*** Az Erdélyi Református Egyházkerület sajtóközleményben fejezte ki köszönetét Markó Béla szövetségi elnöknek és Kötô József oktatásügyi államtitkárnak a marosvásárhelyi református kollégium önállósításában nyújtott segítségéért. ”Munkájuk hozzájárul nemcsak magyar nyelvû oktatásunk fejlôdéséhez, hanem felekezeti iskolarendszerünk kiépítéséhez is” áll az egyházkerület közleményében.
*** 1999. augusztus 6-án, Takács Csaba ügyvezetô elnök részt vett Szôdemeteren a hagyományos Kölcsey ünnepségen, melyet az Erdélyi Magyar Közmûvelôdési Egyesület (EMKE), a szatmárnémeti Kölcsey Kör és a helyi RMDSZ szervezett meg immár tizedik alkalommal. Az ünnepség résztvevôit Muzsnay Árpád, a Kölcsey Kör elnöke és Riedl Rudolf prefektus köszöntötte, majd a debreceni illetve a nagyváradi római-katolikus püspök, a miskolci illetve a királyhágómelléki református püspök mondott beszédet. Az EMKE részérôl Kötô József fôjegyzô szólalt fel, az RMDSZ részérôl pedig Takács Csaba.
Rövid hozzászólásában az RMDSZ ügyvezetô elnöke méltatta a XIX. század elsô felének kiemelkedô költôjét és politikusát. „Nemzetrészek vagyunk, és azok akarunk maradni! Az együttgondolkodásban és a közös felelôsségben látjuk a megmaradás feltételeit. Igaz, nem állunk jól, de olyan rosszul sem, hogy ne tudnánk elôre lépni” mondta az ügyvezetô elnök.
Az ünnepi beszédeket követôen a jelenlévôk meghallgatták román és magyar nyelven nemzeti imánkat, a Kölcsey által írt Himnuszt.
A többszáz résztvevô között ott voltak az RMDSZ parlamenti képviselôi, az RMDSZ Bihar és Szatmár megyei elnökei és alprefektusai, valamint a Magyar Köztársaság kolozsvári fôkonzulja.
*** 1999. augusztus 1-én megalakult az Ügyvezetô Elnökség Szociális Fôosztálya. A szakszervezetekkel és a társadalombiztosítási intézményekkel, valamint a szociális és karitatív szervezetekkkel való kapcsolattartás mellett a fôosztály tevékenysége kiterjed a munkaerôátképzés általános kérdéseire is.
A Szociális Fôosztály két referense, Negele Enikô és Lukács Lóránd elérhetô az Ügyvezetô Elnökség Densušianu utca 6/A szám alatti székházában, vagy a 064/414890 telefonszámon.

