RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Márton Adél-Evelin
www.rmdsz.ro 2003. szeptember 14., vasárnap
elhivbuk@rmdsz.rdsnet.ro XI. évfolyam, 2532. szám
Korszerű, XXI. századi jövőképet a magyarság számára
*** Az erdélyi magyarság megmaradásának egyik alapvető feltétele, hogy a közösség hagyományainak ápolása, továbbvitele mellett korszerű, XXI. századi jövőképet is fel tudjunk mutatni a magyarság számára, és ebben –színvonalas műsorai révén – jelentős segítséget nyújthat a magyar közszolgálati televízió is – hangsúlyozta vasárnap Markó Béla, az RMDSZ elnöke azon a marosvásárhelyi találkozón, amelyen megbeszélést folytatott Ragács Imrével, a Magyar Televízió elnökével, Belényessy Csabával, az MTV határon túli műsorok szerkesztőségének vezetőjével, a közszolgálati médium kuratóriumának tagjaival, Kozma Huba alelnökkel, Bakó Lajossal, Kozák Mártonnal, valamint Peták Istvánnal. A megbeszélésen még jelen volt Gálfalvi Zsolt, a román közszolgálati televízió igazgatótanácsának tagja, Gáspárik Attila, a Román Audiovizuális Tanács alelnöke, valamint Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal vezetője is.
A megbeszélésen a magyar televízió képviselői hangsúlyozták annak fontosságát, hogy az RMDSZ mindvégig támogatta és közbenjárt az MTV határon túli műsorainak fenntartásához szükséges magyar állami támogatás megszerzésében. Ragács Imre elmondta, hogy a magyarországi televíziók erdélyi nézettségére vonatkozó felmérés, amelynek értelmében az MTV kettes műsora vezető helyen szerzett magának Erdélyben, de a határon túli műsorok sikere és szakmai színvonala is arról győzte meg a közszolgálati médiumot, hogy folytassák és bővítsék a határon túli magyaroknak szánt műsorokat.
Markó Béla szövetségi elnök megerősítette: az RMDSZ a továbbiakban is határozottan kiáll az MTV határon túli műsorainak megtartása mellett. Az elnök szerint az MTV sikere abban áll, hogy túllépve az erdélyi magyarságról kialakult, hagyományokra épülő, idejétmúlt magyarországi képzeteken, korszerű, a jelenkor új kihívásairól szóló műsorokat készít az erdélyi magyarságról.
Az RMDSZ elnöke arra kérte az MTV vezetőit, hogy a továbbiakban is tanúsítsanak kiemelt figyelmet a határon túli, ezen belül az erdélyi televíziós stúdiók támogatására. Az erdélyi magyar televíziós műhelyek számára nemcsak szakmai, hanem egzisztenciális kérdés is a magyarországi televíziókkal való együttműködés, ugyanis csupán az így szerzett támogatások révén válnak képessé fenntartani a helyi, erdélyi magyar televíziózást – mutatott rá az elnök.
Az RMDSZ képviselői beszámoltak a Szövetség szorgalmazására és támogatásával hamarosan létrejövő marosvásárhelyi regionális közszolgálati tévéstúdió szervezési munkálatairól is. Markó Béla elmondta, a marosvásárhelyi tévéstúdió létrehozása igen jelentős előrelépés az erdélyi magyar közösség számára, hiszen ez szerves részét alkotja majd a tervezett országos, egész napos magyar nyelvű tévéműsor megteremtésének is. A magyar televízió vezetősége ennek kapcsán leszögezte, az MTV szakemberek biztosításával, illetve a román közszolgálati televízióval való intenzívebb kapcsolatépítéssel támogatja majd a marosvásárhelyi tévéstúdió, és általában az önálló erdélyi magyar televíziózás megteremtését.

