2003

2003. október 20., hétfő XI. évfolyam, 2560. szám, I. kiadás

RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ

Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája                                          Szerkeszti: Márton Adél-Evelin

www.rmdsz.ro                                                                             2003. október 20., hétfő

elhivbuk@rmdsz.rdsnet.ro                                                         XI. évfolyam, 2560. szám, I. kiadás

 

Közlemény

A szavazók 89,59 százaléka mondott igent az alkotmánymódosító törvényre

 

KÖZLEMÉNY

 

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség úgy értékeli, hogy a sikeres alkotmánymódosító népszavazás egyértelműen bizonyítja a romániai választópolgárok akaratát a jogállamiság kiteljesítésére, a jogegyenlőség megteremtésére, a demokratikus intézmények reformjára, az ország integrációjának felgyorsítására.

Ugyanakkor a magyarok nagyszámú részvétele a népszavazáson ismét igazolta, hogy nemzeti közösségünk cselekvően részt kíván venni a romániai társadalom átalakításában, akar és tud változtatni saját helyzetén, és képes döntő módon befolyásolni a reformfolyamatokat.

A mi szavazataink nélkül nem lett volna érvényes a népszavazás, és ezt a tényt senki sem hagyhatja figyelmen kívül a jövőben. Ahhoz, hogy az ország sorsán változtatni lehessen, ezután is szükség van a romániai magyar nemzeti közösség hozzájárulására.

Fontos üzenet a népszavazáson való részvétel és az elsöprő többségű igen szavazat azok felé is, akik távol akarták tartani vagy tagadó szavazatra szólították fel a magyarokat: íme, közösségünk újból kinyilvánította akaratát az egységes politikai fellépésre, és nemet mondott a megosztó szándékokra.

Az alkotmánymódosítás által jobb lett Románia alkotmánya, és lényegesen több jogot biztosít a magyaroknak is.

Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik megértették ezt, és a népszavazáson való részvételre mozgósítottak.

Köszönjük azoknak az egyházaknak, egyházfőknek, lelkészeknek, értelmiségieknek, a sajtó munkatársainak, akik kiálltak az alkotmánymódosító népszavazás fontossága mellett.

Köszönjük az RMDSZ területi és helyi szervezeteinek, szenátoroknak, képviselőknek, polgármestereknek, önkormányzati tanácsosoknak, az országos, területi és helyi kampánystáboknak, az országos, megyei és helyi választási irodák tagjainak, az ifjúsági szervezeteknek a tevékeny részvételt a mozgósításban.

Legfőképpen pedig mindannyian a magyar választópolgároknak tartozunk köszönettel, akik megértették az alkotmánymódosítás fontosságát, és felismerték, hogy október 18-án és 19-én saját jövőjükről szavaztak.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség következetesen azon fog munkálkodni, hogy most megszerzett új alkotmányos jogainkat az élet minden területén maradéktalanul érvényesíthessük.

 

  1. október 20.

MARKÓ BÉLA                                                                           TAKÁCS CSABA

szövetségi elnök                                                                            ügyvezető elnök

 

NAGY ZSOLT

kampányfőnök

 

 

A szavazók 89,59 százaléka mondott igent az alkotmánymódosító törvényre

***      A Központi Választási Iroda (BEC/Biroul Electoral Central) október 20-i, délelőtt 11 órakor közzétett adatai  mindazoknak az állampolgároknak, akik éltek szavazati jogukkal 89,59 százaléka igennel voksolt az alkotmánymódosító törvényre.

 

RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ

Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája                                          Szerkeszti: Márton Adél-Evelin

www.rmdsz.ro                                                                             2003. október 20., hétfő

elhivbuk@rmdsz.rdsnet.ro                                                         XI. évfolyam, 2560. szám, II. kiadás

 

 

Az erdélyi megyék eddig összesített népszavazási eredményei:

Szórványkollégiumok találkozója Segesváron

Bukaresti munkalátogatáson az Itthon, fiatalon mozgalom

Újabb mérföldkő Szombathely és Vajdahunyad testvéri összefogásában

 

 

***      Az erdélyi megyék eddig összesített népszavazási eredményei:

(A Központi Választási Iroda – BEC/Biroul Electoral Central – október 20-i, délelőtt 11 órakor közzétett adatai szerint)

 

Megye Szavazásra jogosultak Részvétel % IGEN % NEM % Semmis %
Arad 388 050 198 500 51,15 176 687 89,01 18 843 9,49 2 970 1,50
Beszterce-Naszód 251 878 148 261 58,86 136 961 92,38 9 520 6,42 1 780 1,20
Brassó 471 544 237 232 50,31 204 479 86,19 29 222 12,32 3 531 1,49
Fehér 319 309 160 216 50,18 141 865 88,55 15 757 9,83 2 594 1,62
Hargita 268 623 154 964 57,69 147 220 95,00 6 335 4,09 1 409 0,91
Hunyad 413 129 211 555 51,21 186 153 87,99 22 057 10,43 3 345 1,58
Kolozs 583 486 302 871 51,91 271 875 89,77 27 927 9,22 3 069 1,01
Máramaros 417 255 219 380 52,58 201 537 91,87 14 998 6,84 2 845 1,30
Szatmár 290 625 185 203 63,73 174 130 94,02 8 773 4,74 2 300 1,24
Szilágy 201 292 123 270 61,24 114 593 92,96 7 134 5,79 1 543 1,25
Temes 564 527 266 933 47,28 240 828 90,22 22 275 8,34 3 830 1,43

 

 

Szórványkollégiumok találkozója Segesváron

***      A segesvári Gaudeamus Alapítvány helyben maradásért, az anyanyelv megőrzéséért folytatott küzdelmével, az elmúlt tíz évben megbecsülendő és követendő példát mutatott az egész erdélyi magyarság számára – jelentette ki Markó Béla vasárnap Segesváron. Az RMDSZ elnöke Szepessy Lászlóval, az RMDSZ Elnöki Hivatalának igazgatójával részt vett a segesvári Gaudeamus Alapítvány fennállásának tíz éves évfordulója alkalmából tartott ünnepi rendezvényen. A többnapos ünnepség zárórendezvényén jelen volt Szabados Tamás, a Magyar Oktatási Minisztérium politikai államtitkára, valamint Bálint Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke is.

