RMDSZ TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja az RMDSZ Sajtóirodája Szerkeszti:Tófalvi Zselyke
- október 20., péntek VIII. évfolyam, 1829. szám
1. Orbán Viktor és Markó Béla megbeszélése
2. KAMPÁNYHÍRADÓ
– Az Ügyvezető Elnökség közleménye
– “Milyen magyarságot, milyen Erdélyt, milyen Romániát akarunk?” – RMDSZ választási fórumok Maros megyében
– RMDSZ-jelöltek felszólalása a közszolgálati rádió műsoraiban
– RMDSZ jelöltek szereplése a televízió stúdiók kampányműsoraiban
1. Orbán Viktor és Markó Béla megbeszélése
*** December elején a Magyar Állandó Értekezlet napirendjére tűzi a státustörvénnyel, a külhoni illetve a kettős állampolgársággal kapcsolatos kérdéseket – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki október 19-én hivatalában fogadta Markó Bélát, az RMDSZ elnökét.
Markó Béla és Orbán Viktor megbeszélésének fő napirendi pontja a Romániában november közepén esedékes választás volt. Az RMDSZ elnöke átadta a magyar kormányfőnek a szövetség választási programját. A kettős állampolgárság kérdését, mint a tárgyalás után elmondták, csak érintették, hisz erről a MÁÉRT decemberi ülésén cserélnek eszmét a határon túli magyar szervezetek vezetői és a magyar kormány tagjai. Orbán Viktor hangsúlyozta: a határon túli magyarok körében folytatott aláírásgyűjtési akciókat nem érzi a nyomásgyakorlás egyik eszközének. – Úgy kell fölfognunk ezeket az akciókat, mint egyfajta igény és véleményfölmérést. Akik ezeket az akciókat szervezik, a decemberi MÁÉRT-re úgy fognak érkezni, hogy jobban ismerik az általuk képviselt emberek érdekeit, véleményét az állampolgársággal kapcsolatos kérdésekben. Markó Béla ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az RMDSZ-nek végül is minden olyan lépés hasznos, amely javít az erdélyi magyarság helyzetén. – Azt gondolom, hogy attól függetlenül, hogy választási kampányban vagyunk vagy sem, számunkra rendkívül fontos az, hogy a román kormány viszonylatában a nemzeti közösségekre vonatkozó jogi keretek megváltoztatását és a valóság megváltoztatását elérjük. Markó Béla úgy fogalmazott: a státustörvényről és a külhoni állampolgárságról folytatott együttgondolkodás célja az, hogy „Magyarországon minél inkább otthon legyünk mindannyian, mi, erdélyi magyarok is”.
Október 20-án Markó Béla szövetségi elnök megbeszélést folytat Szabó Tiborral, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökével.
1956-os megemlékezések
-A Bem-szobor megkoszorúzása
*** A Rákóczi Szövetség a Műegyetem 56 Alapítvánnyal karültve 9. alkalommal rendezi meg az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére október 22-I ünnepi programját. Az ünnepség a Budapesti Műszaki Egyetem Aulájában kezdődik október 22-én 15.30 órakor, majd 16.30-kor az egyetemtől a Bem térig tartó fáklyás felvonulással folytatódik, és a Rákóczi Szövetség által szervezett, 18 órakor kezdődő Bem téri ünnepi műsorral ér véget.
A Bem téri műsor keretében kerül sor a magyarországi és a határon túli magyar pártok, társadalmi szervezetek és iskolák részvételével a Bem-szobor megkoszorúzására. Az RMDSZ részéről Nagy F. István ügyvezető alelnök Markó Béla szövetségi elnök megbízásából helyez el koszorút a Bem-szobornál.
*** Október 20-án, Kolozsváron, a Magyar Köztársaság az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 44. évfordulója tiszteletére adott fogadásán részt vett Takács Csaba ügyvezető elnök, Kelemen Hunor SZET-elnök, valamint a szövetség szenátorai és parlamenti képviselői.
2. KAMPÁNYHÍRADÓ
– Az Ügyvezető Elnökség közleménye
KÖZLEMÉNY
Az Ügyvezető Elnökség október 20-ai ülésén, elemezte az RMDSZ választási előkészületeit. Meghallgatta az Országos Kampánystáb eddigi tevékenységének beszámolóját, és megállapította, hogy a választási előkészületek megfelelő ütemben haladnak. Az Ügyvezető Elnökség alkalmasnak tartja ezt a választási kampányt a romániai magyarság minél nagyobb mértékben való mozgósítására. Célunk az RMDSZ minél erősebb politikai jelenlétének biztosítása a parlamentben. Csak ezáltal látjuk biztosítva lehetőségét annak, hogy az elkövetkező négy évben is képviselni tudjuk az esetleges visszarendeződés ellenére is, bel- és külpolitikai szinten közösségünket.
