2000

2000. október 5., csütörtök VIII. évfolyam, 1818. szám

RMDSZ TÁJÉKOZTATÓ

Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája                                     Szerkeszti: Tófalvi Zselyke

  1. október 5., csütörtök VIII. évfolyam, 1818. szám

 

 

  1. Markó Béla és Eckstein-Kovács Péter washingtoni látogatása
  2. Rendezvények az aradi tizenhárom vértanú tiszteletére

3.      A Maros megyei RMDSZ közleménye

  1. Frunda György Aradon várja választóit

5.      Több mint 30 ezer aláírás gyűlt Maros megyében

6.      Varga Gábor a Szellemi Tulajdon Világszervezete genfi ülésén

  1. Gáspárik Attila megbeszélése az EU audiovizuális megfigyelőjével

 

 

  1. Markó Béla és Eckstein-Kovács Péter washingtoni látogatása

***      Október 4-én Markó Béla szövetségi elnök és Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter a Helsinki Bizottság tagjaival folytattak hosszas megbeszélést. A találkozón az egyházi és közösségi javak helyzetéről tárgyaltak. A Helsinki Bizottság képviselői kifejtették, hogy figyelemmel kísérik az emberi és kisebbségi jogok védelmének biztosítását Romániában, ugyanakkor haladéktalanul meg kell oldani az államosított ingatlanok visszaszolgáltatását. Elismerően nyilatkoztak az Eckstein-Kovács Péter hivatala által beterjesztett és nemrég elfogadott diszkrimináció-ellenes sürgősségi kormányrendeletről.

Ezt követően az RMDSZ vezetői a Fehér Házban a Nemzetbiztonsági Tanács képviselőivel találkoztak. A magas rangú képviselők fontosnak tartják az RMDSZ kormányzási szerepvállalását az elmúlt négy évben, és egyetértenek Markó Béla és Eckstein-Kovács Péter azon értékelésével, hogy még nem tekinthető megoldottnak a kisebbségek helyzete Romániában. A Nemzetbiztonsági Tanács tisztségviselői kijelentették: fokozottabb figyelemmel kísérik a NATO-csatlakozáshoz közeledő államok kisebbségeinek helyzetét.

Laurel E. Miller, a Stabilitási Egyezménnyel foglalkozó különleges tanácsadó, Mark F. Brezinsky Dél-kelet Európáért, és Cameron Munter Közép-Európáért felelős igazgató hangsúlyozta, hogy a nemrég az AEÁ-ba látogató romániai politikusoknak is egyértelműen megmondták: az emberi és kisebbségi jogok betartásának Romániában kiemelt fontosságot tulajdonítanak. Ez az AEÁ határozott álláspontja.

Markó Bélát és Eckstein-Kovács Pétert az AEÁ Külügyminisztériumában James Swigert államtitkár fogadta, aki elmondta, hogy az elkövetkező időszakban hangsúlyosabban követik a magyar közösség helyzetét Romániában, amit az emberi jogok tiszteletben tartásával együtt a NATO-csatlakozás alapvető feltételének tekintik. A találkozók során az RMDSZ vezetői kitértek az RMDSZ következő időszakra vonatkozó legfontosabb célkitűzéseire: önálló magyar állami egyetem létrehozása, az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatása, az anyanyelv használatának rendezése a helyi közigazgatásban, a közigazgatás decentralizálása és a többségében magyarok által lakott régiók fejlesztése.

 

  1. Rendezvények az aradi tizenhárom vértanú tiszteletére

***      Haynau 1849. október 6-án, a bécsi forradalom és Latour halála évfordulóján, Aradon kivégeztetett tizenhárom honvéd tábornokot. Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, gr. Leininger-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsei Károly így lett a nemzeti és emberi szabadság vértanúja.

Az aradi tizenhárom vértanú kivégzésének 151. évfordulójára rendezett ünnepségen az RMDSZ-t a helyi RMDSZ képviselői mellett Frunda György szövetségi államelnök-jelölt és Szép Gyula művelődési ügyvezető alelnök képviseli. A magyar kormány részéről Dávid Ibolya igazságügy-miniszter vesz részt. A román hatóságok mindent megtesznek annak érdekében, hogy az október 6-i aradi megemlékezéseket az idén ne zavarhassák meg a tavalyihoz hasonló incidensek. Dan Florea őrnagy, az Arad megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: biztosítani fogják a közrendet minden rendezvény színhelyén, mind az egyházi szertartás, mind a koszorúzások idején, valamint az összes útvonalon.

 

Az ünnepi rendezvények programja:

Október 5-én:

***      Az aradi Szakszervezeti Művelődési Házban délután 6 órakor Kozsik József marosvásárhelyi színművész Most vagy soha címmel Petőfi Sándor költeményeiből válogatott műsorát mutatja be. Közreműködik a Vox Juventutis gyermekkórus Horváth Tünde karnagy vezetésével. A műsor keretében az érdeklődők találkozhatnak Frunda György szenátorral, az RMDSZ elnökjelöltjével.

***      Az RMDSZ és az EMKE Arad megyei szervezetei által rendezett műsorral várják a város és a megye magyarságát, ugyanakkor kérik a vidéki szervezeteket, illetve a társszervezeteket, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóját megelőző esti műsoron. A rendezvényen jelen lesznek a vértanúk leszármazottjai, egyes rokonok, illetve hazai és határon túli szervezetek képviselői.