Az intézmény vezetői elmondták, tíz éves tevékenységük során több mint 200 diák számára biztosítottak bentlakást és tanulási lehetőséget. Jelenleg 50, nehéz szociális helyzetű magyar diák lakik a benntalkásban, amely az Illyés-, és az Apáczai Közalapítvány támogatása révén egy korszerű körülményeket biztosító újabb épülettel bővült. Az intézmény vezetői külön köszönetet mondtak az RMDSZ-nek, illetve a Communitas Alapítványnak az oktatási központ működtetésében nyújtott jelentős anyagi támogatásért.

Markó Béla elmondta, a Gaudeamus alapítvány szemléletes példája annak, hogyan lehet kisebbségként többséggé válni. -Többség úgy lehet belőlünk, hogy olyan partnerséget alakítunk ki, amely révén nem alárendeltként, hanem egyenlő partnerként kieszközölhetjük a számunkra megfelelő döntéseket. Úgy válhatunk többséggé, ha létrehozzuk saját intézményeinket, iskoláinkat, alapítványainkat, amelyekben mi is többségiek lehetünk, ahol dönthetünk múltunkról, jövőnkről egyaránt – hangsúlyozta a szövetségi elnök, aki bejelentette, az RMDSZ a következőkben jelentős erőforrások mozgósításával lát hozzá a szórványkollégiumok egész rendszerének, láncának létrehozásához az erdélyi szórványtelepüléseken. A segesvári alapítvány is bizonyítja, hogy ezek a szórványkollégiumok, intézmények hálózata jelentős eszközt jelentenek a magyar közösségek megtartásához, a szorványosodás megelőzéséhez – jelentette ki Markó Béla.

 

Bukaresti munkalátogatáson az Itthon, fiatalon mozgalom

***      Az Itthon, fiatalon mozgalom képviselői október 21. és 22. között munkalátogatáson vesznek részt Bukarestben, melynek során találkoznak az RMDSZ képviselőházi és szenátusi vezetőségével, Markó Attila helyettes államtitkárral, az Interetnikai Kapcsolatokért felelős Főosztály vezetőjével, valamint Birtalan Józseffel, a Közhivatalnokok Országos Ügynökségének alelnökével. A mozgalom képviselői az Oktatási Minisztérium Ifjúsági Államtitkárságán találkoznak Daciana Sarbu ifjúsági államtitkárral és a Román Televízió magyar adásának szerkesztőségét is meglátogatják.

Az Itthon, fiatalon mozgalom képviselői az RMDSZ Elnöki Hivatalába is ellátogatnak, ahol Markó Béla szövetségi elnök fogadja őket.

 

Újabb mérföldkő Szombathely és Vajdahunyad testvéri összefogásában

***      Az elmúlt hétvégén Szombathelyről, Vajdahunyad magyarországi testvérvárosából négytagú küldöttség vett részt a Vajdahunyadi Napokon. A küldöttség első útja a Magyar Házba vezetett, mely létesítmény a 14 éves múltra visszatekintő testvéri összefogásnak kézzelfogható eredménye, hiszen a vajdahunyadi Hunyadi János Humanitárius Társaság a szombathelyiek segítségével vásárolta meg, rendezte be az óvodának, orvosi rendelőnek, könyvtárnak és számos kulturális rendezvénynek helyszínéül szolgáló épületet.

Dr. Ipkovich György, Szombathely polgármestere ötszázezer forintot adott át a szombathelyi  önkormányzat nevében a Magyar Ház továbbfejlesztésére. A polgármester elmondta: örömmel tapasztalja, hogy az általuk nyújtott anyagi segítségnek szemmel látható eredménye van, s hogy a januárban adományozott negyedmillió forintot is hasznosítani tudták a továbbépítésben. Kihangsúlyozta, hogy Vajdahunyad közössége mindig számíthat a szombathelyiek támogatására. Szombathelynek 13 testvérvárosa van, de Vajdahunyad különleges státust élvez, hiszen itt egy kisebbségben élő magyar közösség él – mondta a polgármester.

A szombathelyi önkormányzat adományát a Corvin Savaria Társaság elnöke, Winkler Gyula parlamenti képviselő vette át, köszönetet mondva az évek során nyújtott támogatásért, külön  kihangsúlyozva, hogy ez a kapcsolat azért olyan különleges és erős, mert túllépve a szokványos, adminisztrációt érintő találkozókon, sikerült egymással emberi kapcsolatokat is kialakítani.

A fogadáson részt vevő vajdahunyadi civil szervezetek, tanácsosok, közösségi képviselők, és vendégek jelenlétében egy táblát helyeztek el a Magyar Ház falán, amely röviden ismerteti a közösségi központ történetét, kiemelve benne a két fő támogatónak, Szombathely önkormányzatának és az Illyés Alapítványnak a szerepét.