Az Ügyvezető Elnökség megállapítja, hogy a Frunda György államelnökjelölt támogatására szükséges aláírásgyűjtési folyamata sikeresnek bizonyult. Az Ügyvezető Elnökség külön köszönetet mond a Bihar, Fehér, Hunyad, Felső Háromszék területi szervezeteknek, akik számottevően túlteljesítették a nekik leosztott aláírás számot.
Külön elismerés illeti meg azokat a fiatalokat, diákokat, diákszervezeteket, akiknek segítsége hozzájárult ennek az akciónak a sikeréhez. Az Ügyvezető Elnökség mindemellett köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik aláírásukkal támogatták Frunda György államelnök jelölését.
Sajnálattal állapítja meg, hogy az RMDSZ-en kívül csak egy parlamenti párt terjesztette elő átvilágításra listáit a szekusdossziékat vizsgáló tanácshoz. Annak ellenére, hogy a jelenlegi kormányzati időszakban megteremtődött a tevékenységi keret rá, a pártok késleltető magatartása miatt a választóknak nem lesz lehetőségük tíz év után sem a jelölteknek a szekuritátéhoz, mint politikai rendőrséghez kapcsolódó viszonyáról tiszta képet kapnia.
Takács Csaba ügyvezető elnök,
az Országos Kampánystáb elnöke
– “Milyen magyarságot, milyen Erdélyt, milyen Romániát akarunk?” – RMDSZ választási fórumok Maros megyében
*** Október 22-én, vasárnap kezdődő kampánykörútja során Markó Béla szövetségi elnök Marosvécsre látogat, ahol 10.30-kor találkozik a település polgármesterével, valamint önkormányzati képviselőivel.
A körút második állomásaként a szövetség elnöke Disznajóra érkezik, ahol részt vesz a 12-kor, a helyi Kultúrotthonban tartandó RMDSZ választási fórumon, majd 17 órakor Marosfelfaluban, a Művelődési házban találkozik a helyi magyarsággal.
Az RMDSZ Maros megyei szervezete részéről a találkozón részt vesz Dr. Kelemen Atilla, a megyei szervezet elnöke, Borbély László államtitkár, valamint Márk Endre az RMDSZ Szászrégeni kerületének elnöke. A fórumokon a szövetség célkitűzéseiről, választási programjáról, valamint a régió aktuális gondjairól lesz szó majd. A szervezők mindenkit szívesen várnak a rendezvényekre.
- RMDSZ-jelöltek felszólalása a közszolgálati rádió műsoraiban
*** A marosvásárhelyi rádió október 20-i adása a Csíki területi szervezet jelöltjeit mutatja be: Sógor Csaba szenátor-, valamint Ráduly Róbert és Kelemen Hunor képviselőjelölteket.
A kolozsvári rádió műsorában október 20-án Bihar megye jelöltjei szólalnak fel: Pete István szenátor-, illetve Székely Ervin képviselőjelöltek.
Toró T. Tibor, Temes megye képviselőjelöltje a temesvári rádió október 20-I adásában mutatkozik be. A bukaresti közszolgálati rádióban Bara Gyula Ilfov megyei szenátorjelölt szólal fel.
– RMDSZ jelöltek szereplése a televízió stúdiók kampányműsoraiban
Közszolgálati televízióban sugárzott klippek tematikája
Október 20., péntek:
TVR 1, TVR 2: Frunda György bemutatása a World Trade Center-ben.
Október 21, szombat:
TVR 1, TVR 2: Markó Béla és Frunda György marosvásárhelyi látogatásának bemutatása.
Október 23, hétfő:
TVR 1: : Frunda György segesvári és marosvásárhelyi körútjának bemutatása.
TVR 2: Markó Béla gyergyószentmiklósi fórumon való részvételének bemutatása.
A televízió stúdiók által szervezett talk-show résztvevői
Október 20, péntek:
TVR 1: Bara Gyula miniszterelnöki tanácsos képviseli az RMDSZ-t a szociális kérdések témakörben 22.30 – 24.00 óra között sorra kerülő talk-show-ban.
Október 21, szombat:
TVR International: Tamás Sándor képviselő lesz jelen az RMDSZ részéről a tulajdonjog témakörben 20.30 – 22.00 óra között megrendezésre kerülő talk-show-ban.
Október 23, hétfő:
Antena 1: Puskás Bálint szenátor képviseli az RMDSZ-t a gazdasági fejlesztés témakörben 17.10 – 18.10 óra között sorra kerülő talk-show-ban.

