RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Szász Attila
www.rmdsz.ro 2002. május 27,, hétfő
elhivbuk@rmdsz.rdsnet.ro X. évfolyam, 2211. szám, II. kiadás
Szerkesztőségek figyelmébe
*** Az RMDSZ kedden, május 28-án 13.00 órától tartja heti sajtóértekezletét a Szövetség Dr. Lister utcai székházában.
Udvarhelyszéki hírek
*** A székelyudvarhelyi SZ-MADISZ, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) és „Az Emberért a Holnapunkért” alapítvány szervezésében, 2002. május 25-26. között Parajdon, került sor az Udvarhelyszék jövőjéért önkormányzati képzés negyedik képzési moduljára. A két éves program során a résztvevők, a negyedévente sorra kerülő előadássorozatokon kapnak megfelelő képzést különböző, az önkormányzatokat érintő témakörökben.
Első nap Benedek Árpád Csaba, parlamenti tanácsos, az Itthon, fiatalon mozgalom alelnöke a helyi adók és illetékekről szóló 396/2002-es számú kormányrendeletet ismertette, majd Kovács Péter MIÉRT elnök a Kommunikációs technikákról tartott előadást. Délután Kádár Magor, a PONT pályázatfigyelő rendszer munkatársa, valamint Horváth Réka, az RMDSZ Önkormányzati Főosztályának munkatársa tartottak előadásokat, gyakorlatokkal egybekötve projektmenedzsment és fejlesztési terv írásáról. Vasárnap a nyolc udvarhelyszéki település képviselői Kovács Péter vezetésével a kamera előtti beszélgetés technikáival ismerkedhettek meg, amelyet Veress Emőd, az RMDSZ Önkormányzati Főosztályának munkatársa „A helyi közigazgatási törvény – a közigazgatás jogszabályi hátterének a jövőjéről.” című előadása követett.
A program támogatói: a Communitas Alapítvány, Hargita Megye Tanácsa és az Illyés Közalapítvány.
*** 2002. május 24-én, pénteken került sor az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) ülésére. Az ülésen Benedek Árpád Csaba UIET elnök beszámolt az Itthon, fiatalon mozgalom és a MIÉRT marosfői üléseiről, majd elemezték az UIET tagszervezeteinek 2002-es pályázati eredményeit. A nyári programok között kiemelt helyet kapott a IV. SZOMIT Ifjúsági tábor, amelyre július 11–14 között kerül sor a zerteváraljai Szabadidő Központban.
Három éves a Harmónia Alapítvány, az Itthon, fiatalon mozgalom tagszervezete
*** 2002. május 25-én a gyergyószentmiklósi Harmónia Alapítvány harmadik születésnapja alkalmából gálaelőadásra került sor. Az Itthon, fiatalon mozgalom tagszervezete Gyergyó területen mintegy 300 fiatalt tanít táncolni, énekelni. A rendezvény meghívottjai között szerepelt Kovács Péter, az RMDSZ-el együttműködni kívánó szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke, valamint Benedek Csaba, az Itthon, fiatalon mozgalom alelnöke. Az eseményt a Communitas Alapítvány támogatta.
- Besztercei Majális
*** Immár második alkalommal szervezeték meg Besztercén a Majálist. A tavalyi rendezvényhez hasonlóan, az ideit is a jókedv és a szórakozás jellemezte. Az RMDSZ megyei és városi szervezete, a Besztercei MADISZ, a Diáktanács és a Pro Hereditatem Egyesület szervezésében, idén közel négyszázan vettek részt a szombaton zajlott szabadtéri programokon. Idén is a város széli Schullerwald adott otthont a sportversenyeknek, ügyességi próbáknak, különböző vetélkedőknek. Idősek és fiatalok egyaránt kivették részüket a késő délutánig tartó programokból.
A szórakozás nem ért véget az erdő szélen, hiszen a Majális esti mulatsággal folytatódott a nemrég felavatott besztercei Magyar Ház udvarán. Több mint kétszáz személy gyűlt össze az éjszakába nyúló hangulatos vigadozáson. A résztvevők és szervezők egyaránt hangsúlyozták az ilyen jellegű programok fontosságát, és reményüket fejezték ki, hogy gyakorivá és folytonossá válnak az ehhez hasonló – a helyi magyar közösséget összefogó – rendezvények.
Az RMDSZ Ügyvezető Elnökség, valamint a Magyar Ifjúsági Értekezlet részéről Porcsalmi Bálint ifjúsági előadó vett részt a Communitas Alapítvány által támogatott rendezvényen.

