RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Szász Attila
www.rmdsz.ro 2002. július 24., szerda
elhivbuk@rmdsz.rdsnet.ro X. évfolyam, 2252. szám
Az RMDSZ heti sajtóértekezletéről
*** Az RMDSZ heti sajtóértekezletén Markó Béla szövetségi elnök múlt héten Nyárádszentmártonban megrendezett első MIÉRT Nyári Akadémia konklúzióit ismertette az újságírókkal. Elmondta, hogy a nyári akadémián egyértelműen megfogalmazódott az RMDSZ azon álláspontja, miszerint a jövőben jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetni az ifjúságpolitikára, a fiatalságot érintő kérdések megoldására.
Az RMDSZ elnöke a sajtótájékoztatón utalt a státustörvénnyel kapcsolatos, a román fél részéről ismét napirendre hozott legutóbbi felvetésekre is. Markó Béla kifejtette: bízik abban, hogy a közeljövőben a két szomszédos ország kapcsolatrendszere nem fog csupán a státustörvényt érintő kérdésekre szorítkozni. A szövetség elnöke ugyanakkor ismertette a sajtó képviselőivel az RMDSZ erre vonatkozó álláspontját, amely egybeesik a MÁÉRT legutóbbi ülésén elfogadott határozatával. Elmondta, hogy a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény módosítása a Velencei Bizottság ajánlásai alapján csakis az Adrian Nastase román és Orbán Viktor magyar kormányfő által aláírt Egyetértési Nyilatkozat előírásaival összhangban képzelhető el. Továbbá az RMDSZ elnöke egyértelműen cáfolta a törvény alkalmazását felügyelő román bizottság jelentését, miszerint az információs irodák tevékenysége törvénytelen. Markó Béla rámutatott, hogy nem kellene alkalmatlan és fölösleges feszültségkeltéssel terhelni a két ország kapcsolatát.
Az alkotmánymódosítás kapcsán a Szövetség elnöke leszögezte: az RMDSZ nem ért egyet az alkotmánymódosítási bizottság munkatervével, ugyanis a bizottság többségi szavazás alapján elvetette több RMDSZ-es javaslat bizottsági szinten való megvitatását. Ugyanakkor hozzátette: az RMDSZ továbbra is részt vesz az alkotmánymódosítási bizottság munkálataiban, de csak abban az esetben fogja aláírni, ha a politikai alakulatokkal való egyeztetések során sikerül számunkra is elfogadható megoldást találni. Markó Béla elmondta, hogy az RMDSZ elsősorban az alkotmány ember- és kisebbségjogi előírásainak megreformálását szorgalmazza. A Szövetség álláspontját ismertetve közölte, hogy az RMDSZ javaslatok tartalmazzák a helyi közigazgatási törvény anyanyelvhasználatra vonatkozó előírásainak az Alkotmány általi biztosítását, valamint ennek bővítését. Hozzátette, hogy ezt ki kell terjeszteni az anyanyelvi felsőoktatás, valamint az igazságszolgáltatásban való anyanyelvhasználat Alkotmány általi biztosítására is. Továbbá megemlítette a prefektúra intézményének megszűntetésére vagy annak alapos átgondolására, valamint a nemzetállam fogalmának törlésére vonatkozó javaslatokat is.
A Nagy-Románia Pártnak (NRP) a bizottsági munkálatokból való távolmaradását Markó Béla pozitívumként értékelte, ugyanis egy, az NRP által is elfogadott alkotmánymódosítás jót nem ígérhet. Az RMDSZ elnöke végül kifejtette: bízik abban, hogy a nézetkülönbségek feloldhatók, és a négy politikai alakulat valódi alkotmányreformot támogat.
A Szövetség elnöke Adrian Nastase kormányfő Tőkés László tiszteletbeli elnököt élesen bíráló nyilatkozataira utalva elmondta: a tiszteletbeli elnök és az RMDSZ vezetősége közötti nézetkülönbségek az RMDSZ szerepét illetően közismertek, és nem tekinthetők újdonságnak; viszont hozzátette, hogy az RMDSZ belügyeiről, arról, hogy ki tagja és ki nem, csakis mi dönthetünk. Semmilyen külső javaslatot nem fogadhatunk el – hangsúlyozta a szövetségi elnök.

