RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Márton Adél-Evelin
www.rmdsz.ro 2003. március 15., szombat
elhivbuk@rmdsz.rdsnet.ro XI. évfolyam, 2413. szám
*** Markó Béla szövetségi elnök március 15-i ünnepi beszéde
Tisztelt marosvásárhelyiek!
Magyarok mindenhonnan!
Tisztelt ünneplő közönség!
Az ünnep legfőbb célja az együttlét: ünnepelni nem tudunk egymagunkban, csak közösen. Együtt a családdal, a faluval, a várossal, az országgal, a nemzettel vagy akár az egész emberiséggel, vagyis azzal a kisebb vagy nagyobb közösséggel, amelyhez tartozunk. Március 15-e azért csodálatos ünnep, mert a történelmi pillanat, amelyet ilyenkor felidézünk, éppen erről szól: az együttlétről. Arról, hogy egy reményben, egy akaratban, egy küzdelemben élt akkor minden magyar, és együtt volt az egész nemzet.
Nem elég a múltat felidézni.
Nem elég a múltat ünnepelni.
Nem elég a múlt nagyjai előtt tisztelegni!
Tanulni is kell abból, amire emlékezünk. Hiszen ha valaki a történelemkönyvet fellapozza, láthatja, hogy akkor sem értett mindenki mindenkivel egyet. Kossuth Lajos, Széchenyi István, Deák Ferenc vagy Petőfi Sándor: megannyi különvéleményt, megannyi sajátos szempontot, megannyi vitát jelentett mindez. De megannyi alázatot is! Alázatot a nemzet közös ügye iránt, a szabadság, egyenlőség és testvériség eszménye iránt. Azok az emberek képesek voltak félretenni minden egyéni érdeket azért, hogy utódaik szabadok lehessenek. Nagyszerű ember volt Kossuth Lajos, nagyszerű ember volt Széchenyi István is, Deák Ferenc is, Petőfi Sándor is, de náluknál is milliószorosan nagyszerűbb volt az, akiért áldozatot vállaltak: a magyar nemzet.
Ez a dolgok helyes értékrendje. Ezt kellene ma nekünk is újra megtanulnunk, és végre ahhoz a magyar politikai hagyományhoz kellene visszanyúlnunk, amelyet a reformkor és az 1848-as forradalom jelent. El kell felejtenünk a huszadik század kudarcos magyar politikáját, és vissza kell térnünk a márciusi ifjakhoz!
Ma ismét esélyes a magyar nemzet a tényleges együttlétre. Ráadásul úgy, hogy ez a szomszéd népekkel sem fordít szembe minket, velük is békét ígér. Az egységesülő Európában eltűnnek a határok. Még néhány év, és van esély arra, hogy Románia és Magyarország között eltűnjön a határ. Nemrég még hihetetlennek tűnt volna, amit mondok: magyarok és magyarok között nem lesz határ! Nekünk azon kell dolgoznunk, hogy ez megvalósuljon. Félre kell tenni a gyanakvást, el kell felejteni a kishitűséget: küzdeni kell azért, hogy ismét együtt legyen a magyar nemzet! És nem akárhogyan, hanem úgy, hogy megmaradjon a szülőföldjén. Ehhez viszont több bizalom, több hit, több összefogás kell mindannyiunktól. Mert az egyetlen elérhető megoldás ma számunkra valóban az Európai Unió, de nem mindegy, hogyan lépünk be oda. Fel kell készülnünk nekünk erdélyi magyaroknak is a csatlakozásra, és azt is tudnunk kell, hogy ezen az úton nehézségek is várnak ránk.
Egy leszegényített Erdélyben élünk, ez a mi szülőföldünk, ezt kell felemelnünk, ezt kell igazi otthonunkká tennünk. Nagy feladat ez, és nagy felelősség. Csak együtt tudunk eleget tenni neki, és ehhez szükségünk van minden egyes társunkra, minden magyarra itt, Romániában. Aki ma innen elmegy, aki ma a szülőföldjét elhagyja, az minket is gyengít, a mi közös esélyeinket is csökkenti.
Innen ma elmenni nem szabad, mert ez a föld a miénk is, és mi nem mondhatunk le erről a földről. 1848-as eleink, Gábor Áronék vagy akár a székely vértanúk erre senkit fel nem hatalmaztak, lemondani a közös erdélyi otthonról senkinek sincsen joga.
Keresnünk kell a politikai eszközöket ahhoz, hogy Erdélyt felemeljük, és ehhez minél nagyobb befolyásra kell szert tennünk a romániai politikai életben. Olyan helyzetet kell teremtenünk, hogy nélkülünk ne hozhasson fontos döntéseket sem a román kormány, sem a román parlament. Akik azt hirdetik, hogy ez nem számít, azok nem értik, hogy amennyiben lesz egységes érdekképviseleti szervezetünk, lesz erőnk is, és ha lesz erőnk, akkor lesz autópálya Bukarest, Brassó, Segesvár, Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad, Budapest nyomvonalán. Ha egységesek leszünk, lesz magyar egyetemünk is. Ha széthúzunk, ha nem értjük meg, hogy sokfélék vagyunk, de csak együtt van itt jövőnk, akkor nem lesz erőnk az ellenünk irányuló szándékokat megállítani. Ezzel vessen számot mindenki, aki azt hiszi, hogy itt az ideje politikai egységünket megbontani, egymást baloldaliakra és jobboldaliakra felosztani. Vannak pillanatok, amikor ennek nincsen helye. Milyen oldali volt Kossuth Lajos? Hát Petőfi Sándor? Magyar-oldaliak voltak! Jó lenne ezt ismét megtanulni tőlük.
Magyarországtól is ezt várjuk, úgy segítsen nekünk eljutni a határok nélküli Európába, hogy ne tegyen különbséget magyar és magyar között. Mint ahogy Európához is van egy kérésünk: ne sajnálja tőlünk a státustörvényt, ne sajnálja az itteni magyar gyermekektől azt a pénzt, amit a magyar állam ad nekik. Sokan élnek itt nálunk szegénységben, sokaknak van szükségük támogatásra, ne vitassák el tőlünk, ha valaki segíteni akar, inkább segítsenek ők is.
Arra kérjük a magyar kormányt, hogy tartsa fenn továbbra is a törvény által biztosított kedvezmények körét, mert ezek szerintünk hozzáilleszthetők az Európai Uniós követelményekhez.
Tisztelt ünneplő közönség!
Mi együtt indultunk el egy úton ezelőtt tizenhárom esztendővel. Együtt reménykedtünk, aztán együtt csalódtunk nagyon hamar, együtt éltük meg itt Marosvásárhelyen 1990 márciusát, együtt kezdtünk bizakodni újból, együtt tiltakoztunk, amikor bemázolták a kétnyelvű feliratokat, együtt hittünk abban, hogy lesz ez még másképpen is, és tettünk is azért, hogy másképpen legyen, együtt küzdöttünk a Bolyai Farkas középiskoláért, együtt voltunk jóban és rosszban, mindig csak együtt. És nemhiába! Mert amit elértünk, így értük el, és továbbmenni is együtt kell nekünk.
Ha ezt meg tudjuk érteni, akkor leszünk méltók a márciusi ifjakhoz, és csakis akkor tudjuk ezt a közösséget itt Marosvásárhelyen, itt Erdélyben megtartani!
Boldog ünnepet kívánok minden magyarnak és mindenkinek, aki velünk ünnepel ma szerte a világon.
Marosvásárhely, 2003. március 15.