2002

2002. március 21., csütörtök X. évfolyam, 2170. szám

RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ

Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája                                                                Szerkeszti: Szász Attila

www.rmdsz.ro                                                                                              2002. március 21., csütörtök

elhivbuk@rmdsz.rdsnet.ro                                                                           X. évfolyam, 2170. szám

 

Az RMDSZ a Közköltség” című egyszerű indítvány ellen szavazott

***      Március 21-i, csütörtöki ülésén a Szenátus letárgyalta a Nemzeti Liberális párti frakció által kezdeményezett Közköltség című egyszerű indítványát. Az aláíró és az ülésen felszólaló ellenzéki honatyák elsősorban az elhibázottnak nyilvánított kormányzati politika rovására írták azt a tényt, hogy a lakásfenntartási költségek növekedése egyre nagyobb gondot okoz a lakosság immár nagyobb hányadának. A Kormány nevében szót kérő iparügyi miniszter kitért a probléma szociális és technikai vonatkozásaira és a megoldásra irányuló törekvésekről számolt be. Az RMDSZ frakció álláspontját Puskás Bálint Zoltán szenátor fejtette ki. A távfűtés illetve hőszolgáltatás technikai hátterének leromlott és korszerűtlen állapotát is fölemlítve figyelmeztetett arra, hogy az átgondolt intézkedések egész sorára van szükség ahhoz, hogy a helyzet jobbra fordulhasson. Mivel a Kormányban, úgy tűnik, megvan a megfelelő program kidolgozásához és végrehajtására irányuló politikai akarat, azzal a reménnyel, hogy a lakosságra nehezedő tervek csökkeni fognak az RMDSZ frakció az indítvány ellen foglal állást. A szavazás során 47 szenátor támogatta, 70 szenátor elvetette az indítványt, amely ezzel lekerült a napirendről.

 

Elnöki kegyelem Héjja Dezsőnek

***      Számos központi román napilap beszámol arról, hogy Ion Iliescu államfő kegyelemben részesítette Héjja Dezsőt, akit az 1989. december 22-én Kézdivásárhelyen halálra ütlegelt Aurel Agache milicista őrnagy meggyilkolásának vádjával ítéltek négyévi szabadságvesztésre. Az Agache meglincselésével vádlottak közül – Filip Orban Daniela, Paizs Ottó, Reiner Antal, Konrád János valamint Héjja Dezső – csupán Héjja Dezső és Reiner Antal került börtönbe. A törvényszéki orvosok 2001 novemberében azonban megállapították, hogy Héjja Dezső egészségi állapota miatt nem maradhat tovább börtönben.

A vádlottak védőügyvédje Frunda György RMDSZ szenátor volt, aki, a román lapok szerint, folyamatos és agresszív politikai lobbit folytatott védencei javára. A szenátor kifejtette: Héjja Dezső szabadlábra helyezését nem személyes sikerként, hanem az RMDSZ érdemeként könyveli el. Markó Béla szövetségi elnök tegnapi sajtóértekezleten üdvözölte Iliescu államfő gesztusát.

 

Udvarhelyszék Jövőjéért – önkormányzati képzés

***      A székelyudvarhelyi SZ-MADISZ szervezésében 2001. novemberében indult az Udvarhelyszék jövőjéért önkormányzati képzés. A két éves program során a résztvevők, a negyedévente sorra kerülő előadássorozatokon kapnak megfelelő képzést különböző, az önkormányzatokat érintő témakörökben. A harmadik képzési modulra a Communitas Alapítvány, Hargita Megye Tanácsa, illetve a Hargita Megye Ifjúsági és Sport Igazgatóság támogatásában 2002. március 23–24-én kerül sor Parajdon, a Mester panzióban.

 

Programtervezet:

  1. március 23., szombat:
    • A résztvevők fogadása

10.00   Vezetéselméletek

  • Ladányi Kinga, „Az emberért, holnapunkért” alapítvány

12.00   Ajtóról ajtóra kampányolás – elmélet és gyakorlat.

  • Porcsalmi Bálint, előadó, Ügyvezető Elnökség

15.00   Helyi költségvetés – törvényismertető

  • Benedek Árpád Csaba, tanácsos, Képviselőház

17.00   Hogyan írjunk pályázatot ?

  • Horváth Réka, előadó, Ügyvezető Elnökség
  • Kádár Magor, Pont – pályázatfigyelő

 

  1. március 24., vasárnap:

10.00   Helyi költségvetés – gyakorlati útmutató

  • Borbáth István, Udvarhelyszéki RMDSZ gazdasági alelnök, városi tanácsos

12.00   A helyi gazdasági fejlesztés jogi alapjai.

  • Veress Emőd, előadó, Ügyvezető Elnökség

 

További információkról a (066) 213561 vagy 095-669945-ös telefonszámokon érdeklődhetnek Benedek Árpád Csaba programfelelősnél.