RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti: Szász Attila
- 2 február 11., hétfő X. évfolyam, 2139. szám
elhivbuk@rmdsz.rdsnet.ro www.rmdsz.ro
KÖZLEMÉNY
A Szociáldemokrata Párttal kötött Megállapodást Kiértékelő Bizottság tagjai az RMDSZ részéről:
Markó Béla elnök, (távollétében Takács Csaba ügyvezető elnök),
Dr. Verestóy Attila frakcióvezető,
Dr. Kelemen Atilla frakcióvezető,
Frunda György, az SZKT elnöke,
Borbély László, kormányzati kérdésekért felelős ügyvezető alelnök.
- február 11.
Markó Béla
szövetségi elnök
*** Az Itthon, fiatalon mozgalom elnöksége a Kolozsváron tartott ülése alkalmával megvitatatta és elfogadta a mellékelt nyilatkozatot.
NYILATKOZAT
Az Itthon, fiatalon mozgalom üdvözli az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának nagy többséggel meghozott határozatát, mely által elfogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Szociáldemokrata Párt közötti együttműködési egyezményt.
Az Itthon, fiatalon mozgalom meggyőződése, hogy a 2002-es évre vonatkozó egyezmény kiindulópontja lehet több olyan megvalósításnak, amely alapján fiataljaink továbbra is itthon képzelhetik el az életüket. Nagyon fontosnak tartjuk a magyar nyelven való tanulás lehetőségének növelését, illetve főként a vidéken élő fiataljaink számára a földek és az erdők sorsának végleges rendezését. A megyei szintű egyezmények megkötésének kezdeményezése bizonyíték arra, hogy szükség van a helyi kezdeményezések felkarolására, a helyi gondok helyi szinten való kezelésére; ezen elv megvalósítása az Itthon, fiatalon mozgalom egyik fő célkitűzése.
A tagszervezeteink, illetve több velünk együtt tevékenykedő területi és megyei ifjúsági tanács részéről felkérjük az egyezmény alkalmazását felügyelő bizottságot, hogy az egyezmény országos és megyei alkalmazása esetén vegyék figyelembe az ifjúságra vonatkozó javaslatainkat és elképzeléseinket.
Az Itthon, fiatalon mozgalom elnöksége
Kolozsvár, 2002 február 7.
*** Tisztújítás Vajdakamaráson
Vasárnap február 10.-én tartotta tisztújító gyűlését az RMDSZ vajdakamarási szervezete. A beszámolókból kitűnt, hogy a település jó évet zárt. A múlt év folyamán a településen átvezető út betonburkolatot kapott, az iskola épületét sikerült részben kijavítani.
A beszámolók megvitatása közben még sok megoldatlan probléma merült fel. Többek között a mindig visszatérő téma, a vaddisznók által okozott kár, a tankönyvhiány és az erdők problémája.
A gyűlés második felében a jelenlévők megválasztották az új vezetőséget. A 14 tagú választmány élére Farkas Ferenc jelenlegi alpolgármester került, akinek munkáját két alelnök, Varga Ferenc és Kutas János segíti. Az ellenőrző bizottságba Farkas Gézát, Csákány Ferencet és Dezső Ferencet választották.
A Megyei Szervezet részéről Mátis-Halmágyi Jenő MKT elnök, Góger Ferenc állandó bizottsági alelnök és Bitay Levente megye ügyvezető elnök volt jelen.
A gyűlés után a jelenlévők kérdéseket tehettek fel a magyarigazolványok kiváltásával kapcsolatban Máté Péter irodavezetőnek.
Szerkesztőségek figyelmébe
*** Az RMDSZ szerdán, február 13-án 13.00 órai kezdettel tartja heti sajtóértekezletét a Szövetség Dr. Lister utcai székházában.

