RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Szász Attila
www.rmdsz.ro 2002. június 20., csütörtök
elhivbuk@rmdsz.rdsnet.ro X. évfolyam, 2229. szám
Partiumi Kerekasztal Nagyváradon
*** Pénteken, június 21-én Partiumi Kerekasztalt szervez a Bihar megyei RMDSZ Nagyváradon. A rendezvény meghívottjai között szerepel Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Szabó Vilmos, a magyar Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, Bálint Pataki József, a HTMH elnöke, akik ezúttal ismertetetik az új magyar kormány határon túli politikáját, a helyiek pedig megfogalmazhatják elvárásaikat, véleményüket a közös magyar kérdésekről.
Markó Béla zsilvölgyi látogatásának útvonala
*** Markó Béla szövetségi elnök szombaton, június 22-én zsilvölgyi látogatáson vesz részt, mely alkalomból a Szövetség elnöke és Winkler Gyula, a megyei RMDSZ szervzet elnöke megbeszélést folytat Gheorghe David petrozsényi polgármesterrel és meghívottjaival, Petrillán pedig a helyi bányavállalat vezetőségével tárgyal, majd a zsilvölgyi magyar közösség képviselőivel találkozik. A megbeszélésen jelen lesznek az RMDSZ helyi szervezeteinek választmányi tagjai, lelkészek, pedagógusok, valamint a civil szervezetek vezetői, ezt követően 14.00 órai kezdettel a Szövetség elnöke sajtóértekezletet tart. A délután folyamán az RMDSZ elnöke által vezetett küldöttség Aninószára, Vulkánba, Urikányba és Lupénybe látogat.
Tájékoztató a Képviselőház és a Szenátus június 20-i együttes üléséről
*** A képviselők és a szenátorok 2002. június 20-án titkos szavazással megválasztották a Román Televízió-társaság Igazgatótanácsának tagjait és póttagjait.
Az RMDSZ jelöltjei: Gálfalvi Zsolt – igazgatótanácsi tag tisztségbe és Niculescu Antal – igazgatótanácsi póttag tisztségbe.
A két Ház 329 igenlő és 13 ellenszavazattal megválasztotta a jelölteket.
Ezt követően a Román Televízió-társaság Igazgatótanácsának újonnan megválasztott tagjai letették a hivatali esküt.
*** Ezt követően a két ház megszavazta egyes parlamenti baráti csoportok tagjait.
Az RMDSZ jelöltjei a következők:
- Szaúd-Arábia Parlamenti Baráti Csoport – Böndi Gyöngyike képviselőasszony;
- Bosznia-Hercegovina Parlamenti Baráti Csoport – Székely Ervin képviselő;
- Horvátország – Asztalos Ferenc képviselő;
- Vietnám Köztársaság – Vajda Borbála szenátorasszony.