 

Október 6-án:

***      11 órakor emlékező szentmisét tartanak a minorita templomban, amelynek szónoka msgr. Fejes Rudolf Anzelm premontrei rendi apát. Az emlékező szentmisére a belvárosi római katolikus templomban kerül sor, ezt a Szabadság-szobor előtti tisztelgés követi.

***      13 órakor a Magyar Köztársaság bukaresti Nagykövetsége tart fogadást, melynek keretében sajtótalálkozót szerveznek

***      16 órakor emlékezés és koszorúzás a Vesztőhelyen.

 

3.      A Maros megyei RMDSZ közleménye

4.

KÖZLEMÉNY

 

Október 6-án a világ magyarsága az 1848-as nemzeti forradalom és szabadságharc Aradi vértanúira emlékezik.

Nekünk, erdélyi magyaroknak különösen fontos ez a dátum. A nemzeti eszméért való bátor kiállás, a szabadság legyőzhetetlenségébe vetett hit máig érvényes és követendő példa a kisebbségben élő magyarok számára.

Az RMDSZ Maros megyei szervezete ebből az alkalomból október 6-án megemlékezést tart Marosvásárhelyen 16. órától a Székely Vértanúk emlékművénél, amelyre mindenkit szeretettel vár.

 

  1. október 5.

 

Az RMDSZ Maros megyei szervezete

 

  1. Frunda György Aradon várja választóit

***      Csütörtökön, október 5-én 18 órakor az RMDSZ államelnökjelöltje, Frunda György találkozik a városligeti Szakszervezeti Művelődési Ház nagytermében aradi választóival. A találkozó során az aradi választópolgárok kérdéseket tehetnek föl Frunda Györgynek választási célkitűzéseiről, az RMDSZ választási programjáról, mindarról, ami foglalkoztatja az aradi és erdélyi magyarságot. A találkozót Kozsik József marosvásárhelyi színművész Petőfi-műsora követi.

 

6.      Több mint 30 ezer aláírás gyűlt Maros megyében

***      Csütörtökig több mint 30 ezer aláírás gyűlt össze Frunda Györgynek, az RMDSZ államelnök-jelöltjének támogatására indított Maros megyei aláírásgyűjtés során. Az RMDSZ Maros megyei szervezetének képviselői a napokban a szövetség kerületeibe látogatva a helyszínen tájékozódtak a gyűjtés jelenlegi állásáról. A csütörtöki mérleg szerint mindeddig Dicső-kerület szerezte a legtöbb, mintegy 5 ezer aláírást, Szászrégen-, Nyárádszereda- és Segesvár-kerületek 4400, 2200, illetve 2000 aláírást gyűjtöttek az utóbbi két hétben. Marosvásárhelyen a 8-as, a 7-es, valamint a 2-es körzet küldte be a legtöbb aláírást.

A megyei szervezet ezzel egyidőben folytatja a gyűjtést Marosvásárhely forgalmasabb pontjain, az aradi vértanúk emlékére szervezett ünnepség alkalmából azonban a mai nap folyamán a Székely Vértanúk emlékművénél is állítanak gyűjtőpontot. Vasárnap pedig a templomok előtt is várják a további támogatókat.

 

7.      Varga Gábor a Szellemi Tulajdon Világszervezete genfi ülésén

***      Szeptember 24 – október 3 között zajlott le Genfben az ENSZ egyik legnagyobb tagszervezetének, a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO/OMPI) rendkívüli évi közgyűlése. A több napirendi-pontú gyűlés ideje alatt a világ 175 államra illetékes szakintézeteinek a vezetői a szellemi tulajdonvédelem aktuális kérdéseinek a megvitatásán mellett kiemelt hangsúllyal foglalkoztak az iparjogvédelemmel. Ugyanakkor a szervezői jogok szakterületére vonatkozó procedurális kérdéseket egyeztették az internet által felkínált lehetőségek felhasználásával, továbbá a Világszervezet belső szerkezeti átalakításának kérdéseivel is foglalkoztak.

A tanácskozáson felvetődött a Világszervezet által eddig egységes csoportként kezelt ún. tranziciós állapotban levő országok kérdése: az európai integrációban érdekelt közép-európai és balti államok ugyanis egyértelműen követelték ezen mesterségesen egybetartott csoportnak a mihamarabbi kettéosztását, és egy közép-európai csoport markáns megjelenítésével a WIPO költségvetésének (évi 400 millió svájci frank) méltányos leosztását.

Románia küldöttségét ezen a közgyűlésen Varga Gábor, a Román Szabadalmi és Védjegyhivatal vezérigazgatója képviselte.

 

  1. Gáspárik Attila megbeszélése az EU audiovizuális megfigyelőjével

***      A török Művelődésügyi Minisztérium meghívásra szeptember 30. és október 3. között Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács helyettes-államtitkára, a törökországi Antalyában háromnapos munkálaton vett részt. A munkálatok témája az EU tagállamokon kívüli országok audiovizuális médiáinak integrálása különböző, az EU által finanszírozott programokba.

A hasznos tapasztalatcsere kiemelkedő eseménye volt Gáspárik Attila négyszemközti, tájékozódó jellegű megbeszélése Wolfgang Clossal, az EU audiovizuális megfigyelőjével.