, Magyarbükkösön 12, Magyarón 16, Makkfalván 16, Marosbogáton 13, Marosfelfaluban 13, Maroskecén 12, Maroskeresztúron 18, Marosludason 20, Marossárpatakon 16, Marosszentannán 16, Marosszentgyörgyön 18, Marosszentkirályon 16, Marosugrán 13, Marosvásárhelyen 28, Marosvécsen 16, Mezőbándon 18, Mezőbodonban 11, Mezőcsáváson 18, Mezőmadarason 11, Mezőméhesen 15, Mezőpaniton 18, Mezősámsondon 10, Mezőszengyelen 5, Mezőzáhon 11, Mikefalván 15, Nagyernyében 18, Nagysármáson 17, Nyárádgálfalván 13, Nyárádkarácsonban 16, Nyárádmagyaróson 11, Nyárádremetén 16, Nyárádszeredában 18, Nyárádtőn 15, Palotailván 1, Petelén 1, Radnóton 18, Ratosnyán 13, Segesváron 23, Sóváradon 13, Szászbogácson 13, Szásznádason 13, Szászrégenben 24, Székelyberén 11, Székelyhodoson 11, Székelyvéckén 11, Szovátán 21, Uzdiszentpéteren 16, Vajdaszentiványon 13, Vámosgálfalván pedig 16 tanácsosjelöltje van az RMDSZ-nek.
A felsorolást ábécé szerinti sorrendben, holnapi számunkban folytatjuk.
Az első demokratikus választások 14. évfordulója
***2004. május 20-án került sor a Román Parlament ünnepi ülésére, amelyet az 1989 utáni első demokratikus választások 14. évfordulója alkalmából hívtak össze. Az RMDSZ parlamenti csoportjának képviseletében az ünnepi ülésen jelen voltak Tokay György, Kerekes Károly és Márton Árpád képviselők.
Hibaigazítás – a tegnapi tájékoztatóban megjelent képviselőházi hírhez:
***A Képviselőház plénumának napirendjén szerepelt három, az európai uniós integráció szempontjából alapvető fontosságú – az orvosi, a gyógyszerészi illetve az asszisztensi és szülésznői szakmák gyakorlására, valamint az ezeknek megfelelő kollégiumok szervezésére és működésére vonatkozó – törvénytervezet (…) Pataki Júlia képviselő objektív okok miatt a bizottságban nem tárgyalt – az egészségügyi dolgozókat megillető ingyenes gyógyszerellátását célzó – törvénykezdeményezésének néhány előírása beépült e tervezetek végső szövegváltozatába. Ezeknek megfelelően:

